Nézze meg, mennyivel emelkedett az átlagkereset egy év alatt!

Nézze meg, mennyivel emelkedett az átlagkereset egy év alatt! Az idén júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 566 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 390 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,0, a nettó átlagkereset 15,9 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).     A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 525 300 forintra becsülhető, 14,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 531 000, a...

Éjjel még eshet, napközben tovább tombol a nyár

Éjjel még eshet, napközben tovább tombol a nyár A Dunántúlon reggelig még lehet helyenként zápor, főként az éjszaka első felében zivatar is.    Reggelre nagy területen kiderül az ég, de északkeleten rétegfelhőzet, foltokban köd is képződhet. Ezek holnap hamar feloszlanak, így országszerte túlnyomóan napos, csapadékmentes idő valószínű. Ma az északnyugati szél még megélénkülhet, zivatarok körül erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Késő estétől mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 29 és 34 fok között...

Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban

Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban Megdőlt a hajnali melegrekord a fővárosban kedden: a János-hegyen csupán 24,8 Celsius-fokig tudott lehűlni a levegő hajnalra - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján szerdán.     Azt írták: kedden egész nap jellemző volt a meleg, fülledt levegő, amely az egész Kárpát-medencét kitölti. Az éjszakai órákban is csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudott felfrissülni az idő, többfelé 20 fok felett maradt a hőmérséklet, így a trópusi éjszaka kritériuma is teljesült. Hozzátették: Budapesten, a János-hegyen mindössze 24,8 fokig hűlt le a levegő, ezzel új...

Szerdán is tombol a hőség,...

Szerdán is tombol a hőség, marad a forróság Szerdán is általában sok napsütésre számíthatunk, de már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés.  Elszórtan -...

Augusztus 28-án startol a...

Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás...

Földrengés volt Somogyban,...

Földrengés volt Somogyban, Kaposvár közelében Földrengés volt Kaposvártól körülbelül 20 kilométerre kedden 7.47-kor - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet...

Kedden is marad a kánikula,...

Kedden is marad a kánikula, de még milyen! Kedden is túlnyomóan derült, napos idő várható. Kedden kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen, míg hétfő délután elvétve...

Megdöntötték a...

Megdöntötték a vízipisztolycsata rekordját Sikerült a rekordállítás, sőt rekorddöntés is lett a Magyar Fürdőszövetség által szervezett akcióban, az országos...

Magas középhőmérsékletre...

Magas középhőmérsékletre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat A napi középhőmérséklet a következő napokban általában 25-26, az Alföldön, városi környezetben, több helyen is 27-28...

Folytatódik a kánikula az előttünk álló napokban is, esőre főleg vasárnap számíthatunk

Folytatódik a kánikula az előttünk álló napokban is, esőre főleg vasárnap számíthatunk A jövő héten folytatódik a kánikula 29 és 36 Celsius-fok közötti maximumokkal, majd a hét végén nő a zápor, zivatar esélye, vasárnap már többfelé kell csapadékra számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn túlnyomóan derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő képződhet, csapadék nem lesz. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak a Tiszántúlon lehet időnként élénk széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 31 és 35 fok között valószínű.Kedden sok...

Szerencsét hozott az ünnep? Íme a hatos lottó nyerőszámai

Szerencsét hozott az ünnep? Íme a hatos lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő) 5 (öt) 13 (tizenárom) 16 (tizenhat) 17 (tizenhét) 18 (tizennyolc) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 41 darab, nyereményük egyenként 314 110 forint;4 találatos szelvény 1876 darab, nyereményük egyenként 6865 forint;3 találatos szelvény 32 136 darab, nyereményük egyenként 2220 forint.

Novák Katalin: augusztus 20. nem porlepte hagyomány

Novák Katalin: augusztus 20. nem porlepte hagyomány Szent István a magyarok közös nevezője. Szent Istvánt magunkban hordozzuk, a részünkké vált, István király itt van velünk - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 20-i ünnepi beszédében Esztergomban. A köztársasági elnök kiemelte: Szent István azzal, hogy megalapította a keresztény Magyarországot, azzal, hogy tudatos döntéssel a nyugati világ részévé tette hazánkat, nem pusztán kijelölte az utat, amelyen járnunk kell, de elvitathatatlan helyet kapott az életünkben is. Novák Katalin hozzátette: István király ott van velünk a hétköznapokon és az ünnepeken, az...

Megint rengett a föld...

Megint rengett a föld Békésben, újabb mozgások várhatók Vasárnap hajnalban két újabb utórengés követte az előző napi Szarvas környéki földrengéseket, az egyik négy óra előtt, a másik...

Az energiabiztonságról...

Az energiabiztonságról tárgyalt Orbán Viktor a türkmén elnökkel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Karmelita kolostorban fogadta Serdar Berdimuhamedow türkmén államfőt, aki...

Operatív törzs felügyeli az...

Operatív törzs felügyeli az augusztus 20-i programokat Reggel 7 órakor megkezdte mai működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs,...

Megérkeztek az ötös lottó...

Megérkeztek az ötös lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Gyönyörű nyári napunk lesz...

Gyönyörű nyári napunk lesz Szent István ünnepén Éjszakára nagyrészt kiderül az ég, majd holnap napos idő valószínű gomolyfelhőkkel.   Helyenként - leginkább az...

Szombaton is többször ránk...

Szombaton is többször ránk szakadhat az ég Szombaton is erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk általában többórás napsütéssel, de lesznek helyek, ahol átmenetileg...

Orbán: a magyaroknak katonáskodni sem most kell megtanulniuk

Orbán: a magyaroknak katonáskodni sem most kell megtanulniuk A békéhez erő kell - jelentette ki a miniszterelnök Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary gyár ünnepélyes átadásán pénteken. Orbán Viktor azt mondta, a kormány nem adta fel annak tervét, hogy önálló védelmi ipart építsen ki.  A kormányfő sületlenségnek nevezte azt az álláspontot, hogy a békéhez nem erő, hanem erőtlenség kell. Közölte, a békéhez lelki, gazdasági és katonai erő kell. Kifejtette: lelki erő azért kell, hogy Magyarország ellenálljon a háborúpártiak nyomásának, amivel be akarják az országot préselni a háborúba. Magyarországnak a béke az egyetlen vállalható erkölcsi...

Az előkészítés után kezdődhet a paksi építkezés

Az előkészítés után kezdődhet a paksi építkezés Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.     A tárcavezető videohívás keretében tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével és személyesen fogadta Alekszandr Merten projektigazgatót, az orosz Roszatom atomerőmű-építéssel foglalkozó vállalatának alelnökét. A projektigazgatóval tartott közös...

Jelentősen csökkent az árfigyelőben szereplő élelmiszerek ára

Jelentősen csökkent az árfigyelőben szereplő élelmiszerek ára Az indulás óta átlagosan 7 százalékkal mérséklődött az árfigyelőben szereplő élelmiszerek ára - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken.     A tárca közleményében felidézte: a GFM szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert annak érdekében, hogy a piaci verseny fokozásán keresztül letörje az inflációt, és megvédje a családokat az élelmiszerárak további növekedésétől. Az árfigyelő hatékonyságát mutatja, hogy az elmúlt másfél hónapban a legnagyobb üzletláncok között olyan...