Gyurcsány: az Orbán-kabinet az erkölcstelenség kormánya
Az erkölcstelenség kormányának nevezte Orbán Viktor kabinetjét Gyurcsány Ferenc vasárnap. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja "alternatív tanévnyitóján" - az azeri baltás gyilkos kiadatására utalva - azt mondta: "az a kormány, amely harminc ezüstért engedi eladni az ország tisztességét, amely gyilkost enged ki megérdemelt börtönbüntetéséből, ne vezessen be erkölcstant" az iskolákban. Az oktatási államtitkárság belvárosi épülete előtt tartott rendezvényen a nagyjából kétszáz megjelent eredetileg a többi között az iskolák...
A szocik szerint gazdasági mélyrepülésben van az ország
Az elmúlt negyedévben nyilvánvalóvá vált, hogy gazdasági mélyrepülésben van az ország - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője, a gazdasági és informatikai bizottság tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a pénzromlás üteme jóval meghaladja az Európai Unió átlagát és az elmúlt 10 évben egyszer sem volt ilyen alacsony a beruházási ráta Magyarországon. Elmondta, az előző negyedév azért katasztrofális, mert 5,9 százalékkal csökkentek a beruházások az elmúlt év hasonló időszakához képest, és 2,2 százalékkal az első negyedévhez képest. Tukacs...L. Simon: a politika ne befolyásolja a művészi szabadságot
A kultúráért felelős államtitkár szerint a közönség és a szakma dolga, hogy ítéletet mondjon a művészi alkotásokról, nem szabad ugyanis, hogy a politika befolyásolja a művészi szabadságot. A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a művészet és a politika viszonyát, közte A hatodik koporsó című Csurka István-drámát is - amelyet végül nem mutat be az Újszínház - firtató kérdésre L. Simon László hangsúlyozta: nem szabad, hogy a politika befolyásolja a művészi szabadságot, nem ez a dolga ugyanis, de "ebből nem következik, hogy a politika mindig képes önkorlátozásra, sőt...Nincs ötös a lottón, közel...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 24 (huszonnégy) 75 (hetvenöt) 83...A Jobbik folytatná az...
A Jobbik szerint a kormány megbukott elszámoltatásból, a párt ezért továbbra is követeli a 2002 és 2010 közötti időszakra...
Gyurcsányék szerint Orbán...
A Demokratikus Koalíció (DK) követeli Navracsics Tibor igazságügyi miniszter lemondását, és kezdeményezi az Országgyűlés külügyi bizottsága rendkívüli ülésének azonnali összehívását. Az...Drágul a cigaretta, csökken...
Számos, a hétköznapi életet érintő változás lép életbe szeptember elsején. Változnak például a vasúti- és az...
A Jobbik szerint még a párt...
A Jobbik Molnár Zsoltot, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnökét bírálja, amiért elutasította a testület rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó indítványt. A...Szinte erőn felül költenek...
A magyar családok 55 százaléka a teljes éves kiadásának 25-50 százalékát költi a lakásrezsire, amely a családok felénél évi 420-600 ezer forintot jelent - közölte az OTP...Indulnak a 2014-es választásokon a szocialisták
Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - válaszolta a szocialista párt sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.Az MTI azután fordult az MSZP sajtóosztályához, hogy Kolláth György alkotmányjogász szerdán úgy nyilatkozott, a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét. A vele együtt sajtótájékoztatót tartó MSZP-s Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: ennek lehetőségét két hónappal ezelőtt diplomaták körében már megemlítette,...Pintér: azok kerültek rács mögé, akik a legtöbbet ártottak
Pintér Sándor szerint P. Tamás és V. László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.Arra a felvetésre, miszerint a két férfi elfogása után többen pedzegették, hogy valójában nem történik más, mint a maffiapiac újraelosztása, a belügyminiszter abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy "egyhamar nem nő ki Portik Tamás, vagy Vizoviczki László utódja". A Hajógyári szigeten...
Újszínház-balhé: Derzsi János megütötte Pozsgai Zsoltot?
