Gyurcsány kész háttérbe vonulni az ellenzéki összefogás érdekében
2013. október 29. kedd 08:51
Ahhoz, hogy a kormányváltó választói többség akarata érvényesüljön, nem lehet figyelembe venni egyéni politikusi ambíciókat, csak a közösség érdeke számít - mondta Vadai Ágnes, aki megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc is kész visszalépni adott esetben, ha ez az ára annak, hogy létrejöjjön a baloldali, kibővített szövetség.
Mindenkinek le kell nyugodnia, és végig kell gondolnia, mit üzennek nekünk a választók. Azt, hogy legyen teljes körű összefogás az ellenzéki oldalon - jelentette ki Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: hamarosan országjárásra indulnak az ellenzéki pártok képviselői, és reményei szerint meghallják ezeket a hangokat.
Arra a felvetésre, hogy sokak szerint a DK az ellenzék ellenzékeként viselkedik, és az összefogás ellen tesz, úgy reagált: persze van olyan, amikor az embernek egy kicsit muszáj hisztiznie, és kiadni a feszültséget. Október 23-a óta azonban eltelt elég sok idő, mindenki meg tud nyugodni. Szerinte az ellenzéki demonstráción a köztársaságpárti demokratikus blokk párthovatartozás nélkül fogalmazta meg az igényét, miszerint összefogást akarnak. Az összes kutatás azt mutatja, hogy a megkérdezettek háromnegyede, de még a kormányváltó bizonytalanok többsége is azt szeretné, hogy az MSZP és az Együtt-PM között létrejött megállapodás bővüljön - hangoztatta Vadai Ágnes.
Annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a mai Népszabadságnak adott interjújában felvetette, kész gesztust gyakorolni, és vállalni, hogy ne szerepeljen a közös ellenzéki listán, ha meg tudnak állapodni a közös indulásról és egy közös miniszterelnök-jelöltről az ellenzéki pártokkal, Vadai Ágnes azt mondta: annak érdekében, hogy ezt a rezsimet ki lehessen söpörni az országból, nincs túl nagy ár. Ha az mutatkozik mindenhol, hogy ennek a megállapodásnak egyedül Gyurcsány Ferenc az akadálya, akkor ő nem várja azt, hogy Bajnai Gordon és Mesterházy Attila egyoldalú áldozatot hozzon, akkor mindenkinek kell ebben az ügyben áldozatot hozni - fogalmazott.
Ahhoz, hogy a kormányváltó választói többség akarata érvényesüljön, nem lehet figyelembe venni egyéni politikusi ambíciókat, csak a közösség érdeke számít - szögezte le.
Forrás: Kossuth Rádió - 180 perc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

