Felhőszakadás, zivatar, szél - ilyen lesz a csütörtök

Felhőszakadás, zivatar, szél - ilyen lesz a csütörtök Éjszaka délnyugaton már megnövekedhet a felhőzet és arrafelé itt-ott zápor előfordulhat.   Csütörtökön a szakadozott felhőzet kelet felé terjeszkedik, főleg délután számíthatunk elszórtan záporra, zivatarra, néhol felhőszakadásra is. A déliesre forduló szél a Dunántúlon megélénkül, csütörtökön meg is erősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között valószínű, de a szeles, felhős Dunántúlon jellemzően 15 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 24 és 31 fok között alakul.

Trükköztek a multik az Árfigyelővel, becsukták a kiskaput

Trükköztek a multik az Árfigyelővel, becsukták a kiskaput Az online Árfigyelő rendszer mostantól az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árakat veszi figyelembe a legalacsonyabb ár meghatározásához - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán az MTI-vel.     A közlemény szerint az Árfigyelő rendszerbe adatokat szolgáltató kiskereskedők egy része nem egységes, hanem boltonként eltérő árazást alkalmaz. Volt olyan boltlánc, amelyik csak egy-két üzletében csökkentette egyes élelmiszereknek az árát azért, hogy az online rendszerben a legolcsóbb legyen. Az Árfigyelőt létrehozó munkacsoport erre a...

A zsarukat megvezette két milliárdos drogárus, de a NAV-ot nem

A zsarukat megvezette két milliárdos drogárus, de a NAV-ot nem Pszichoaktív szerek online kereskedelmével szerzett csaknem egymilliárd forintos jövedelmet két zalai férfi, akik az adófizetés megkerülésével mintegy 400 millió forintos költségvetési csalást követtek el - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.     Jánky Judit tájékoztatása szerint gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt emelt vádat a főügyészség a két férfi ellen, akik 2017 novembere és 2021 októbere között, akkor még tiltólistán nem szereplő pszichoaktív, pszichotrop szerek online belföldi kereskedelmével szerezték...

Szerdán ismét visszakacsint...

Szerdán ismét visszakacsint a nyár, jön a meleg Éjszakára nagyrészt kiderül az ég, de északkeleten nagyobb területen, máshol inkább csak foltokban köd, valamint rétegfelhőzet...

Letartóztattak egy nőt, aki...

Letartóztattak egy nőt, aki féltékenységből felgyújtotta élettársát Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy nőt, aki a gyanú szerint féltékenységből felgyújtotta élettársát egy...

Nem volt hajlandó elhagyni...

Nem volt hajlandó elhagyni a termet, iskolaőrre támadt egy nő A bíróság 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő...

Kissé visszaesik a...

Kissé visszaesik a hőmérséklet, záporok is lehetnek Kedden az ország legnagyobb részén felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, határozottabban késő délutántól,...

Befejeződött a központi...

Befejeződött a központi szúnyoggyérítési program A tavalyi aszályos, csekélyebb szúnyogártalommal érintett év után az idei szezon különösen sok munkát adott a szakembereknek....

Eligazítást tartott az új...

Eligazítást tartott az új főispánoknak Orbán Viktor Megbeszélést tartott az újonnan kinevezett főispánokkal, a Csongrád-Csanád vármegyei Salgó Lászlóval és a Fejér vármegyei...

Több mint két és félezer határsértő ellen intézkedtek hétvégén

Több mint két és félezer határsértő ellen intézkedtek hétvégén 2555 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.  A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 848, szombaton 882, vasárnap 822, jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök. Az ország belsejében három határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult. Az elmúlt héten az ország területén - idén az eddigi legtöbb - 5270 határsértőt tartóztattak föl és kísértek...