Megütötte Pozsgai Zsoltot, az Újszínház főrendezőjét Derzsi János színművész, aki a napokban hagyta el a színházat - írta csütörtöki számában a Blikk.A lap ismertetése szerint a főrendező egy időre az eszméletét is elvesztette, kórházban látleletet vetetett és feljelentést tett a rendőrségen. A Blikk szerint a konfliktust Pozsgai Zsolt azon nyilatkozata okozta, amelyben azt mondta Derzsi János felmondásával kapcsolatban, hogy mivel egy utazó színházban játszik, nem tudnak vele együtt dolgozni, fizetés nélküli szabadságot ajánlottak fel neki. A nyilatkozatban megköszönte Derzsi..."Nácik haza!" - "Mocskos...
Az antiszemitizmussal és a rasszizmussal szembeni összefogásra szólították fel a magyar társadalmat baloldali és antifasiszta szervezetek szerda este Budapesten tartott demonstrációjukon....Az MSZP-s alelnök szerint...
A választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét - jelentette ki Kolláth...Pécsett adnak koncertet az...
Voices of 2012, azaz 2012 Hangjai címmel rendeznek koncertet az Operalia énekverseny résztvevőivel Pécsen szeptember 8-án - jelentették be a szervezők a baranyai megyeszékhelyen rendezett...Tízezres előfizetői bázist...
A Business Telecom Nyrt. (BTel) közel 10 ezres előfizetői bázist vásárol meg a pécsi székhelyű Drávanet Zrt.-től - közölte a BTel szerdán a tőzsde honlapján. Az akvizícióval a Budapest...Kómában tartják, ezért nem...
Mesterséges kómában van, ezért egyelőre nem tudják előzetes letartóztatásba helyezni azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfő hajnalban abonyi otthonukban lelőtte kislányát, majd...Harminc százalékkal is...
Szeptembertől akár húsz-harminc százalékkal is drágulhat a kenyér és a pékáru a liszt árának növekedése miatt - hangzott el a...
Navracsics: nemzetstratégiai kérdés az E.ON felvásárlása
A növekvő rezsiköltségek megállítása mellett a kormánynak stratégiai motivációi is vannak abban, hogy olyan közszolgáltatási rendszert alakítson ki, amely nem profit alapon működik - mondta Navracsics Tibor szerdán, az M1 Ma reggel című műsorában. A miniszterelnök-helyettes szerint a lakosságnak jelenleg olyan hátraléka van a közműcégek felé, hogy az már "szociális veszéllyel" fenyeget, ezért a kabinetnek el kell érnie, hogy a növekvő energiaárak lehetőség szerint ne terheljék a lakosságot. Szólt ugyanakkor arról is, hogy a kormány nemzetstratégiai kérdésként is kezeli...
Betiltották? Mégsem mutatja be az Újszínház a Csurka-darabot
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Újszínházban - mondta Tarlós István főpolgármester az MTI-nek, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója. A premier ellen legutóbb a Mazsihisz tiltakozott. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a darabbal kapcsolatosan csak véleményt mondott, és azt megismerve Dörner György úgy döntött, hogy nem mutatják be A hatodik koporsót, helyette egy sokkal korábban írt, egészen más témájú Csurka-darabot tűznek műsorra. A városvezető múlt csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában...Felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán
Elhagyta a kórházat és ismeretlen helyre távozott az a férfi, aki kedden gyúlékony anyaggal leöntötte és felgyújtotta magát a keszthelyi városházán - értesült kora este az MTI; a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke korábban azt közölte, hogy a szervezet elnökhelyettesét vitték égési sérülésekkel kórházba. Horváth Ferenc információi szerint az elnökhelyettes a mellkasán és az oldalán szenvedett égési sérüléseket. A férfi állapotáról és távozásáról a keszthelyi kórház személyiségi jogokra hivatkozva nem adott tájékoztatást az MTI-nek.A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábban...A rovat további témái
- Zsidó alapítványok vették meg az Arany Alkony idősotthonokat
- Derzsinek köszönik, hogy részletes információkat adott Mártáékról
- Még nem hallgatták ki Biszkut, de tovább folyik ellene a nyomozás
- Orbán szerint 300 milliárd kell a munkahelyvédelmi akciótervre
- Miről álmodik a Jobbik? Most termelést támogató rendszerről
- Csaba László: a kormány békén fogja hagyni a közterheket
« Előző
22302 | 22329 | 22356 | 22383 | 22410 | 22437 | 22464 | 22491 | 22518 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ragadozók tízezreit telepítették...

