Bajnaiék miatt kellett lezárni a Lánchidat

Bajnaiék miatt kellett lezárni a Lánchidat Az Együtt-PM aktivistái feszítettek ki egy molinót csütörtök hajnalban a Lánchídon, a rendőrség emiatt zárta le a hidat - tájékoztatta a pártszövetség az MTI-t. A nagy méretű molinón az volt olvasható: "Viktor, én is magyar vagyok, de nem fideszes!" Közleményükben azt írták: "az Együtt-PM szövetség szerint Orbánország nem egyenlő Magyarországgal, a Fidesz hívei pedig nem egyenlők a nemzettel. Mi mindannyian magyarok vagyunk, legyünk bármely pártnak a hívei." Az Együtt-PM aktivistái erre akarták felhívni a figyelmet a molinóval - tették hozzá. A pártszövetség...

Délben megszűnik hazánkban az analóg földfelszíni tévésugárzás

Délben megszűnik hazánkban az analóg földfelszíni tévésugárzás Ma 12 óra 30 perckor az ország északkeleti és délnyugati részén is lekapcsolják az analóg földfelszíni tévéadások sugárzását, ezt követően már csak digitális vétellel lehet televíziózni. A digitális átállás második ütemében Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye teljes területe érintett. Ma szűnik meg az analóg sugárzás Hajdú-Bihar és Heves, valamint Baranya megye jelentős részén, illetve Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Komárom-Esztergom megye északi részén, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy és Zala megye déli részén. A második ütemben kis részben Vas és Békés megye...

Az MSZP-től kapta a hvg.hu volt főszerkesztője a hamis videót

Az MSZP-től kapta a bajai hamisított videót a hvg.hu - értesült az MTI Hírcentrum szerdán. A hvg.hu azt közölte: Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója adta át a felvételt. Az M1 szerda esti Híradójában az hangzott el, hogy Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni. A hvg.hu szerda este közölte: szerkesztőségüket levélben értesítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy rágalmazás vétségének gyanúja...

A Vatikánt is bedrótozta az...

A Vatikánt is bedrótozta az NSA, de a Szentszék nem aggódik A volt egyházfőt és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat -...

NFÜ: nem feltétlenül...

NFÜ: nem feltétlenül offshore-gyanúsak a listázott cégek A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján október 26-án nyilvánosságra hozott listára azok a cégek kerültek fel, amelyek...

Nem éltek vissza a...

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdai végzése szerint nem követték el a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértését annak a demonstrációnak a szervezői, amelynek során...

Letöltendő börtönbüntetést...

Letöltendő börtönbüntetést kapott a szocialista Molnár Gyula Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő...

Döntött a Fidesz,...

Döntött a Fidesz, egységesek lesznek a közműszámlák A közműszámlák egységesítését javasolja a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja. A várhatóan 2014. január 1-jétől...

Gyurcsány amondó, lesznek a...

Gyurcsány Ferenc szerint létrejön a megállapodás arról, hogy az egyéni választókerületekben egy közös baloldali jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. A DK elnöke a TV2 Mokka című...

Czomba szerint nem segélyt adnak, hanem munkát

Czomba szerint nem segélyt adnak, hanem munkát Nem segélyt adunk az embereknek, hanem munkát és ezt az egész rendszert szeretnénk a következő években a szociális szövetkezés irányába eltolni, ami még nem versenyszféra, de már nem közfoglalkoztatás - mondta Czomba Sándor államtitkár. Tovább nőtt a foglalkoztatottság és tovább csökkent a munkanélküliség. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a harmadik negyedévben 3 millió 990 ezer embernek volt munkája, ez 21 éves rekordnak számít. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy a feldolgozóipar a legnagyobb húzóágazat, ezen belül is a...

Jó hír: tovább csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 5, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A lépéssel a benzin átlagára 394-395 forintra, a gázolajé 412-413 forintra mérséklődött. Hétfőn is csökkent az üzemanyagár: a benzin bruttó 2, a gázolaj 4 forinttal lett olcsóbb. A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról. A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor...

