Már csak egy hónapig kérhető a mostani feltételekkel a babaváró

2023. november 22. szerda 08:00

Már csak egy hónapig kérhető a mostani feltételekkel a babaváró

Már csak egy hónap áll rendelkezésre azok számára, akik a jelenlegi feltételek szerint szeretnék igénybe venni a babaváró támogatást - hívta fel a figyelmet a Duna House.


A közleményben emlékeztetnek rá, január elsejétől változnak a babaváró támogatás feltételei: 10 millió forintról 11 millióra emelkedik a támogatás összege, jövőre azonban a házaspárok csak akkor lehetnek jogosultak a konstrukcióra, ha a feleség az igényléskor még nem töltötte be a 30. életévét. A kizárólag 2024-ben érvényes átmeneti szabályozásnak köszönhetően, ha a feleség elmúlt 30 éves, de még nem töltötte be a 41. életévét és igazolja várandósságát, továbbra is jogosult lehet a támogatásra 2024. december 31-ig. Azonban 2025-től már ez nem lehetséges, akkortól kizárólag a 30 év alatti nők lesznek jogosultak az igénylésre - ismerteti a hátteret a közlemény.

A 2023. végéig beadott és jóváhagyott igényléseknél a szerződéskötéstől számítva 5 év áll rendelkezésre ahhoz, hogy megszülessen az első baba, vagy a házaspár igazolja, hogy már úton van a gyermek.

Fülöp Krisztián, a Duna House hitelközvetítője, a Credipass magyarországi vezetője rendszeres problémának nevezte, hogy munkahelyváltás miatt az igénylő nem felel meg minden kritériumnak, ugyanis a hitelfelvételhez elengedhetetlen a folyamatos munkaviszony. Azt javasolják, semmiképp ne váltson munkahelyet a belátható időn belül hitelfelvételt, babaváró igénylést tervező ügyfél, ugyanis a legtöbb banknál feltétel, hogy lejárt próbaidővel, legalább 3 hónapja tartson a foglalkoztatás.

Hangsúlyozták: az idén elérhető támogatás a fiatal házasok számára szabadon felhasználható kölcsön igénylését teszi lehetővé, 20 éves futamidőre, maximum 10 millió forintig, amelyet lakásvásárlásra, hitelkiváltásra, otthonkorszerűsítésre vagy akár új autó vásárlására is fordíthatnak. Tavaly a Credipass által közvetített támogatásokat az igénylők legnagyobb arányban, 87,4 százalékban ingatlancélra fordították. Az idén az év első 9 hónapjában leadott igénylések adatai szerint az igénylők 92,6 százaléka jelölte meg a lakásvásárlást, -felújítást, -bővítést vagy korszerűsítést a támogatási összeg felhasználására - írják.

Kiemelték: a támogatás előnye az is, hogy az érkező gyermekek után akár három évre is szüneteltethető a törlesztés, több gyermek vállalásánál a hiteltartozás is csökkenthető, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes tartozást elengedik.

MTI