Létszámstopot rendelt el Bajnai az államigazgatásban
2009. július 28. kedd 16:22
Szollár Domokos elmondta: ez azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből - tette hozzá.
A létszámstop nem vonatkozik a rendőrségnek az utcán, illetve a bűnüldözésben dolgozó erőire, illetve Magyarország 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre, valamint az uniós foglalkoztatási projektekben dolgozókra. Idén ötezer betöltetlen állással számolnak, amely egymilliárd forintos megtakarítást jelent.
A kormányszóvivő kitért arra: a létszámstop nem jelent elbocsátásokat. A létszámstopot a gazdasági válsággal indokolta, amely a jövő évi költségvetést 1500 milliárd forinttal rövidíti meg.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány megalakulása után azonnal magán kezdte a takarékoskodást, és felsorolta az erről szóló korábbi intézkedéséket. Szollár Domokos tájékoztatása szerint a minisztériumoknak minden hónap 15-ig be kell számolniuk létszámgazdálkodásuk alakulásáról a pénzügyi tárcának.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...