Magyarországot is lehallgatják az amerikaiak?

Magyarországot is lehallgatják az amerikaiak? Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé a WikiLeaks, az egyik térképen Budapest is szerepel. Az NSA és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elektronikus lehallgatásra szakosodott közös egysége, a Special Collection Service (SCS) lehallgató-átjátszó központjainak térképét és a többi anyagot a kiszivárogtató portál Edward Snowdentől, az NSA volt szerződéses alkalmazottjától származó információk alapján tette közzé Twitter-oldalán.A térképen Moszkva, Párizs, Peking, Berlin és több tucat más...

Orbán: Van pénz a...

Orbán: Van pénz a természetjárás fejlesztésére A kormány biztosítja azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek a természetjárás fejlesztését, például a turistautak megújítását,...

Az enyhe éjszaka után a...

Az enyhe éjszaka után a nappali melegrekord is megdőlt Az Országos Meteorológiai Szolgálat kifejtette: ezen a napon eddig a legmelegebbet, 25,4 Celsius-fokot 1960-ban Békéscsabán...

A TEK elfogta a gyermeke...

A Terrorelhárítási Központ speciális egységei elfogták azt a 30 éves férfit, aki lakásába zárkózott tízhónapos kislányával és a megölésével fenyegetőzött - közölte a Fejér Megyei...

Tovább terebélyesedik Szili...

Tovább terebélyesedik Szili Katalin pártja A Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) szervezetei csatlakoznak a Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért...

Varga: "Csak kedvezően...

Varga: Az első olyan év 2014, amikor nincs adóemelés, új adót sem vezetnek be, csakis kedvezően változnak az adótörvények -...

Gyurcsány kész háttérbe...

Ahhoz, hogy a kormányváltó választói többség akarata érvényesüljön, nem lehet figyelembe venni egyéni politikusi ambíciókat, csak a közösség érdeke számít - mondta Vadai Ágnes, aki...

November elején nyújtja be devizahiteles javaslatát a kormány

A bankszövetség pénteken elküldött javaslatai nem orvosolják azokat a problémákat, amelyeket a kormány a legfontosabbnak tart a devizahitelesek megsegítésében - közölte a nemzetgazdasági miniszter. Pénteken küldte el a bankszövetség a devizahiteleseket megsegítő javaslatait a nemzetgazdasági miniszternek. Ebben többek között azt írták: egy hónappal előbbre hoznák a téli kilakoltatási moratóriumot, november 1-re. És azoknál sem kezdeményeznek kilakoltatást, akiknek az adóssága nem haladja meg az 500 ezer forintot. A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente a Ma Reggelben csupán...

Bajai videóhamisítás: A gyurcsányista "producer" szerint az MSZP rendelte tőlük a filmet

Kőrös Gusztáv, a bajai videó egyik készítője szerint a szocialisták átverték, kihasználták őket. A solti roma önkormányzat elnöke, volt DK-tag (DK = Gyurcsány Ferenc pártja) hétfőn az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: a videót Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke kérte tőlük. Az MSZP erre reagálva azt közölte, hogy Kőrös Gusztáv "súlyosan valótlan kijelentéseket tett", ezért az MSZP és Mesterházy Attila pártelnök jogi lépéseket kezdeményez. A hírműsorban Kőrös Gusztáv arra a kérdésre, hogy ki volt a megbízójuk, úgy válaszolt: Király György...

Baj van a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál, elnököt cseréltek

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tisztújító gyűlést tartott hétfőn Budapesten, a küldöttek Tornai Tamást választották meg a HNT új elnökévé, aki a Nagy-Somlói borvidék képviselője. Az új elnök a HNT vezetői posztján Marczinkó Ferencet váltotta, aki a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéket képviselte. Az új elnök megbízatása öt évre szól.A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint a minisztérium szakmai felügyeletével megkezdődött az átadás-átvételi folyamat előkészítése a régi és az új elnökség között.A közlemény idézi Kiss Elizát, a szőlő-bor ágazat...