Növelik a kommunista rendszer áldozatainak juttatásait

Január elsejétől ötven százalékkal emelkedik az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást jogtalanul elszenvedettek - a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak, a rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartottak, az 1956-os forradalomban résztvevők és az 1945 és 1963 közötti koncepciós perek elítéltjei - juttatásai. Az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg. A Kormányzati Információs Központ ezzel kapcsolatos, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a mindenkori magyar kormánynak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a...

Orbán a jutalmak visszafizetésére kéri a polgármestereket

Csütörtökig válaszolnak a Fidesz választókerületi elnökei Kubatov Gábor pártigazgató és Kocsis Máté kommunikációs igazgató levelére azzal kapcsolatban: választókerületükben hány kormánypárti polgármester vagy alpolgármester vett fel jutalmat. Kocsis Máté megerősítette: valóban az összeg visszafizetését kérték. A kommunikációs igazgató szerdán újságíróknak megerősítette a Blikk által közölteket, miszerint levélben fordultak a választókerületi elnökökhöz. Ebben arra kérték őket: mérjék fel, hogy a választókerületükbe tartozó településeken van-e olyan kormánypárti polgármester vagy...

Tranzakciós illeték után: sok pénz spórolható jó bankválasztással

Tranzakciós illeték után: sok pénz spórolható jó bankválasztással A 9 millió magyar bankszámla-tulajdonos közül január közepéig már több mint 50 ezren ellenőrizték banki díjaikat az interneten, a kalkulációk alapján kijelenthető, hogy jó bankváltással a tranzakciós illetéknél sokkal többet meg lehet takarítani - közölte egy hazai alkusz portál a banki díjkalkulátorának adataira hivatkozva. A banki tranzakciós illeték hatására átlagosan mintegy 30 százalékkal kell többet fizetniük idéntől a lakossági bankszámlák tulajdonosainak. Leginkább a készpénzfelvételi költségek és az utalások átlagos díjai emelkedtek a tavalyihoz képest, 25, illetve...

Aki vett a Tescoban lengyel...

Aki vett a Tescoban lengyel vaníliás ostyát, ne egyen belőle: azonnali hatállyal kivonják a forgalomból! A Tesco azonnali hatállyal kivonja a forgalomból azt a Lengyelországban gyártott vaníliás ostyát, amelynél felmerült a gyanú,...

Hagyó-per: H. Éva szerint...

A hatodrendű vádlott nyomozati vallomása szerint Puch László szocialista politikus (az MSZP baranyai elnöke) Média Magnet Kft. nevű cége is kapcsolatban állt a BKV Zrt.-vel. H. Éva...

Ezer tanfelügyelő áll...

Ezer tanfelügyelő áll munkába szeptemberben Szeptember 1-jétől bevezetik a tanfelügyelői rendszert. A tanfelügyelők célzottan a pedagógiai értékelés feladatára kiképzett...

Megalakította az új...

Megalakította az új sztrájkbizottságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tárgyalásokat kezdeményező, a miniszterelnöknek címzett levelet kedden juttatták el az MTI-hez....

Rákkeltő anyagokat találtak...

Rákkeltő, valamint a hormonrendszert károsító vegyi anyagokat találtak a legnagyobb divatcégek ruháiban egy vizsgálat során. A Greenpeace 27 országban több mint húsz ruhamárkát vizsgált...

Megnyugtató: egyre több az...

A Fidesz helyesli, hogy az uzsorások ellen hozott törvények mára hatásos eszközzé váltak az igazságszolgáltatás kezében, így "egyre több az uzsorás a börtönökben" - kommentálta...

L. Simon szerint sikeres a múzeumok átadás-átvétele

L. Simon szerint sikeres a múzeumok átadás-átvétele Rendben lezajlott a vidéki kulturális intézmények átadás-átvétele, az eddig megyei, majd állami fenntartásban lévő közgyűjtemények települési fenntartásba vételét az emberek többsége helyes döntésnek tartja - hangzott el a kulturális államtitkár és az országgyűlési kulturális- és sajtóbizottsága elnökének közös vasárnapi sajtótájékoztatóján. L. Simon László államtitkár elmondta: sikeresen lezárult a közgyűjtemények átadás-átvétele, az elmúlt két hónapban komoly problémákról nem értesültek. Hangsúlyozta, hogy egy tavaly év végén készített, belső használatú reprezentatív...

