Nem új influenzások a szombathelyi betegek

A vizsgálatok alapján kizárható, hogy az új influenzavírus okozta a megbetegedésüket, és mivel panaszmentessé váltak, kedden elbocsátjuk őket - írta Lakner László a közleményben. Mint hozzáfűzte: a másik két beteg, a Fülöp-szigeteki házaspár hétfőn átesett a szükséges vizsgálatokon, de mivel tüneteik enyhék voltak és láztalanná váltak, végül nem vették fel őket a fertőző osztályra.Esetükben a megerősítő laboratóriumi vizsgálat még folyamatban van, ennek eredményét a délutáni órákban, vagy szerda reggelre várják - közölte a kórház vezetője.

Péntekig összesítik a jég verte területeket

A előzetes gyorsfelmérés szerint Tiszavasváritól Beregsurányig, egy húsz kilométeres szélességű sávban pusztított a vihar, amely sok helyen teljesen tönkretette a mezőgazdasági ültetvényeket - mondta a hivatalvezető.Kiemelte: az eddigi adatok alapján mintegy 36 ezer hektáros területet ért kár, amelyen minden növény károsodott, 60-tól akár 100 százalékos mértékig.Kukoricából például 11.500 hektárt vert el a jég, a gabonaterületekből 9.000 hektárt, a gyümölcsösökből 5.800 hektárt, napraforgóból 5.000 hektárt, dohányból pedig 1.300 hektárt. Ezek a számok még nem véglegesek, a pontos...

Gyurcsány vádjait kritizálta Sólyom

Gyurcsány vádjait kritizálta Sólyom Kiemelkedően fontos az ügyészség független és pártatlan működéséről beszélni, ha egyrészt az alapjogok védelmére különös szükség van, másrészt ha az ügyészség pártatlan működését kétségbe vonják - mondta az államfő. "Ma ilyen helyzet van" - jegyezte meg Sólyom László.Hozzátette: 2006 ősze óta szinte minden beszédében hangsúlyoznia kellett, hogy bizonytalan, kiélezett vagy válságos helyzetben az alkotmányos alapjogok jelentik a végső menedéket és biztosítékot. Óriási az ügyészség és a bíróságok felelőssége abban, hogy akkor is szilárdan fenntartsák ezek érvényesülését,...

Több mint hat százalékkal...

A kiigazítatlan adat szerint a GDP 6,7 százalékkal esett vissza. Az első három hónapban a GDP szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 2,5 százalékkal maradt el a tavaly utolsó...

Bánki: az adócsomag az...

Az adócsomag az "utolsó tőrdöfés a szakma szívébe" - fogalmazott a politikus, aki szerint az adóváltozások minden eleme hátrányosan érinti majd az idegenforgalmat és a...

Habsburg váltja Bokrost...

A lap úgy tudja, a váltásra azért lesz szükség, mert Bokros Lajos lenne az MDF húzóembere a következő országgyűlési választáson is.A pártban a vasárnapi eredmények elemzéséből azt szűrték...

Az UD Zrt. feljelenti...

Katona Tamás a parlament hétfői ülésén Répássy Róbert fideszes képviselő interpellációjára adott válaszában a lehallgatási botrányba kevert biztonsági cégről azt mondta, hogy politikai...

Túlélési stratégiát készít...

E dokumentumban leszögezik: az MSZP szakaszhatárhoz érkezett. Miközben a nemzetközi baloldal keresi-építi új identitását, addig ez a folyamat az MSZP-ben épp az ellenkező irányba haladt....

Alapjaiban gondolják újra...

Gulyás József szerint az SZDSZ vezetésének a felelőssége sem kerülhető meg, ezért a küldöttgyűlésnek az elnök személyén túl a vezetésről és alapvető tartalmi kérdésekről is döntenie kell...

Tovább erősödik a nappali felmelegedés

Várható időjárás kedd estig:A sok napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb hétfőn lehet északkeleten és északnyugaton egy-egy zápor, esetleg zivatar. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, kedden helyenként megerősödik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 27, 32 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Izland, valamint a Skandináv-félsziget fölött anticiklon helyezkedik el, amelynek hatására arrafelé változóan felhős az ég, csak az anticiklon peremén fordul elő elvétve zápor. Az...

