A kormány ellen tüntettek ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya ellen tüntettek kedden Gyulán, ahol a Fidesz-KDNP-frakciószövetség háromnapos ülést tart. A demonstrálók tízpontos petíciót adtak át a megbeszélés helyszínén, az Erkel Hotelben. Az MSZP, a Magyar Szolidaritás Mozgalom, a Demokratikus Koalíció és a Kobak Klub közös rendezvényén több mint 150 ember vett részt. A tüntetők gyertyákkal, mécsesekkel és Orbán Viktor arcképével vonultak a Kossuth térről a Harruckern térre.  Bod Tamás, a gyulai Kobak Klub elnöke arról beszélt, hogy a városban ülésező frakció tagjai...

Kubatov és a szocialisták "hataloméhség-menete"

Kubatov és a szocialisták A szocialisták "hataloméhség-menete" puszta és egyszerű kampány - jelentette ki a Fidesz pártigazgatója az MSZP éhségmenetére utalva kedden Orosházán, a párt új irodájának átadásán. Kubatov Gábor közölte: miközben a Fidesz az emberek véleményét kikérve arra törekszik, hogy a legnagyobb egység legyen a kormányzati döntések mögött, a szocialisták elindították "hataloméhség-menetüket".  A szocialisták a kispénzű emberek háta mögé bújva kampányolnak, akciójuk tipikus példa a hazugságra, az átverésre és a szemfényvesztésre - közölte a politikus. A pártigazgató...

A Fidesz tavasszal tovább csökkentené a rezsidíjakat

A Fidesz tavasszal tovább csökkentené a rezsidíjakat A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárt elnöksége arra kéri a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportját, hogy a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai tanácskozásán tárgyalja meg ezt a kérdést - mondta a politikus, hozzátéve, hogy minden bizonnyal vita lesz erről a frakcióülésen, hiszen a három említett közmű esetében vannak olyan önkormányzati tulajdonú szolgáltatók, amelyeknek erőteljesen csökkenhet majd...

A főállású katás vállalkozó...

A főállású katás vállalkozó teljes szolgálati időt szerez A kisadózók tételes adóját (kata) választó főállásúaknál a katás időszak 100 százaléka számít be a szolgálati időbe a...

Boross: iszonyú hiba lenne...

Boross Péter volt miniszterelnök szerint aki józanul gondolkodik ebben az országban, annak tudnia kell, hogy a jelenlegi baloldalt kormányra segíteni "több mint bűn, iszonyú hiba...

Alkohol, kávé és újság is...

Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok. Így módosítaná a...

Megint emeli szerdán a...

Emeli bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.Az emeléssel a 95-ös benzin...

Hétfőn reggel továbbra is...

Csak csekély mértékben változott a forint árfolyama hétfő reggelre a bankközi deviza kereskedelemben: az eurót kora reggel 292,44 forinton jegyezték a péntek esti 292,36 forint után. A...

Párbeszéd Magyarországért...

Párbeszéd Magyarországért Pártként folytatják Jávorék Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan párttá is alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd...

Megsemmisítik az MMA-ról szóló törvény egyes részleteit?

Megsemmisítik az MMA-ról szóló törvény egyes részleteit? A Fekete György-vezette Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól (Ab) az alapvető jogok biztosa - közölte Szabó Máté hivatala vasárnap az MTI-vel. Az ombudsman szerint ellentétes a művészeti szabadsággal az, hogy az MMA alapító tagjai csupán egyetlen civil szervezetből kerülhettek ki. Azt is alaptörvénysértőnek tartja, hogy a művészeti akadémiáról szóló törvény lehetővé teszi az MMA számára, hogy maga határozza meg a tagság feltételeit.Képünkön: Fekete György.

Korszerűsítik és bővítik a zalakarosi fedett fürdőt

Az új gyermekrészleg korábban már bejelentett kialakításával egy időben korszerűsítik és szolgáltatásaiban is bővítik Zalakaroson a fedett fürdőt, illetve a gasztronómiai lehetőségeket - tájékoztatta a Gránit Gyógyfürdő Zrt. az MTI-t. Burján Richárd vezérigazgató elmondta: az egységesebb, minőségi megjelenés érdekében a családi wellness szolgáltatások fejlesztésének részeként az új gyermekrészleg márciusban kezdődő építésével szinte egy időben indul a fedett fürdő korszerűsítése. A munkálatok során felújítják a legyezőszerű épület pihenőterét, a gyógymedence környezetét és az...

