Hoffmann Rózsa: sikertörténet az iskolák állami átvétele
Az oktatási államtitkár sikertörténetnek tartja a közoktatási intézmények állami átvételét. Hoffmann Rózsa az iskolák állami fenntartásba kerüléséről szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az átvétel - minden negatív előrejelzés ellenére - menetrendszerűen, pontosan, zökkenőmentesen zajlott.Közlése szerint január 1-jén formailag és jogilag a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint az állam erre kijelölt szervezete, átvette az iskolák többségének fenntartását, ez gond nélkül megtörtént. Az átállásból a pedagógusok és a diákok úgyszólván semmit nem érzékeltek...
Eclipse-ügy: felmentő ítélet bizonyítottság hiányában
Bizonyítottság hiányában felmentette a milliárdos áfa-csalás miatt indult Eclipse-ügy mind a 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A vád szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és...
Bajnaiék nélkül folytatódik az ellenzéki egyeztetés
Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt. A szocialista párt küldöttségét Józsa István frakcióvezető-helyettes vezeti, a delegáció tagja lesz Kákosy Csaba, a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere, akit akkor az SZDSZ jelölt a tisztségre, valamint a 2006 és 2010 között a honvédelmi tárcát irányító Szekeres Imre, az MSZP gazdasági kabinetvezetője.A DK...Cáfol az MTVA: marad a...
A jövőben is szerepel talkshow az M1 képernyőjén - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), amely közleményében találgatásnak nevezett minden...Kaposvári Újság.hu: ezer...
A doni hősök emlékére ezer kilométer lefutására készül Szita János és Kovalik Zoltán: a Kaposvár és Voronyezs közötti távolságot áprilisban három hét alatt szeretnék teljesíteni. Április...Megkezdődött a sukorói...
A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás öt...
Alig változott a forint...
Csendes forgalomban nem sokat változott a forint árfolyama hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Egy euró 290,56 forintot ért reggel hét óra körül, pénteken este 290,37...Útzár az M6-oson:...
Nyersolajat szállító tartálykocsi ütközött szalagkorlátnak az M6-os autópályán, a 24. kilométernél hétfő reggel, a helyszínen teljes útzár van - közölte Spitz Alexandra, a Pest Megyei...Marad a Horthy park,...
Tizennyolc százalékos részvétellel zárult a gyömrői Horthy park elnevezéséről vasárnap tartott helyi népszavazás, így a referendum érvénytelen - közölte az előzetes eredményt a város...Öt halálos áldozatot követelt a karcagi baleset
Öt ember, négy felnőtt és egy csecsemő halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében - közölte a rendőrség. A 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármű vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette.Az eddigi információk szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval.A vétlen járműben öten utaztak, négy felnőtt a...
Navracsics eddig elégedett a járási rendszerrel
Jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Mint mondta, zökkenőmentes volt a járási hivatali rendszer elindulása, amit önmagában véve is várakozáson felülinek tart, számolt ugyanis azzal, hogy az első munkanapokon komoly funkcionális problémák lehetnek. Kisebb fennakadások voltak ugyan - elsősorban az okmányirodáknál -, de ezek is elenyészőek - jegyezte meg.A közigazgatás "új kultúrájáról"...Kövér László: az élet rendje a folyamatos megújulás
A vidék feladata az élet természetes rendjéhez való ragaszkodás, az élet rendje pedig nem más, mint a folytonos megújulás, "csak megőrizve lehet meghaladni, és csak meghaladva lehet megőrizni" - jelentette ki Kövér László szombaton Lentiben, a felújított belváros avatása és a város napja alkalmából tartott ünnepségen. Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: ma egész Európában, sőt a nyugati féltekén is az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e úgy változni, hogy nemcsak megőrizzük, ami a miénk, hanem ezen túl "kibontakoztatjuk, gyarapítjuk, megteremtjük az élet hosszú...MTVA: D. Tóth Kriszta...
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleménye. Az MTVA vezetése hetek óta folyamatosan egyeztet D. Tóth Kriszta műsorvezetővel műsora folytatásáról és a közmédiában...A Jobbik a 4-es metró...
A fővárosi Jobbik felháborítónak tartja, hogy mindeddig nem történt meg az elszámoltatás a 4-es metró ügyében. Losonczy Pál, a Jobbik budapesti frakcióvezetője az MTI-hez szombaton..."Gazdaságpolitikai...
Gazdaságpolitikai kérdések egyeztetésével folytatják a közös munkát az ellenzéki pártok és mozgalmak kedden - mondta Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati...KDNP: nem a regisztráció...
A KDNP tudomásul veszi a választási eljárási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági (Ab) döntés érdemi részét, fontosnak...
Öt vádlott, több mint száz...
Hétfőn kezdődik meg a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken, és januárra még öt tárgyalási napot tűztek ki - tájékoztatta Sándor Géza, a törvényszék...A Fidesz feloszlatását...
Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ellen a Negyedik...
Mégsem lesz választási regisztráció 2014-ben
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal kérdésre hozzátette ugyanakkor: az, hogy 2014-ben nem lesz választási feliratkozás a határon belül élőkre vonatkozik. Az Ab sem kritizálta ugyanis azt - magyarázta -, hogy regisztrációval jöjjön létre a névjegyzék a határon túl élő magyar polgárok esetében, akik nem...
Hamarosan elkezdi tevékenységét a fapados állami bank
A korábban Hiteltársulás néven közismertté vált kezdeményezés cégbejegyzése már csaknem egy éve megtörtént, jelenleg a végleges koncepción dolgozik egy miniszteri biztos. Még 2011 októberében indult útjára az a civil kezdeményezés, amely eleinte az elszabaduló devizahitelek kiváltására keresett tisztességes forinthitel lehetőségeket. Az elképzeléshez 30 ezer tag csatlakozott, a regisztráltak hiteleinek összértéke 350 milliárd forintot tett ki. Miután egyetlen bankot sem találtak céljuk megvalósításához, vagyis ahhoz, hogy kedvező feltételek mellett ki- vagy átváltsák adósságaikat..."Schmuck Andorral nem lehet megújítani az országot"
A napokban megkezdődött az ellenzéki konzultációsorozat, az LMP egyelőre nem vett részt a tárgyalásokon. Karácsony Gergely egy csütörtöki interjúban azt mondta, hogy az LMP-nek még nincs eldöntött álláspontja az ellenzéki tárgyalásokról. Dorosz Dávid, az LMP frakcióvezető-helyettese a Ma reggelben arról beszélt, hogy a Lehet Más a Politika országos választmánya még novemberben döntött, hogy nem kíván részt venni az egyeztetéseken. Dorosz ugyanakkor hozzátette: két képviselőtársával megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot, amelynek célja, hogy megváltoztassák a...A rovat további témái
- Mesterházy: az év végére kiderül, hogy a Fidesz megbukik
- Idén is lesz bérkompenzáció a közszférában
- 268 milliárd jut a kórházak és szakrendelők fejlesztésére
- Újabb békemenet az alaptörvény védelmében?
- A szocialisták szerint az idei esztendő a süllyedés éve lesz
- A bankok megkezdték a tranzakciós illeték beszedését
« Előző
21708 | 21735 | 21762 | 21789 | 21816 | 21843 | 21870 | 21897 | 21924 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