Gyurcsányék tiltakozásra hívnak a kormány oktatáspolitikája ellen

Gyurcsányék tiltakozásra hívnak a kormány oktatáspolitikája ellen A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a választókat, kérjék meg országgyűlési képviselőiket, hogy tiltakozzanak a kormányzat oktatáspolitikája ellen - mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Niedermüller Péter, a párt alelnöke. A politikus emlékeztetett arra, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a közelmúltban átvette a felsőoktatással kapcsolatos tárgyalások irányítását és találkozott a hallgatók képviselőivel. Ennek eredményeként megállapodtak, hogy lesznek államilag finanszírozott helyek azon a 16 szakon is, amelyen eredetileg csak önköltséges formában...

"Magyarország ma" - kampányt indít az MSZP

Magyarország ma elnevezéssel kampányt indít az MSZP. Winkfein Csaba, a szocialisták elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kampány Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével kezdődik, így szembesítik a kormányt ígéreteivel és azzal, amit valójában tett. A sajtónak bemutatott, narancssárga hátterű plakátok egyikén Matolcsy György portréja és a "Fidesz: példátlan gazdasági kudarc" felirat, a másikon Hoffmann Rózsa arcképe és a "Fidesz: bevezetjük a tandíjat"...

Támad az influenza, de még...

Európában eddig 14, főleg idős ember halála hozható összefüggésbe a járvánnyal, az ÁNTSZ szerint még mindig érdemes kérni az oltást. Északnyugat-Európa felől közelít az influenzajárvány...

Nincs telitalálat a lottón,...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 4 (négy) 20 (húsz) 24 (huszonnégy) 36...

Havazás helyett az ónos eső...

Vasárnap is lehet még néhol kisebb havazás, ónos esőre viszont országszerte fel kell készülni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra az ország minden megyéjére elsőfokú...

A szocik szerint kármentés...

A szocik szerint kármentés folyik a közoktatásban Az MSZP szerint a kormány a saját maga által okozott károkat igyekszik csökkenteni az oktatásban, azt próbálja sikerként...

Az LMP zöld fordulat révén...

Az LMP zöld fordulat révén erősítene a helyi gazdaságokon "Zöld fordulat" kell, a párt arra készül, hogy a kkv-k, a helyi gazdaságok megerősítésével emelje fel az országot....

Médiatanács: jogszerűek a...

A médiatanács Klubrádiót érintő minden lépése összhangban volt, van és lesz a jogállami normákkal; a vitatott kérdések kivétel nélkül bírósági szakaszban vannak - közölte a szervezet...

Várják a hívásokat a rezsicsökkentéssel kapcsolatban

A rezsicsökkentéssel kapcsolatos esetleges panaszokkal a lakóhely vagy a fogyasztási hely szerinti illetékes területi fogyasztóvédelmi felügyelőséghez kell fordulni - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A hatóság hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályi előírások szerint mielőtt a fogyasztó megkeresi a fogyasztóvédelmi felügyelőséget, az érintett szolgáltatónál kell kérnie panasza kivizsgálását. Ha nem fogadja el a szolgáltató válaszát, akkor célszerű a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulni. A fogyasztóvédelmi hatóság arra számít, hogy februárban, illetve azt követően érkeznek...

Erős lehűlés várható, néhol mínusz 17 fok is lehet

A Dunántúlon szombat hajnalra megszűnik a havazás és a hófúvás is, de a középső megyékben 10 centiméternyi, keleten pedig akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat szombat estig. Szombat hajnalban néhol mínusz 17 fok is lehet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek este az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében azt írta: péntek éjszaka a havazás súlypontja a középső és a keleti megyék fölé helyeződik át, a Dunántúlon hajnalra megszűnik a csapadék.  Az erős, időnként viharos, akár az óránkénti 60 kilométeres erősséget is elérő északi szél továbbra is többfelé...

A PDSZ magára maradt, mégsem sztrájkolnak a pedagógusok

A PDSZ magára maradt, mégsem sztrájkolnak a pedagógusok Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írja alá a megállapodást. Balog Zoltán a több mint háromórás tárgyalás után azt mondta: megszületett a megállapodás, rögzítették a kereteket, amelyekben a jövőbeni együttműködést elképzelik. A megállapodást jövő kedden írják alá, meghatározva, hogy a szakszervezetek milyen szerepet játszhatnak az állami fenntartásba vétel folyamatában, és azt is, hogyan képzelik el a bérek rendezését....