Az elhízottakat veszélyezteti leginkább az új influenza
2009. július 29. szerda 12:22
Az ECDC összefoglalója szerint a tapasztalatok alapján nincs jele annak, hogy az új vírus a szezonális influenzákhoz képest más módon terjedne, esetleg szennyezett étellel vagy itallal is fertőzne.
A kórokozó cseppfertőzéssel terjed, így az átlagemberek általános higiénés intézkedésekkel védekezhetnek a viszonylag enyhe lefolyású fertőzés ellen.
Mint írják, az A/H1N1 a szezonális influenzához hasonló tüneteket vált ki, ugyanakkor jóval könnyebben terjed "szezonális társainál".
"Az eddigi tapasztalatok nyomán a pandémia a 2009-2010-es szezonban a populáció 30 százalékát fertőzheti meg" - véli a járványügyi és betegségmegelőzési központ.
A rizikóelemzés szerint a járvány elsősorban a gyermekeket és a fiatal felnőtteket érintheti, a 60 év felettiek körében az új influenza a szezonális influenzához képest kevésbé jelenhet meg.
A fertőzöttek mintegy 75 százaléka eddig a 29 év alattiak köréből került ki az európai régióban. A betegek 22 százaléka 9 év alatti gyermek, egyharmada 10 és 19 év közötti tinédzser, további 20 százaléka pedig 20 és 29 év közötti fiatal felnőtt. A betegek további egytizede 30 és 39 év közötti, míg a maradék 15 százalék kerül ki csupán a 40 év feletti lakosságból.
A halálozási mutatókat tekintve legveszélyeztetettebb csoportokhoz tartoznak a két évnél fiatalabb kisgyermekek, a terhes kismamák és a rossz egészségi állapotban lévő felnőttek, különösen az elhízottak - emelték ki. Kórházi kezelésre a fertőzöttek egy-két százaléka szorul az eddigi adatok szerint, ugyanakkor az ECDC arra figyelmeztet, hogy ez az arány növekedhet az influenzaszezon idején, amikor a vírus terjedéséhez kedvezőbb éghajlati körülmények alakulnak ki.
Emiatt a szervezet felhívja a figyelmet, hogy megfelelő előkészület hiányában komoly nyomás nehezedhet az egészségügyi szolgáltatásra. Az ECDC azt még nem tudja megmondani, hogy az őszi influenzaszezon idején mi történik majd az A/H1N1 vírussal, várható-e mutáció, illetve átveszi-e a szezonális influenza helyét. Ugyanakkor - az ECDC közlése szerint - ősszel ismételten előretörhet a járvány, sőt a vírus egy sokkal veszélyesebb formája is megjelenhet, hasonlóan az 1918-19-es spanyolnátha világjárványhoz.
Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az A/H1N1 vírus általánosan jól reagál az ECDC által is ajánlott, két antivirális szerre.
Az ECDC az amerikai és európai tapasztalatokat elemezve adta ki ideiglenes rizikó-előrejelzését az új influenzával kapcsolatban. A dokumentum alapján elkészülő akcióterv megjelenése augusztus 5-ére várható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...