Távozik a BKV-tól a humánpolitikai igazgató
2009. július 27. hétfő 13:44
A BKV a közleményben cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra felajánlotta volna korábban kifizetett végkielégítésének visszafizetését. A Magyar Nemzet a múlt héten számolt be arról, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát a végkielégítés kifizetése után a BKV tovább foglalkoztatta.
A lap azt írta: hiába fizettek ki tavaly márciusban - a prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forint végkielégítést a személyzeti vezetőnek, ő ma is a társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért.
A humánpolitikai igazgató ügyében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója is vizsgálatot kezdeményezett.
Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek múlt csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra nem bruttó 4 millió, hanem bruttó 1,2 millió forintot keres, igaz - teljesítmény szerint - 120 százalékos prémiumra is jogosult. A cég a vezető személyiségi jogaira hivatkozva nem kívánta megerősíteni a végkielégítés összegéről szóló információt.
A kommunikációs igazgató az MTI-nek korábban elmondta, hogy Szalainé azért maradhatott még másfél évig a cégnél - annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző, megbízott vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...