Elhunyt Sólyom László, volt köztársasági elnök

Elhunyt Sólyom László, volt köztársasági elnök Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel. Sólyom László Pécsett született, 1942-ben, a baranyai megyeszékhelyen érettségizett, majd szerzett jogi diplomát. 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, 1990 és 1998 között a testület első elnöke, 2005. augusztus 5. és 2010. augusztus 5. között a Magyar Köztársaság elnöke volt. Sólyom László "óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után" hunyt el - áll a Landi Balázs...

Novemberben átlagosan 78 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok

Novemberben átlagosan 78 ezer forinttal kapnak többet a nyugdíjasok Jó hír a nyugdíjasoknak: a korábbi bejelentéseknek megfelelően a kormány kihirdette a kiegészítő nyugdíjemelésről szóló rendeletet - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kabinet Facebook-oldalára feltöltött videóban.   A mostani, háborús időkben is biztosítják az inflációkövető nyugdíjemelést, ezzel is szeretnék kifejezni az idősek iránti megbecsülésüket - jelentette ki Vitályos Eszter. Közölte: a januárig visszamenőleges nyugdíj-kiegészítést a novemberi nyugdíjjal együtt fogják megkapni az idősek és a nyugdíjszerű ellátásban...

Nézzük, volt-e telitalálatos szelvény az ötös lottón!

Nézzük, volt-e telitalálatos szelvény az ötös lottón! A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 9 (kilenc)10 (tíz)33 (harminchárom)54 (ötvennégy)75 (hetvenöt)Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 33 darab, nyereményük egyenként 1 435 810 forint;3 találatos szelvény 2885 darab, nyereményük egyenként 17 205 forint;2 találatos szelvény 77 068 darab, nyereményük egyenként 2195 forint.Joker: 017247

Viharos széllel és...

Viharos széllel és porviharral jön a hidegfront Vasárnap markáns hidegfront vonul át az országon, átmeneti erős lehűlést okozva. A front átvonulását erős, több helyen viharos...

Határvédelem: aránytalanul...

Határvédelem: aránytalanul nagy terhet vállalunk Magyarország aránytalanul nagy terhet vállal a határvédelem terén, ezért a kormány uniós tagországokban hirdetett online...

Megint súlyosan...

Megint súlyosan bántalmaztak MÁV és Volánbusz dolgozókat Figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV-Volán csoport a munkavállalói elleni támadások megelőzésére, a társaság honlapján,...

Országosan csökkent a...

Országosan csökkent a halálos közúti balesetek száma Több mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek, és csaknem 20 százalékkal az ezekben meghalt emberek száma idén az...

Krausz Ferenc:...

Krausz Ferenc: világszínvonalú tudományos kutatás kell A tudományos kutatásnak csak akkor van értelme, ha azt a legmagasabb nemzetközi mércével is világszínvonalon tudjuk művelni. A...

Nézze meg, milyen lesz az...

Nézze meg, milyen lesz az idő hétvégén! A hétvégén is folytatódik a nyugodt, száraz idő, többórás napsütéssel, szombaton akár 20 és 26 Celsius-fok közötti maximum is...

Hamarabb jön az első őszi fagy, mint azt gondolnánk

Hamarabb jön az első őszi fagy, mint azt gondolnánk Az előttünk álló napokban folytatódik döntően száraz időjárás. Bár vasárnap érkezik egy markáns hidegfront, de számottevő csapadékot ez sem hoz.  Az átmenetileg felhősebb napok mellett bőven lesz napsütés is. A talaj felszín közeli rétege tovább szárad majd. A hőmérséklet szombatig emelkedik, többnyire 20-25 fokos maximumok várhatók, majd a vasárnapi hidegfront mögött sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg érkezik fölénk. Hétfőn a csúcsérték már csak 13 és 19 fok között valószínű, és reggelre a fagyzugos helyeken már megjelenhet az első őszi fagy. A hideg levegőnek azonban nincs...

Félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták a nemzeti lobogót az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, az aradi vértanúk emléknapján pénteken reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon.     A nemzeti lobogó felvonását a Himnusz, majd félárbócra eresztését a Szózat hangjai kíséretében a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái végezték. A ceremónián közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekara és a Nemzeti Lovas Díszegység is. A kormány...

Ismét jócskán lehűl a levegő péntekre virradóan

Ismét jócskán lehűl a levegő péntekre virradóan Estétől az ország északkeleti harmadának kivételével északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, de csapadék nem várható.     Pénteken északnyugat felől a felhős tájakon csökken a felhőzet, és délután már nagyrészt napos, kissé fátyol-, illetve gomolyfelhős, száraz időre van kilátás. A nyugati, északnyugati szelet pénteken főként a Dunántúlon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 14 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton az enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 17 és 23 fok között...

Megerőszakolta kilencéves...

Megerőszakolta kilencéves kislányát egy férfi Tíz év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki megerőszakolta kilencéves gyermekét -...

Rétvári Bence: a...

Rétvári Bence: a pedagógusok 99 százaléka nem ült fel a baloldalnak Zökkenőmentesen indult a tanév, a pedagógusok 99 százaléka az új jogállást választotta, elmaradt a felmondási hullám - mondta...

Felgyújtott két...

Felgyújtott két hajléktalant, egyet megszúrt egy férfi Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés...

Hűvös, ködös hajnal után...

Hűvös, ködös hajnal után kellemes meleg várható Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet.  Csütörtökön a nap nagyobb részében napos időre...

Vádat emeltek a...

Vádat emeltek a mogyoróallergia miatt meghalt kisfiú tanárnőjével szemben Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a Budapesti IV. és XV....

Több mint száz éve nem volt...

Több mint száz éve nem volt ilyen meleg szeptemberben Az idei szeptember a legmelegebb volt 1901 óta; a hónap jelentős részében anticiklonok határozták meg az időjárást, amik a...

Viharos széllel érkezik szerdán egy hidegfront

Viharos széllel érkezik szerdán egy hidegfront Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul végig az országon, emellett több órára kisüt a nap, felhősebb időre az ország déli felén számíthatunk.    Helyenként kisebb eső, záporeső kialakulhat. Kedden a délies szél időnként megélénkül, majd estétől egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a légmozgás, amely a Dunántúlon megerősödik, sőt hajnalban viharossá fokozódik. Szerdán az ország nagy részén lesz élénk, erős az északias szél, ami majd délután veszít erejéből. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az...

Szenzációs! Megvan a 17. magyar Nobel-díjas is!

Szenzációs! Megvan a 17. magyar Nobel-díjas is! Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint. Az indoklás szerint a tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapják.    A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át. Krausz Ferenc 1962-ben Móron...

A kormány tovább folytatja a hiány- és adósságcsökkentést

A kormány tovább folytatja a hiány- és adósságcsökkentést Az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság ellenére a kormány a következő években is folytatja hiány- és adósságcsökkentő politikáját, ami az egész gazdaság számára kulcsfontosságú - jelentette ki a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Makro Konferenciáján kedden Budapesten.     Varga Mihály hangsúlyozta: a költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is biztosítja a családok támogatását, a rezsivédelem fenntartását és a nyugdíjak értékének megőrzését. A kormány jövőre ragaszkodik a GDP-arányos 2,9 százalékos hiányszinthez - jelezte Varga Mihály. Az...