"Schmuck Andorral nem lehet megújítani az országot"
2013. január 04. péntek 09:00
A napokban megkezdődött az ellenzéki konzultációsorozat, az LMP egyelőre nem vett részt a tárgyalásokon. Karácsony Gergely egy csütörtöki interjúban azt mondta, hogy az LMP-nek még nincs eldöntött álláspontja az ellenzéki tárgyalásokról.
Dorosz Dávid, az LMP frakcióvezető-helyettese a Ma reggelben arról beszélt, hogy a Lehet Más a Politika országos választmánya még novemberben döntött, hogy nem kíván részt venni az egyeztetéseken. Dorosz ugyanakkor hozzátette: két képviselőtársával megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot, amelynek célja, hogy megváltoztassák a januári kongresszuson többségbe került elzárkózó, bezárkózó stratégiát. „Bizakodom abban, hogy a januári kongresszuson meg tudjuk változtatni a stratégiát".
A frakcióvezető-helyettes a műsorban közölte: „azt gondoljuk, hogy az Orbán-rendszer leváltása a legfőbb célja kell, hogy legyen az LMP-nek. Ennek érdekében párbeszédet kell kezdeményezni".
A politikus szerint kettős célja kell, hogy legyen a kormányváltásnak: egyrészt megbuktatni az Orbán rendszert, másrészt, hogy ezt úgy tegyék, hogy a 2010 előtti világ ne jöjjön vissza. Hangsúlyozta: az ellenzéki egyeztetésen olyan arcok is megjelentek, akik nem segítik elő a kettős célt. Példaként említette Schmuck Andort. „Azt gondolom, hogy vele nem lehet Magyarországot megújítani".
Dorosz Dávid kiemelte: abban egyetértés van az LMP-n belül, hogy olyan szereplőket és szavazókat kell megszólítaniuk, akikkel a közepet el lehet hozni, hiszen az Orbán-rendszert nem lehet kizárólag a baloldalról leváltani.
Arra a felvetésre, hogy egy csütörtöki interjúban Karácsony Gergely azt mondta: az LMP ebben a formában vezethetetlen, Dorosz közölte: mindenképpen változtatni kell a mostani vezetési struktúrán, mert ez nem alkalmas arra, hogy az LMP 2014-ben sikeres legyen. Hozzátette: a végrehajtásban egyértelmű hatáskörökre és felelősségi körökre van szükség, és arra, hogy gyorsabban, ütőképesebben tudjon az LMP politizálni.
Szólt arról is: nem gondolja, hogy a frakció és a választmány egymással szembe fordult volna, az látszik, hogy egy fontos kérdésben, a stratégia kérdésében nézeteltérés van.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...

