Ismét együtt a volt MDF-esek
2009. július 28. kedd 09:24
A megyék képviselői szombaton az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) Balaton-parti táborában találkoznak egymással, hogy folytassák a három hete kezdett beszélgetésüket. Akkor parlamenti, illetve önkormányzati képviselők, MDF-alapítók gyűltek össze, de nem döntöttek arról, hogy új pártot, esetleg önálló szervezetet alakítanak.
Az összejövetelt szervező Hock Zoltán és Almássy Kornél inkább azt szerette volna felmérni, hogy az utóbbi egy évben távozni kényszerült tagok hogyan képzelik a jövőt. Öt embert, köztük Pettkó Andrást és Porkoláb Mátyást kérték, állítsák össze azt a tizenkét pontot, amely a további munka alapjául szolgálhat.
Pettkó András a Népszavának azt mondta, ha most nem is, de őszre kiderülhet, milyen szervezeti formában dolgoznak tovább a volt MDF-esek. Az egyik, névtelenséget kérő volt párttag szerint új szervezet alapítása helyett az Ifjúsági Demokrata Fórumban (IDF) kellene eltörölni a korhatárt, akkor az MDF-ből kiszorult helyi és országos politikusok csatlakozhatnának Almássyékhoz.
Véleménye szerint ha a Dávid Ibolyáéktól távozott "hontalanok" ezt a közösséget választanák, azonnal legalább 60-70 képviselőjelöltje lehetne az IDF-nek, és tagokban sem lenne hiány. Az IDF-nek jövő tavaszig párttá sem kellene válnia, ezt elég egy hónappal a választások előtt meglépniük. Az informátor szerint így akár meglepetést is okozhatna az új párt - olvasható a napilapban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...