Igazságügyi centrumot terveznek Kaposvárra
2009. július 16. csütörtök 18:39
Ujkéry Csaba közölte: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a legutóbbi ülésén zöld utat adott a kezdeményezésnek, amelynek lényege, hogy egy helyen legyenek a bíróságok, azaz a cégbíróság, a gazdasági és polgári bíróság, valamint az ügyészségek. Jelenleg három különböző épületben működik bíróság - az egyik bérleményben -, magas fenntartási és karbantartási költséggel - tette hozzá a megyei bíróság elnöke.
Ujkéry Csaba tájékoztatása szerint az elgondolást, hogy a tanítóképző szemközti, már üresen álló volt épületét összekapcsolják a megyei bíróság épületével, a Kaposvári Egyetem, a város önkormányzata és a Somogy Megyei Főügyészég is támogatja.
A tervek már elkészültek, erre 1,2 millió forintot költöttek - közölte Ujkéry Csaba, hozzátéve: ennek alapján az OIT-től kapott felhatalmazással már megkezdték a tárgyalásokat az egyetemmel. A tervek szerint uniós forrásból finanszíroznák a beruházást, amely az előzetes becslések szerint meghaladja a négymilliárd forintot.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...