Megint nem volt ötös a lottón, a négyes félmilliót fizet

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 7 (hét)14 (tizennégy) 19 (tizenkilenc) 37 (harminchét) 44 (negyvennégy)  Joker: 573775 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt.  4 találatos szelvény 102 darab, nyereményük egyenként 518.535 forint. 3 találatos szelvény 6.254 darab, nyereményük egyenként 8.955 forint. 2 találatos szelvény 129.054 darab, nyereményük egyenként 845 forint.

Feljelentést tesznek a...

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Jobbik a kormány által tavaly év végén megrendelt IMF-el kapcsolatos óriásplakát-kampány "aránytalanul drága" megvalósítása miatt -...

Nem látta meg árnyékát a...

A népi hagyomány szerint nem tart már sokáig a tél, ugyanis nem látta meg az árnyékát a borús, esős időben a barlangjából előbújó medve szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben....

Képviselői vagyonbevallás:...

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy Suzukit, az MSZP-s Szanyi Tibor egy kis Polskit vásárolt tavaly, míg Budai Gyula vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár két sportlovat vett....

Az MSZP szerint lesz még...

A Magyar Szocialista Párt kitartóan és egyre nagyobb erővel küzd azért, hogy visszaadja az embereknek a reményt: lesz még Magyar Köztársaság - közölte Mesterházy Attila...

Orbánnak kevesebb tartozása...

Nem változott jelentősen Orbán Viktor miniszterelnök vagyoni helyzete az elmúlt egy évben; csökkent a könyvkiadásból származó eseti bevétele és egymillió forinttal kevesebb a tartozása...

Visszavonatnák Bayer Zsolt...

Az MSZP Nógrád megyei önkormányzati frakciója visszavonatná a közgyűlés által 2011-ben Bayer Zsoltnak odaítélt Madách-díjat, mert szerintük az író, publicista gyűlöletkeltő magatartása...

A Századvég szerint továbbra is jelentős a Fidesz előnye

A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 40, az MSZP 29 százalékon áll. Továbbra is jelentős a Fidesz előnye a legnagyobb ellenzéki párthoz képest - állapította meg a Századvég januári közvélemény-kutatásában, amely csak kismértékű elmozdulást mért a politikai pártok támogatottságában a tavaly év végi adatokhoz képest. A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 21 százalékos, az MSZP 13 százalékon áll, a Jobbik 9 százalékon, míg az LMP 4 százalékon - derül ki az ezer ember megkérdezésével január 23. és 29. között végzett felmérésből, amelynek eredményét...

Egy nap alatt négyszer bukott le egy tolvaj Nógrádban

Egy napon belül négyszer próbált lopni egy váci férfi diósjenői és rétsági boltokból, vendéglátóegységekből, de mindannyiszor megakadályozták - tájékoztatta a szerdai esetről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t. Horváth Zsófia elmondta: az 53 éves férfi előbb egy diósjenői boltból próbált fizetés nélkül távozni 15 ezer forint értékű élelmiszerrel és háztartási termékkel, de az alkalmazottak ezt meghiúsították. Ezután egy pizzériából vitt el kabátzsebébe rejtve egy 200 forint értékű üvegpoharat, de miután az alkalmazott utánament,...

Februártól változnak a vasúti utazás feltételei

Februártól változnak a vasúti utazás feltételei Változnak a vasúti utazás feltételei február 1-jétől, márciustól pedig differenciált helyjegyárakat vezet be a MÁV-Start Zrt. - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. A kedvezményes vasúti utazás esetén február 1-től a jegyvizsgálatnál az utasnak nemcsak a menetjegyét, hanem a kedvezményre jogosító igazolványát is át kell adni a jegyvizsgálónak, az eddigi felmutatás helyett. Ha az utas nem tudja vagy nem kívánja átadni az iratot, nyolcezer forint pótdíj megfizetésére vagy az adatainak hitelt érdemlő megadására köteles - hívta fel a figyelmet közleményében a MÁV-Start....