"Az MSZP újra a legrászorultabbak kárára kampányol"
2013. január 18. péntek 14:11
Ismét a legrászorultabbak kárára kampányolnak a szocialisták a Fidesz szerint. A kormánypárt parlamenti frakciója az MTI-hez eljuttatott közleményében így kommentálta, hogy - mint azt Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnöke a Gúr Nándor MSZP-alelnökkel közösen tartott pénteki miskolci sajtótájékoztatóján elmondta - újabb "éhségmenetek" indulnak az ország több városából Budapestre.
Az MSZP-sek "nézzenek tükörbe, amiért ismét a legrászorultabbak kárára kampányolnak, és a leghátrányosabb helyzetben lévőket fosztanák meg a munkától, bértől egy kis kampányért és némi indulatért cserébe" - írta reagálásában a Fidesz-frakció.
A képviselőcsoport szerint a szocialisták egy életen át tartó segélyre ítélnék éppen azokat, "akiket Ron Werber tanácsára meneteltetnek", és akiknek jelenleg az egyetlen esélye a közmunka.
Közölték: a Fidesz nem hisz abban, hogy több százezer segélyen élő emberrel az ország "valaha is kimászna a szocialisták által ásott gödörből".
A magyar falvakban, városokban bőven van feladat, amit közmunkában el lehet végezni, és bőven van ember is, aki tud és akar dolgozni - tették hozzá. A kormánypárt álláspontja szerint a közfoglalkoztatás becsületes munkalehetőséget ad az állá
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...

