Záprokkal, zivatarokkal ér véget a hőség
Derült vagy kissé felhős lesz az ég, szerdán délutántól a Nyugat-Dunántúlon növekszik a felhőzet, és arrafelé késő délutántól már előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél napközben időnként megélénkül, szerda délutántól a Kisalföldön északnyugatira fordul, és néhol megerősödik. Zivatar környékén viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8, 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 27, 34 fok között várható.
Alvó férjére gyújtotta a sátrukat egy nő
Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t. Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő nőt emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják. A házaspár évekkel korábban elvesztette megélhetését, egy híd alatt, sátrakból készített építményben laktak. A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések, az...
Még kedden is velünk marad a nyárias meleg
Kedden kissé fátyolfelhős, száraz időre van kilátás. Hajnalban foltokban pára vagy sekély köd képződhet. A délies szél hétfőn napközben az Alpokalján, a Kisalföldön és északon, kedden néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, míg belvárosokban és vízpartokon enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 29 és 33 fok között várható.
A szokásosnál is többen...
Felülmúlta a véradások száma a tavalyi részvételi adatot az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) idei Retro véradásán. ...
Véget ér az indián nyár,...
Napos, meleg idővel indul a jövő hét, majd a hét közepén hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal, a front mögött pedig...
Megérkeztek a hatos lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Világháborús szerelmeslevél...
Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt...
Szabad szemmel is látható...
Az előrejelzések szerint szeptemberben akár szabad szemmel is látható lehet az északi égbolton a váratlanul felbukkant és...
Mutatjuk az ötös lottó...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Napsütéses, ragyogó idő várható vasárnap is
Ilyen időjárás vár ránk vasárnap. Derült vagy felhőtlen időre van kilátás, éjszaka némi fátyolfelhőzet lehet az égen. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de vasárnap az Alpokalján megélénkül a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél pár fokkal hidegebb, a vízpartokon, belvárosokban, magasan fekvő helyeken melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 26 és 32 fok között várható.
Stílusosan érkezett meg Orbán Viktor a kötcsei találkozóra
Brüsszelben változásokat kell elérni, ehhez Európában és Magyarországon is a jobboldali képviselőknek kell bizalmat kapniuk a jövő évi európai uniós választáson - hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója a Somogy vármegyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak. Orbán Balázs kijelentette: Brüsszelt foglyul ejtette a háborúpárti és korrupt elit, az elmúlt időszakban meghozott, elhibázott döntések nagyon komoly károkat okoznak Európának, amelynek versenyképessége egyre romlik. A...
Csaknem megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma
A kormány célja a magyar családok jövőjének biztosítása - hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton a csornai Mosolyvár Bölcsőde átadó ünnepségén. Vitályos Eszter kiemelte: korábban nem volt még példa Magyarországon arra, hogy egy kormányzat átfogó keretek közé helyezze a bölcsődei ellátás átalakítását. Emlékeztetett, soha nem volt még olyan sok bölcsődei férőhely Magyarországon, mint jelenleg, amikor a gyermekek csaknem 22 százalékának biztosítanak ellátást. Hozzátette, a férőhelyek száma 2010-től idén augusztusig 32 ezerről 61 ezerre...
A mostani nyáron is milliók...
A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START balatoni járatain, amelyeken - az előszezontól, május...
Pénteken is rengeteg...
Az ukrán-magyar határszakaszon 7617-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig...
Hűvös éj után lesz egy...
Többnyire derült vagy felhőtlen idő várható gyenge vagy mérsékelt széllel. Hajnalban foltokban sekély köd képződhet. A...
Még nem derült ki, miért...
Egyelőre ismeretlen a rendőrségi helikopter balatoni balesetének oka - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője...
Hatalmas Elf...
Negyvenezer darabos tiltott Elf Bar-szállítmány érkezett repülőn Németországból Magyarországra, a feketepiacon több mint...
Már hét hónapja töretlenül...
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4...
Földrengés volt Szarvas közelében pénteken reggel
Szarvastól tíz kilométerre 3,1 magnitúdójú földrengés volt 7 óra 9 perckor - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma pénteken az MTI-vel. A földrengést Szarvason, Csabacsűdön, Őrménykúton, valamint több más településen is érezhették - tájékoztatott Kalmár Dániel szeizmológus.
Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén!
A hétvégén is marad a derült, napos, száraz, nyárias idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken felhőtlen vagy derült idő várható csapadék nélkül, a légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 Celsius-fok között alakul. Szombaton derült, napos idő lesz csapadék nélkül, az északkeleti, keleti szél mérsékelt marad. A hőmérsékleti minimum többnyire 9 és 15, a maximum 26 és 30 fok között alakul. Vasárnap is derült, napos idő várható csapadék nélkül. A légmozgás...
A napos, meleg, száraz idő segíti a növények érését
A hét eleje óta derült, száraz, meleg időjárás kedvez a kapás növények érésének - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében. Azt írták, a felszín közeli talajréteg az ország túlnyomó részén megfelelő mértékben tartalmaz nedvességet, különösen az északkeleti országrészben bőséges a felső 20 centiméter víztartalma. A középső és mélyebb rétegek főként az Alföldön szárazabbak, többfelé kritikusan szárazak, de az év ezen időszakára általában ez a jellemző. Hozzátették: az idei nyáron országszerte több csapadék hullott a...
A rovat további témái
« Előző
2673 | 2700 | 2727 | 2754 | 2781 | 2808 | 2835 | 2862 | 2889 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Vatikánban fogadja Orbán Viktort...
- Egyházmegyei kitüntetéseket adott...
- Schubert Olívia személyében baranyai...
- Új közösségi házat nyit Pécsett a...
- Égig ért a fű egy pécsi drogtermesztő...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Baranyában is elérhető a sajátsejtes...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Magukat házi gondozónak kiadó...
- Baranyában is megnyíltak a...

