Javítani viszik a Duna-parti mártír emlékművet
2009. július 20. hétfő 18:40
Az egyik szobor azért vált instabillá, mert a vihar következtében meglazult talapzathoz rögzítő egyik csap. Az emlékmű körüli helyszínt addig egy cég biztosította, amíg a szobrot restauráló műhelybe vitték megőrzésre. A javításra a Budapest Galéria árajánlatot kér több, ezzel foglalkozó szakember-gárdától - közölte.
Zsigmond Attila, a Budapest Galéria igazgatója az MTI-nek elmondta: az emlékmű teljes restaurálására - egy korábbi rongálás miatt is - még ebben az évben sor kerül, a fővárosi önkormányzat erre elkülönített 3 millió forintot. Ennek során a szoborcsoport minden egyes tagját megvizsgálják, és döntenek arról, hogy beszállítják-e a műhelybe, vagy helyben restaurálják.
A mártír emlékmű Makrisz Agamemnon görög származású magyar szobrászművész alkotása, amelyet 1986-ban állítottak fel azokra az ellenállókra, katonaszökevényekre és üldözöttekre emlékezve, akiket 1944-45 telén a Duna-parton meggyilkoltak.
A kompozíció eredeti változatát a művész 1959-ben készítette és 1964-ben helyezték el Mauthausenben, az egykori koncentrációs tábor áldozatainak emlékére. A budapesti szobor az eredeti mű feles méretű másolata.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...