A gyed és a gyod összege is emelkedik januártól
A minimálbér-emelésnek köszönhetően januártól több családi ellátás összege emelkedik - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes videóbejegyzésében elmondta, a gyermekgondozási díj (gyed) maximálisan folyósítható összege bruttó 373 520 forintra, a diplomás gyed alapképzésben részt vevő hallgatóknál 186 760 forintra, mesterképzésben részt vevők esetében pedig 228 200 forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díja (gyod), amely az önellátásra képtelen gyermeket gondozó szülőknek jár, 266 800 forintra nő,...
Ezek az üzletek biztosan zárva lesznek december 24-én
Az élelmiszer-üzletláncok közül a Penny és a Lidl valamennyi üzlete zárva lesz december 24-én, a Spar is zárva tartja a legtöbb saját üzletét a bevásárlóközpontok kivételével, hasonlóan a Rossmann drogérialánchoz, nem nyitnak ki a JYSK és a Diego lakberendezési üzletei sem. A megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitvatartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel. A Penny Market Kft. vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy, hogy december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja. Az...
Tudja, hány milliárdot költünk szaloncukorra?
Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul. Magyarországon évente megközelítőleg 3500 tonna szaloncukrot vásárolnak a hazai fogyasztók, több mint 7 milliárd forint értékben.A szaloncukor-értékesítés a 2020-as év kivételével évről évre növekvő tendenciát mutat, az egyik legnépszerűbb szezonális terméknek számít a karácsonyi időszakban.A szaloncukor gyártásához szükséges alapanyagokat jellemzően a világpiacról szerzik be a vállalkozások annak ellenére, hogy több hazai gyártó...A rendőrök 72 határsértő...
Hetvenkét határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság...
Köd, eső, havas eső,...
Egyre többfelé kell ködre számítani a jövő hét elején, majd szerdától már eső, a hegyekben havas eső várható. A hét vége ismét...
Megérkezett az a hat szám,...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...
Most kiderül, van-e...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...
Borult, párás időjárással...
Ilyen időjárás vár ránk. Szombat estétől a Dunántúlon csökken a felhőzet, közben köd, illetve rétegfelhőzet képződik a Dunától keletre, illetve a délnyugati tájakon, amelyek egyre nagyobb...Hátrányos helyzetű gyerekek...
Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 800 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő általános...
Ennyiért keltek el idén az ingatlanok - 660 millió a csúcs
Változó hangulat uralta idén az ingatlanpiacot, tavaly országos átlagban az előző évinél négy százalékkal többet, 40,1 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vevők - közölte a Duna House szombaton az MTI-vel. A közleményben azt írták: a fővárosi átlag az országossal megegyező mértékben emelkedett, a lakások átlagos vételára 55 millió forintról 57 millió forintra nőtt. Az értékesített ingatlanok között a hárommillió forintos négyzetméterenkénti árat meghaladó új építésűek mellett egyre több a kétmillió forint feletti négyzetméteráron tulajdonosra talált használt budapesti...
Hűvös, de csendes, napos idő várható szombaton
Szombaton a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti harmadban több, vastagabb felhőzet várható, másutt gyengén felhős, napos időre számíthatunk számottevő csapadék nélkül. Az északi, északnyugati szél élénk lesz, ma a Dunántúlon és északkeleten erős, helyenként viharos közeli lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +1 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas részeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2 és 8 fok között valószínű.
Tízmilliókat követelve zsarolta családtagját egy hetvenéves férfi
Megbilincselve előállítottak a rendőrök egy 70 éves férfit, aki a gyanú szerint zsarolta, zaklatta az egyik családtagját - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, a férfi hetekig járt egyik családtagja nyakára: először kedveskedve, majd fenyegetve próbált tőle több millió forintos anyagi segítséget kicsikarni. Tízmillióval indította a "licitet", amit később 200 ezer euróra (hozzávetőleg 75 millió forintra) módosított. A másik fél következetesen elutasította a "kérés" teljesítését, erre a férfi...
Orbán Viktor: a rossz uniós...
Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a Közmédia Központban adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című...
Visszaesik a hőmérséklet,...
Éjjel, illetve pénteken a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Dunától keletre lehet nagyobb területen összefüggő a felhőzet, és...
Orbán Viktor az EU...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön délelőtt, az EU-csúcs megkezdése előtt egyeztetést folytatott az uniós intézmények és...
Borult, párás éj után a...
Reggelig borult, párás idő várható. Több helyen várható eső, de fokozatosan csökken a csapadék intenzitása és területi...
Hamis védettségi...
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása és védettségi igazolással visszaélés miatt emelt vádat a...
Fehér lesz-e a karácsony?...
Már mindenki karácsonyi lázban ég, ebben a szakadó esőben pedig felmerül a kérdés, hogy látunk-e havat karácsonykor - írta...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós csatlakozása abszurd, nevetséges
Az Ukrajnával folyó esetleges tárgyalás az ország európai uniós tagságáról jelenleg abszurd, nevetséges és komolytalan, a magyar kormánynak nem is áll szándékában támogatni azt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben szerdán. A kormányfő az Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szóló kormánypárti határozati javaslat általános vitájában kijelentette: jelenleg senki sem tudja, mivel járna az ország csatlakozása, sem azt, Ukrajna mekkora területtel vagy népességgel lépne be a közösségbe. Rámutatott arra is: a részleges piacnyitás...
Fagymentes lesz az éj, szerdán sok eső várható
Estétől nyugat, délnyugat felől felhőzetnövekedés kezdődik, majd reggelre beborul az ég, szerdán is marad a borongós idő. Estétől egyre nagyobb területen valószínű csapadék, szerdán pedig országszerte, több hullámban várható eső, az ország legnagyobb részén kiadós mennyiségre van kilátás. A délies szél ma időnként megélénkülhet, holnap jobbára mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és +7 fok között alakul, de északkeleten fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 10 fok...
Télen is gyerekek ezrei táboroznak Zánkán
Idén 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborokban, ezen belül a téli időszakban 17 ezren táboroznak Zánkán - közölte keddi, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes elmondta, a felújításnak köszönhetően télen is tarthatnak Erzsébet-táborokat. A vasárnap záruló, hétvégi, karácsonyi Családi Erzsébet-táborokba közel 5 ezer résztvevőt várnak. A hét közben zajló Erzsébet-karácsony turnusaiban összesen 12 ezer részvevő táborozik. A téli táborok során számos szabadtéri és beltéri program, köztük...
A rovat további témái
- Szili Katalin: nekünk minden magyar számít, ők is számíthatnak ránk
- Hűvös éj után napsütésre is számíthatunk kedden
- Mindössze három határsértőt tartóztattak fel hétvégén
- Lottózott? Akkor most kapja elő a szelvényét!
- Karikó Katalin és Krausz Ferenc átvette a Nobel-díjat
- Lesz minden a héten: eső, napsütés, aztán ismét visszatérnek az éjszakai fagyok
« Előző
2484 | 2511 | 2538 | 2565 | 2592 | 2619 | 2646 | 2673 | 2700 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar kutatók műszerei a fúziós...
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Mindenkinek el kellett hagynia az...
- Ismét megszólaltak a harangok Pécs...
- Itt a NAV legújabb privát és céges...
- Emberölés miatt tényleges...
- Döntött a köztársasági elnök, megvan...
- Négy városból is riasztották a...

