Szegedi huszáremlékmű: ellenzik az áthelyezést
2009. július 20. hétfő 08:39
A döntés kapcsán a lap emlékeztet arra, hogy az állásfoglalást Szilágyi Árpád, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület vezetője és Kiss István kérte a testülettől, amely kimondta: "egyhangúlag ellenzi a szegedi 3. Honvéd Huszárezred emlékművének áthelyezését a jelenlegi helyéről".
A lap úgy értesült, hogy az emlékmű megcsonkítása ellen a huszárszobor alkotója, Gách István unokája, Peelle Gách Anna Christina is tiltakozik, aki a család véleményét levélben fogalmazta meg. Ennek a lap szerint azért van jelentősége, mert az örökösöket az alkotó halála után hetven évig megilleti a szerzői jog védelme, ami az ő esetükben 2032-ig áll fenn - így ők bíróságon szerezhetnek érvényt igazuknak.
A lap ismerteti az ügyben a szegedi ellenzék álláspontját is: idézik Haág Zalánt, a kulturális bizottság alelnökét, aki szerint elképzelhető, hogy a szomszédos Reök-palotában megnyílt büfé terasznyitási igényének eshet áldozatul a hatvanhat éve változatlan helyen lévő huszárszobor és kegyeleti kert.
A huszárszobrot június 13-án kezdték bontani, miután a fél évnyi civil küzdelemmel sem sikerült az érdekvédőknek rábírniuk a városvezetést, hogy alakítsák át úgy a tér szépítésének tervét, hogy a kegyeleti emlékhely a helyén maradhasson.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...