A Vatikánt is bedrótozta az NSA, de a Szentszék nem aggódik
2013. október 30. szerda 18:39

A volt egyházfőt és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - értesült erről a Panorama olasz politikai napilap.
Az Olaszországban 2012 decembere és 2013 januárja között lehallgatott több mint 46 millió telefonhívás között voltak azok is, amelyek a Vatikánból indultak vagy oda érkeztek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelte a Rómában levő pápai intézményekben megforduló bíborosokat is a Panorama tudomása szerint.
A csütörtökön megjelenő hetilap az online oldalán (panoráma.it) közölt előzetest az általa szerzett információkból. Ezek szerint lehallgatták a 2005-ben pápává választott és 2013 februárjában lemondott XVI. Benedeket és a Vatikán más vezetőit is, közöttük Ernst von Freyberget, az IOR vatikáni bank februárban kinevezett elnökét. A vatikáni hívásokat az NSA négy kategóriába (vezetői szándék, külpolitika, pénzügy, emberi jogok) osztályozta.
A lehallgatási központ állítólag az Egyesült Államok római nagykövetségén volt. A Panorama úgy tudja, az NSA 2005-től lehallgatta Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét, aki az abban az évben tartott pápaválasztó konklávén Joseph Ratzinger után a második legtöbb szavazatot kapott pápajelölt volt. Bergogliót állítólag akkor is lehallgatták, amikor az idén márciusban tartott konklávéra Rómába érkezett és az egyik egyházi vendégházban szállt meg, mielőtt a pápaválasztásra beköltözött volna a vatikáni Szent Márta-házba. A konklávé alatt a Vatikán területét telefonon és interneten is elzárták a külvilágtól, legalábbis ott, ahol a pápaválasztó bíborosok tartózkodtak.
Federico Lombardi szentszéki szóvivő mindezt úgy kommentálta, hogy a Vatikán nem értesült a lehallgatásról, és az ügy a Vatikánban "nem kelt aggodalmat".
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

