Felismerte felvételét Draskovics „terroristája"

2009. július 27. hétfő 09:42

Megerősítette a két évvel ezelőtti bonyhádi robbantás egyik résztvevője, hogy valóban az általuk készített felvétellel próbálta bizonyítani a rendészeti miniszter a politikai terrorizmus megjelenését Magyarországon. Az illető az egyik pirotechnikai portálon kommentálta a történteket.

Arra ő se tudja a választ, hogy a felvétel miként került a rendőrséghez, de nem tartja valószínűnek, hogy a képsort valamelyik társa szivárogtatta ki. Feltételezése szerint a felvételhez akkor juthattak hozzá illetéktelenek, amikor a résztvevők elküldték egymásnak a robbantásról készített képeket és videókat. A többes szám használatából következően a bonyhádi esetről nem egy felvétel készült.

A rendőrség továbbra is tagadja, hogy manipulált volna a felvétellel. A Nemzeti Nyomozó Iroda ismételten vállalta, hogy ismerteti a Fidesz képviselőivel és a sajtó munkatársaival a felvétel hitelességét alátámasztó körülményeket és adatokat, ha az ügyészség engedélyezi az iratbetekintést. Megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség is, amely a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadítási Hadsereg tagjai ellen folytatja az eljárást.

Fazekas Géza szóvivő megerősítette, hogy a Draskovics-féle videó az egyik gyanúsított számítógépéről került elő. A rendőrséggel ellentétben azt nem állította, hogy az állítólagos terrorszervezet és a robbantás elkövetői között kapcsolat lenne. Hozzátette, az ügyészség a felvételt nem tekinti bizonyítéknak, ezért is járult hozzá, hogy a képsort illusztrációként mutassa be a rendőrség.

Draskovics Tibor azonban nem illusztrációként, hanem bizonyítékként kezelte a felvételt pénteki sajtótájékoztatóján. A miniszter azt állította, a képsoron a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg próbarobbantása látható. A Hír Televíziónak tűnt fel először, hogy a próbarobbantás helyszíne egybevág a 2007-es bonyhádi robbantás helyszínével. A Tolna megyei kisváros határában öt fiatal hozott működésbe egy házilag készített bombát. Büntetőeljárás indult ellenük, de nem terrorcselekmény előkészülete, hanem robbanóanyaggal való visszaélés gyanújával.


hirtv.hu