Strandidővel kezdődik a hét, aztán lassan-lassan beszökik az ősz

Strandidővel kezdődik a hét, aztán lassan-lassan beszökik az ősz A jövő héten is folytatódik a nyáriasan meleg időjárás 25-30 Celsius-fokos maximumokkal. A kedden érkező hidegfront nem hoz számottevő lehűlést, de néhány helyen előfordulhat zápor, zivatar. Péntek délután azonban újabb hidegfront érkezik, emiatt majd többfelé kell számítani esőre és a hétvégén a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton már csak 20 fok körül alakul, délkeleten azonban még 31 fok lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.  Hétfőn sok napsütésre lehet számítani, de fátyolfelhők érkeznek, és gomolyfelhők is...

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e!

Megérkeztek a hatos lottó nyerőszámai, nézze meg, nyert-e! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:  Nyerőszámok: 2 (kettő) 9 (kilenc)11 (tizenegy)14 (tizennégy)22 (huszonkettő)24 (huszonnégy)Nyeremények:6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 295 035 forint;4 találatos szelvény 2386 darab, nyereményük egyenként 6430 forint;3 találatos szelvény 36 905 darab, nyereményük egyenként 2300 forint.

A telekommunikációs...

A telekommunikációs szolgáltatók is csatlakoztak az e-bejelentőhöz Újabb mérföldkőhöz érkezett az e-bejelentő szolgáltatás: újdonság, hogy a telekommunikációs szolgáltató cégek is csatlakoztak...

Kinek van malaca? Sokat...

Kinek van malaca? Sokat érhet ez az öt szám a lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Napos idővel zárul a hét,...

Napos idővel zárul a hét, akár 29 fok is lehet vasárnap Ilyen időjárás vár ránk. Vasárnap napközben napos időre számíthatunk általában kevés, de az ország keleti harmadán több...

Gyermekpornográfia...

Gyermekpornográfia gyanújával vettek őrizetbe egy férfit Kiskorúakról készült pornográf felvételek tartásának gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy férfit, a Fővárosi...

Továbbra sem lehet ukrán...

Továbbra sem lehet ukrán gabonát behozni az országba A magyar kormány nemzeti hatáskörben meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali...

Nincs megállás, özönlenek a...

Nincs megállás, özönlenek a menekültek Ukrajnából Az ukrán-magyar határszakaszon 6649-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig...

Pedagógusbérek: hónapokon belül jöhet a jelentős emelés

Pedagógusbérek: hónapokon belül jöhet a jelentős emelés A Miniszterelnökséget vezető miniszter bízik abban, hogy a következő másfél-két évben gyökeres változások lesznek a pedagógusbérekben, Gulyás Gergely erről a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi tanévindító és épületbemutató ünnepségén beszélt pénteken. A politikus az esemény részeként rendezett beszélgetésen azt mondta: jó lenne, ha a tanárok munkájuk fontosságának megfelelő bért kapnának. "Szerintem ehhez közelebb vagyunk, mint bárki gondolná, akár már hónapokon belül meglehet az áttörés, amely jelentős béremeléshez vezet" - tette hozzá. Hangsúlyozta: soha annyi...

Gomolyfelhők zavarhatják a napsütést szombaton

Gomolyfelhők zavarhatják a napsütést szombaton Szombaton pedig már az ország közepén is előfordulhatnak tartósabban felhős tájak, arrafelé elszórt jelleggel záporok, északkeleten néhány zivatar is kialakulhat.  Az északkeleti szél pénteken az Alföldön és az Északi-középhegységben élénk, olykor erős lesz. Szombaton már többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél kissé hidegebb lehet. A csúcshőmérséklet szombaton többnyire 23 és 28 fok között várható, ugyanakkor a tartósabban felhős részeken 21, 22 fok sem kizárt.

Az erdei vasutat ünneplik szombaton Gemencen

Az erdei vasutat ünneplik szombaton Gemencen Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.     Az erdőgazdaság programismertetője szerint a szervezők egész napos családi programmal készülnek a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban és a vasút megállóiban. Az erdei vasúton a vonatok a hétvégi menetrend szerint közlekednek Pörböly és Lassi, illetve Malomtelelő állomás között. Délelőtt tíz és délután három óra között háromszor a Rezét gőzmozdonnyal lehet majd nosztalgiautazást tenni a gemenci erdőben, és...