Hamar beteszik a párkapcsolati erőszakot a törvénykönyvbe
A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben (Btk.).Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azután beszélt erről, hogy szombaton egyeztetett a családon belüli erőszak ügyében indított országos népi kezdeményezés szervezőjével, Halász Pálmával, az Élet-Érték Alapítvány elnökével, továbbá a Fidesz női tagozatának képviselőivel és LMP-s képviselőkkel. A tárcavezető sajtótájékoztatón elmondta, bíznak abban, hogy az Országgyűlés megszavazza a kapcsolati erőszakot önálló...Nincs megállás, újabb nemzeti konzultációba fognak Orbánék
Hamarosan újabb nemzeti konzultáció kezdődődik - mondta el a Népszabadság blogrovatának a miniszterelnök sajtófőnöke.A most befejeződött gazdasági konzultációban a végleges adat szerint 698 ezer 780 kérdőív érkezett vissza. Havasi Bertalan úgy fogalmazott, hogy „ez európai összevetésben kiemelkedő siker". A sajtófőnök arra a kérdésre, hogy az előző konzultációk adataival összevetve is sikert lát-e, azt válaszolta: „a mostani és a korábbi nemzeti konzultációkban visszaküldött kérdőívek száma témafüggő; egyes konzultációs témákra több, másokra kevesebb válasz...
Újra egymásra találnak: az MSZP támogatja Gyurcsány akcióját
Az MSZP támogatja a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc és társai Kossuth téri demonstrációját - közölte a szocialisták elnök-frakcióvezetője szombaton az MTI-vel.Mesterházy Attila a demokrácia nemzetközi napjáról megemlékező közleményében azt írta: ez a nap a szabad világ minden polgárának ünnep, de Magyarországon ma kevés ok van az ünneplésre, mert "félteni és védeni" kell a demokráciát. Véleményét azzal indokolta, hogy a kormány "felszámolta, korlátozta vagy uralma alá gyűrte" a jogállamiság intézményeit, nincs erős parlamentarizmus,...Mégis támogatja a Fidesz a...
Korábbi álláspontját megváltoztatva mégis támogatja a Fidesz azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozza, hogy a családon belüli erőszak önálló tényállás legyen a büntető...Már magyar fegyházban ül a...
Hazahozták Spanyolországból a másfél évig bujkáló, Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélt Magyar Róbertet, és péntek reggel fél hétkor már megkezdte fegyházbüntetésének...Bogár László: amiről a...
Megszületett a döntés, amire Európa várt: beszáll a legerősebb gazdaság. Engedélyezte ugyanis a német alkotmánybíróság az...
Jelentős leépítés várható a...
A jövő évre tervezett hiánycél elérése érdekében további létszám-racionalizálásra lehet számítani a közszférában - írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó...Leállította az...
Felfüggesztette a gyógyszeres terhességmegszakítást csütörtökön a Rózsakert Medical Center, mert a magánklinika nem akar részt venni az abortusztabletta körül kialakult vitában. A cég az...Az ÁNTSZ egyetlen magyar...
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tapasztalatai is azt igazolták, hogy Magyarországon egy kórház sem...
Az MSZP az inflációért is a kormányt okolja
Az MSZP szerint az Európai Unióban legmagasabb, 6 százalékos magyarországi infláció mértékének csaknem fele a kormány döntéseinek eredménye, a többi közt az áfaemelés és a különadók következménye. Burány Sándor, az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának szocialista tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben Magyarországon az elmúlt egy évben átlagosan mintegy 6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, addig a válság sújtotta Görögországban nem érte el az 1 százalékot. Úgy vélte, az Orbán-kormány döntéseinek eredménye, hogy a...Hagyó mindent tagad és feljelentette vádlott-társát
Kivétel nélkül tagadta a vele szemben megfogalmazott vádakat Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és 14 társa ellen indított büntetőügy csütörtöki tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken. Hagyó Miklós nem ismerte el, hogy arra utasította Antal Attilát, a BKV Zrt. akkori vezérigazgatóját, hogy az általa megnevezett informatikai tanácsadó céggel készíttesse el 50 millió forintért a Fővárosi Közgyűlés költségvetési bizottsága számára a 4-es metróról szóló beszámolót. A vádirat szerint Antal Attila 50 millió forintos keretösszeggel megbízási szerződést...
