A szocik szerint kármentés folyik a közoktatásban
2013. január 19. szombat 16:57
Az MSZP szerint a kormány a saját maga által okozott károkat igyekszik csökkenteni az oktatásban, azt próbálja sikerként beállítani, ami korábban természetes volt - mondta Kunhalmi Ágnes, a szocialisták elnökségi tagja.
A szakpolitikus hangsúlyozta: a 2010/2011-es tanévhez képest több tízezer tanulót szorítottak ki a felsőoktatásból. Emlékeztetett rá, hogy míg a szocialista kormányzat 186 milliárd forinttal adta át a felsőoktatás finanszírozását, addig jelenleg ez az összeg mindössze 123 milliárd forint.
Az MSZP elnökségi tagja úgy véli, a kormánynak már csak a már megvalósított béremelést lehet elhinni. Közölte, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban azt mondta, hogy a pedagógusok bére csak gazdasági növekedés esetén nőhet, erre azonban a szocialista politikus szerint nem lehet számítani.
Kunhalmi Ágnes utalt arra is, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint 5,5 százalékos reálbércsökkentést szenvedtek el a pedagógusok. Az ellenzéki politikus hozzátette: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter legutóbbi tárgyalásai után a fentiek mellett az is kiderült, hogy nem állja meg a helyét a kormány korábbi állítása, miszerint vannak olyan szakok, amelyeken felesleges az állami finanszírozás.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...

