4,5 milliárdot invesztál az állam a Tokaj Kereskedőházba

November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Tolcsván. Az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. 1,5 milliárd forintból megvalósuló üzemcsarnokának alapkőletételén Lázár János úgy fogalmazott: folytatni kell a borvidéken a szőlészet-borászat korábban megkezdett átalakítását. A kormány megkérdőjelezhetetlenül elkötelezett a minőségi bor előállítása...

Háborús bűntett miatt vádat emelnek Biszku Béla ellen

Háborús bűntett miatt vádat emelnek Biszku Béla ellen Háborús bűntett és más bűncselekmény miatt vádiratot nyújtott be a Biszku Béla ellen indult bűnügyben szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Fővárosi Törvényszékhez - tájékoztatta Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész az MTI-t. A vádirat szerint az 1956-os forradalom, majd szabadságharc leverését követően Biszku Béla az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi, irányító és döntéshozó testülete, az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja volt, amely létrehozta az úgynevezett karhatalmat. Az Ideiglenes Intéző Bizottság közvetlenül irányította a...

A szocik szerint a kormány utálja a valóságot és szereti a focit

Az MSZP szerint a jövő évi költségvetési javaslatból az látszik, hogy az Orbán-kormány utálja a valóságot és szereti a focit. Burány Sándor országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: megalapozatlan a kormány által várt 2 százalékos gazdasági növekedés, egyetlen elemző sem számít a GDP ilyen mértékű bővülésére, elsősorban a beruházások visszaesése miatt. Úgy tűnik, a kormány legfontosabb célja a labdarúgás fejlesztése - tette hozzá, kiemelve, hogy stadionépítésre és -rekonstrukcióra 82 milliárd forint jut jövőre. Burány Sándor a válogatott múlt pénteken...

"Jobb, ha nem tudjuk" -...

Hogy honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk - ezt maga Gyurcsány Ferenc mondta egy...

Még tart a nyomozás az...

A Bükki Nemzeti Park által kezelt állami földek hasznosítása kapcsán egyelőre folyik a nyomozás, az ártatlanság vélelme mindenki megillet - reagált Bitay Márton, a Vidékfejlesztési...

Baja polgármestere...

Az Együtt-PM szövetség rágalmazás miatt feljelentést tesz Zsigó Róbert bajai polgármester, a Fidesz szóvivője ellen, amiért rasszistának nevezett egy a szövetség aktivistája által...

Végleg betiltják a sokakat...

A jövőben végleg betiltják a nem hitelképes fogyasztók megtévesztéséből hasznot húzó fogyasztói csoportok létrehozását. Egyebek között ezt tartalmazza az egyes törvények fogyasztóvédelmi...

Nincs megállás: a...

Nincs megállás: a választások előtt újabb rezsicsökkentés lesz? A rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a 2014-es választás előtt egy újabb mérséklés...

Kövér továbbra is erős...

Kövér továbbra is erős ember maradt Ismét Kövér Lászlót választották meg nagy többséggel a Fidesz országos választmányának elnökévé a hétfői tisztújító ülésen -...

Döntött a parlament az újabb, 11,1 százalékos rezsicsökkentésről

A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára. Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhő ára a tavaly decemberihez képest összesen 20 százalékkal esik vissza. Az Országgyűlés a fogyasztóvédelmi bizottság javaslatára arról is határozott, hogy az egyetemes földgázszolgáltatókra terhelik a csatlakozó vezetékek és a...

Hoppál azt mondja, szigorúan fellépnek a "pénzlenyúlások" ellen

Hoppál azt mondja, szigorúan fellépnek a A Fidesz szóvivője szerint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetőjének letartóztatása azt üzeni a bűnözői köröknek, hogy a Fidesz vezette minisztériumok szigorúan fellépnek mindenfajta pénzlenyúlással szemben. Hoppál Péter emlékeztetett, hogy a Fővárosi Főügyészség a Vidékfejlesztési Minisztérium információi alapján rendelt el nyomozást azok ügyében, akik bűncselekménnyel akartak megszerezni uniós területalapú támogatásokat. Ha bebizonyosodik, hogy bűncselekmény történt, és ezek az emberek megpróbálták becsapni a magyar államot, akkor a legszigorúbb...

Na végre: rászállt az uzsorásokra a rendőrség

Na végre: rászállt az uzsorásokra a rendőrség Jelenleg 83 nyomozás vagy feljelentéskiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységgel összefüggésben - derül ki az országos rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter részére küldött, az MTI birtokába került jelentéséből. Papp Károly jelentése alapján az elmúlt negyedévben a rendőrség 52 eljárást fejezett be uzsorás vagy azzal összefüggő bűncselekmények miatt. Ezek közül 13 esetben a feljelentés elutasításával, 33 esetben bűncselekmény, illetve bizonyíték hiányában történő megszüntetéssel, 6 ügyben pedig vádemelési javaslattal zárult az eljárás. A jelenleg folyamatban levő...

Gyurcsányék bíznak a közös...

Gyurcsányék bíznak a közös ellenzéki kormányfőjelöltben A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint ameddig lehet, nyitva kell tartani a tárgyalások és a közös lista, közös...

Uniós nyomásra...

Benyújtotta a parlamentnek a Fidesz-KDNP a rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikai nyilatkozat tervezetét, amire a kormánypártok indoklása szerint az európai uniós bürokrácia...

Őrizetbe vették a...

Őrizetbe vették a vidékfejlesztési hivatal egyik vezetőjét és társait Letartóztatták a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetőjét és három bűntársát az uniós földalapú...

Ma dönthetnek a további...

Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, a képviselők ma törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében. A Ház ma dönthet a fideszes Németh Szilárd azon...

Fölényes Fidesz-győzelem a...

Fölényes Fidesz-győzelem a megismételt bajai választáson A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba a korábbinál nagyobb különbséggel nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati...

Bombához hasonló tárggyal...

Bombához hasonló tárggyal várta a villamost Budapesten Robbanószerkezetnek látszó tárgyat találtak egy férfinél vasárnap Budapesten, egy Bartók Béla úti villamosmegállóban, ezért...

Varga szerint jövőre újabb rezsicsökkentés jöhet

Varga szerint jövőre újabb rezsicsökkentés jöhet A szolgáltatók osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra, így még lehet tartalék a rendszerben - mondta a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. Újabb, jövő év eleji rezsicsökkentésre is esélyt lát a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: a szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra, ezért még lát tartalékot a rendszerben. Eddig összesen kilenc szolgáltatás árai mérséklődtek két lépésben, novembertől pedig tovább...

Nincs ötös a lottón, de a négyesre is szép pénzt fizetnek

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 41. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok:30 (harminc)31 (harmincegy)35 (harmincöt) 43 (negyvenhárom) 54 (ötvennégy)Joker: 818192Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 16 darab volt, nyereményük egyenként 3.603.745 forint;3 találatos szelvény 1.833 darab volt, nyereményük egyenként 33.305 forint;2 találatos szelvény 68.604 darab volt, nyereményük egyenként 1.730 forint.

Fidesz: aljas eszközökkel kampányol a baloldal Baján

A megismételt bajai önkormányzati választáson a baloldal minden aljas kampánytechnikát felhasznál annak érdekében, hogy becsapja a választókat - mondta Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Baján. A választási kampányban a baloldal „rasszizmus, az erőszak és a hazugság" eszközeit használja, ami véleményünk szerint „gátlástalan aljasság" - mondta a polgármester hozzátéve, hogy ezért ma délelőtt a Fidesz büntetőfeljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Zsigó Róbert tájékoztatása szerint, pénteken a...