2013-tól indulhat a járóbeteg-intézmények államosítása is
Még az ősz elején elkészül az a járóbeteg-szakellátási koncepció, amely mentén a struktúra és a finanszírozás igazításával 2013-tól elindulhat a járóbeteg-intézmények államosítása - mondta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója csütörtökön Balatonfüreden. Török Krisztina egy egészségügyi konferencián kifejtette, hogy az intézeten belül hamarosan létrehoznak egy munkacsoportot, amely minden intézmény esetében megvizsgálja az állami tulajdonba kerülés előnyeit és hátrányait. Biztosan lesznek olyan intézmények, amelyeket nem...Három és fél évet kapott az...
Három és fél év börtönre ítélte nem jogerősen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt dél-dunántúli régiós vezetőjét csütörtökön a...
A jegybankelnök szerint még...
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a...A kánikulának köszönhetően...
Tovább csökkent a parlagfűpollen-terhelés, de az ország túlnyomó részén még mindig érvényben van a riasztási fokozatok valamelyike - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi..."A pécsi lövöldözés után...
A Fidesz szerint a szocialistáknak ma is sikerült átlépniük az ízléstelenség egy újabb határát - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Műegyetemen történtek kapcsán szerdán...UD Zrt.-ügy: Dávid Ibolya...
Dávid Ibolya, az MDF korábbi elnöke személyiségi jogi pert nyert a Kúrián szerdán; felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős, őt elmarasztaló ítéletet, és...Biszku Béla tagadja, hogy...
Biszku Béla azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, "se közvetve, se közvetlenül". Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának egykori tagja a...Mesterházy: Orbán morálisan megsemmisült, monnyon le!
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő "morálisan megsemmisült" azzal, hogy beismerte: ő döntött - a várható következmények ismeretében - az azeri baltás gyilkos kiadatásáról. Mesterházy Attila keddi sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Azt mondta: Orbán Viktor nyilatkozatából egyértelműen kiderült, pontosan tudta, hogy Azerbajdzsán szabadon fogja engedni Ramil Safarovot, mégis úgy döntött, hogy átadják hazájának a baltás gyilkost. Hozzátette: ha Orbán Viktor nem mond le, akkor a parlamenti többséggel rendelkező Fidesz-frakciónak kell...Orbán tanácsadói 7 és 12 millió között keresnek évente
A miniszterelnök honlapjának üzemeltetésére évi 3,7 millió forintot, míg Orbán Viktor Facebook-oldalának "vizuális adminisztrátori" feladataira mintegy 2,2 milliót fizet ki a Miniszterelnökség.A kormányzati honlapon közzétett, augusztus végén aktualizált szerződéslistából kiderül az is, hogy a kormányfő tanácsadói bruttó 7 és 12 millió forint között keresnek évente.Hegedűs Zsuzsanna szociológus 12 millió, Balogh Gábor öttusa-világbajnok 9 millió, Tellér Gyula korábbi fideszes képviselő több mint 7 millió forintot kap a kormányfőnek adott tanácsaiért, az összegek nem...Biszkut hazaengedték, de nem hagyhatja el Budapestet
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság Biszku Béla ügyében, akit az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vettek őrizetbe hétfőn; a végzés nem jogerős. Zámbó Gyula, Biszku Béla ügyvédje az MTI-nek elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete értelmében Biszku Béla engedély nélkül nem hagyhatja el Budapest területét. A lakhelyelhagyási tilalomnak nincs határideje, félévente felül kell vizsgálni, de legfeljebb az ítélő bíróság tárgyalás előkészítése során hozott...
A rovat további témái
- Aknavető gránát miatt állt a vasúti forgalom a Pécs-Budapest vonalon
- Lecserélték Katus Gábort, a MÁV Informatika vezetőjét
- Orbán: "uniós problémák miatt" kell az IMF-megállapodás
- Lázár: megszűnik a kampánycsend a következő választáson
- Háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát
- Matolcsy célja a teljes foglalkoztatottság elérése 2020-ig
« Előző
22248 | 22275 | 22302 | 22329 | 22356 | 22383 | 22410 | 22437 | 22464 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

