Kaposvári Újság.hu: ezer kilométer futás a doni hősök emlékére
2013. január 07. hétfő 14:46
A doni hősök emlékére ezer kilométer lefutására készül Szita János és Kovalik Zoltán: a Kaposvár és Voronyezs közötti távolságot áprilisban három hét alatt szeretnék teljesíteni.
Április 18-án indulnak Kaposvárról, és naponta ötvenöt-hatvan kilométert terveznek megtenni - közölte Szita János a Kaposvári Újsággal. A futókat hárman kísérik: Szilvási Zoltán orvos, Havasi Imre tolmács és gépkocsivezető, valamint Juhász János operatőr, akinek köszönhetően az egész útról dokumentumfilm is készül.
A csapat Kaposvár után Andocs, Siófok és Pákozd vonalon haladva Adony, Kiskunlacháza, Dabas, Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Beregsurány, Beregszász, Szolyva érintésével éri majd el a Vereckei hágót. Az ukrajnai területen Belgorodig gépkocsival mennek, majd ismét futva Sztari Oszkol, Osztrogozsszk, Rudkino, Gremjacsje, Bolgyirevka útvonalon Voronyezsig. A tervek szerint május 9-én érnek célba.
Az emlékfutást a Mártírok és Hősök Közalapítvány támogatja, fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Szita Károly, Kaposvár polgármestere. Az emlékfutás során bárki, bármikor csatlakozhat a csapathoz tíz, húsz, ötven vagy akár csak egy kilométer megtételére is - jelezte ki Szita János.
A csapat az elvi támogatók mellett szponzorok segítségét is várja az emlékfutás finanszírozásának megkönnyítésére.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...