Karthago: akusztikus koncert a Müpában

"A Karthago európai szinten különleges rockzenekar abban a tekintetben, hogy tagjai öt szólamban képesek kristálytisztán énekelni. A mi unplugged koncertjeink abban is eltérnek a megszokottól, hogy egyáltalán nem használunk dobot, ráadásul mind az öten játszunk mindenféle hangszeren" - emelte ki Szigeti Ferenc. Példaként említette, hogy Kocsándi Miklós dobos remekül gitározik, a billentyűs Gidófalvy Attila szintén. Szigeti Ferenc azt mondta, a Müpa remek akusztikája miatt is nagy izgalommal készülnek a június 18-iki fellépésre."Interaktív koncertet tervezünk, az...

Egy sziréna maradt néma az atomerőmű körzetében

Az atomerőmű három megyét érintő, harminc kilométeres körzetében lévő 227 berendezés közül 226 szólalt meg. A morgató próbán Györkönyben nem működött egy sziréna - mondta Szentes György szóvivő. Tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vegyi üzemek térségében százszázalékosan üzemelt a szirénarendszer.

Felfüggesztett a társát...

A 42 éves elsőrendű vádlottat szolgálatban elkövetett kötelességszegésben, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélésben és felbujtóként...

Újraválasztották a Lungo...

A közgyűlés egyhangúlag támogatta Farkas Félixet, így továbbra is ő irányítja a megyei szervezetet.

Gázrobbanás egy győri...

Horváth László ügyeletes elmondta: a férfit kórházba szállították. A konyhában bekövetkezett robbanás nyomán kisebb tűz keletkezett, amelyet a lakók eloltottak. A detonáció következtében...

Az OIT támogatja Baka...

Az OIT 11 igen szavazattal, 3 ellenében támogatta Baka András megválasztását. A közlemény szerint Fazekas Sándor, az OIT elnöke a döntésről levélben tájékoztatta a köztársasági elnököt és...

Az MSZP-frakció támogatja a...

Az MSZP-frakció támogatja a kormányt A hozzászólásokban mindenki a kormány tevékenységének a támogatása mellett foglalt állást, és amellett érvelt, hogy folytatni...

Újabb influenzagyanús...

A Fülöp-szigeteki házaspár hétfő délelőtt jelentkezett a kórházban. Az egyik beteg lázas állapotban izomfájdalomra, a másik pedig köhögésre panaszkodott; kivizsgálásuk még tart.A...

Orbánék kétnapos elnökségi ülést tartanak

Az újságírók azt kérdezték a pártelnöktől, hogy kezdeményezi-e a Fidesz a parlament feloszlatását, illetve mit szólnak ahhoz, hogy a Jobbik három mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson. Orbán Viktor erre azt mondta: kétnapos elnökségi ülést tartanak, és szerdán állnak az újságírók rendelkezésére. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője vasárnap az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy hétfőn este ül össze a Fidesz elnöksége, és kedden is tanácskoznak majd, értékelik az EP-választás eredményét.

Tucatnyi embert kellett kimenteni a Balatonból

A szeles, viharos időjárás miatt fokozott felügyeletet ellátó vízi rendőrök igyekeztek mindenkit időben figyelmeztetni, de így is bőven akadt munkájuk. Egy szlovén kite-szörfös (ernyővel szörföző) Badacsony előtt jutott bajba az erős szél miatt. Egy férfi azonnal a segítségére indult egy kis vitorlással, de végül mindketten mentésre szorultak a parttól mintegy másfél kilométerre. A szél Fonyód felől két gumicsónakázó gyereket sodort a tó közepe felé, de időben észrevették és kimentették őket. Zamárdi előtt felborult egy dél-afrikai fiú hajója, őt a vízi rendőrök szállították el...

Családjuk vagyonáról kérdezték a tanulókat

A kérdőíveket a május végi kompetenciaméréskor név nélkül, de személyre szabott kóddal kellett kitölteniük a 6, a 8. és a 10. évfolyamra járó tanulóknak. Már az első oldalon be kellett írniuk lakóhelyüket és annak irányítószámát. A diákoktól választ vártak arra, kap-e a családjuk az önkormányzattól rendszeres gyermekvédelmi támogatást, ingyenesen tankönyvet, jogosultak-e ingyenétkezésre, hány lakószoba és fürdőszoba van az otthonukban, a családnak hány mobiltelefonja, számítógépe, autója van. Megkérdezték azt is, mennyire él jól a családjuk, hányszor üdültek az elmúlt évben,...