Öt halálos áldozatot követelt a karcagi baleset
2013. január 06. vasárnap 12:18

Öt ember, négy felnőtt és egy csecsemő halt meg a vasárnap reggel Karcagnál történt baleset következtében - közölte a rendőrség. A 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két gépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A balesetet okozó jármű vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette.
Az eddigi információk szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval.
A vétlen járműben öten utaztak, négy felnőtt a helyszínen meghalt, egy csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitt Debrecenbe, a Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.
Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője újságíróknak elmondta, hogy a körülbelül hat hónapos fiúgyermekkel 8.36 perckor érkeztek meg a mentők, és már akkor tudható volt, hogy a gyereknek súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is eltört, az agytörzs "szinte megsemmisült". Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek az életéért, de 11.52-kor meghalt.
A terepjáróban utazó három ember közül senki sem sérült meg. A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy a francia rendszámú személygépkocsit egy moldáv állampolgár vezette, a férfit őrizetbe vették.
Az érintett útszakaszon a helyszínelés végéig teljes útzár volt érvényben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Új arcok bukkanak fel a...

