Felmérés: bizakodóak idén a felvételizők
2009. július 20. hétfő 20:39
A FISZ felmérésében tavaly decemberben és ez év januárjában 264 érettségit adó középiskola 3086 diákja vett részt, akik biztosan szeretnének az idén vagy az elkövetkező években továbbtanulni valamely felsőoktatási intézményben.
A 2009-ben érettségiző diákok kétharmada számít arra, hogy az érettségi évében felveszik, ez az arány a később érettségizők körében hasonlóan magas: a 2010-ben érettségizők 69 százaléka, a 2011-ben végzők 66 százaléka szintén úgy gondolja, az érettségi évében bekerül a felsőoktatásba. Azt, hogy egyáltalán nem sikerül felvételt nyerni felsőoktatási intézménybe, a 2009-ben érettségizők 1 százaléka, a 2010-ben és 2011-ben érettségizők 3 százaléka gondolja.
A bejutással kapcsolatban a legbizakodóbbak a műszaki (86 százalék), továbbá a jogi és igazgatási (81 százalék) pályára készülők, akiket az arányt tekintve a bölcsészettudományi (79 százalék) és az orvosi (79 százalék) képzésre jelentkezők követnek. Azzal kapcsolatosan, hogy a legkésőbb az érettségit követő évben felveszik őket a felsőoktatásba, a leginkább a művészeti (38 százalék), a pedagógusi (30 százalék), az agrár (29 százalék), a nemzetvédelmi és katonai (27 százalék) pályára készülő diákok bizakodóak.
A kutatás alapján a következő két évben arra lehet számítani, hogy a művészeti, orvosi, társadalomtudományi és informatikai pályák az ideinél jóval népszerűbbek lesznek, míg a jelenleg közkedvelt gazdasági terület iránti érdeklődés visszaesik.
Megyék szintjén a diákok Veszprém (86 százalék), Heves (83 százalék), Szabolcs-Szatmár (82 százalék) és Békés (82 százalék) megyében a legoptimistábbak azzal kapcsolatban, hogy még az érettségi évében sikerül bekerülniük a felsőoktatásba.
Képzési típustól függően megoszlik a diákok optimizmusa. A gimnazisták 79 százaléka arra számít, hogy az érettségi évében felveszik a felsőoktatásba, míg a szakközépiskolába járó diákok 57 százaléka bízik ebben.
A felmérésből kiderült az is, hogy középiskolások fele egyetértett a felsőoktatási intézményvezetők álláspontjával, mely szerint 200 pontra emelnék a 160 pontban meghatározott felvételi minimumot. A maximálisan elérhető pontok száma jelenleg 480.
A FISZ országos középiskolai kutatásában részt vett diákok fele teljes mértékben egyetértett a ponthatárok emelésével. A tavalyi év tapasztalatai alátámasztják a diákok elvárásait. 2008-ban egy átlagos felvételiző 343 pontot ért el, és egy szakon sem kellett a maximumot teljesíteni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...