Fidesz: aljas eszközökkel kampányol a baloldal Baján

2013. október 12. szombat 18:26

A megismételt bajai önkormányzati választáson a baloldal minden aljas kampánytechnikát felhasznál annak érdekében, hogy becsapja a választókat - mondta Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője szombaton sajtótájékoztatón, Baján.

A választási kampányban a baloldal „rasszizmus, az erőszak és a hazugság" eszközeit használja, ami véleményünk szerint „gátlástalan aljasság" - mondta a polgármester hozzátéve, hogy ezért ma délelőtt a Fidesz büntetőfeljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.

Zsigó Róbert tájékoztatása szerint, pénteken a szavazókörzetben az egyik Fidesz-aktivistát arról értesítette egy választópolgár, hogy egy férfi járt nála, aki azt állította, hogy a Fidesztől jött és arra kérte, hogy szavazzanak a Fidesz jelöltjére, amiért viszonzásul 10 mázsa fát ajánlott, „illetve a Fidesz nevében azt ígérte, hogy felújítják a házát". A polgármester hozzátette: arról az autóról, melyből az „ál Fideszesek" kiszálltak egy fotó is készült.

Zsigó Róbert hangsúlyozta: a Fidesz megbízásából senki nem csinál ilyet. „Azért tettünk feljelentést, mert azt feltételezzük, hogy ezeket az embereket újra megkeresik, dokumentálni akarják, hogy a Fidesz kereste meg őket" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a baloldali pártok „ezt politikai előnyszerzésre akarják felhasználni ellenünk".

Baja polgármestere továbbá beszámolt arról, hogy a helyi választási bizottsághoz fordultak szombaton két ügy miatt.

Az egyik, hogy pénteken az Együtt-PM szövetség internetes oldalára felkerült egy „játék", amely a polgármester szerint alkalmas gyűlöletkeltésre, és amely „alkalmas arra, hogy félelmet keltsen a bajaiakban".

Azért is kifogást tettek, mert annak ellenére, hogy ezen a héten a helyi és a területi választási bizottság is eltiltotta, a baloldalt attól, hogy szórólapjain - a Kecskeméti Törvényszék ítéletére hivatkozva - a Fideszt kampánycsendsértéssel vádolja, mégis szombaton miden bajai postaládába eljutattak egy kiadványt, amelyben azt állítják, hogy a Fidesz csalt, illetve a Fidesz sértette meg a kampánycsendet.

Zsigó Róbert sajnálatát fejezte ki, hogy ezeket az „aljas kampánytechnikákat" a baloldal Baján veti be. "Én azt remélem, hogy holnap az emberek bölcsen fognak dönteni és a városba minél előbb visszaköltözik a békesség és a nyugalom" - fűzte hozzá.

Vasárnap a bajai 3-as számú választókörzet 32-es szavazókörében azért tartanak megismételt választást, mert a Kecskeméti Törvényszék döntése szerint a szeptember 22-ei időközi önkormányzati képviselő-választáson kampánycsendsértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra

Szeptember 22-én Kovács Csabára, a Fidesz jelöltjére 467-en (47 százalék), Teket Melindára, az MSZP, az Együtt-Korszakváltók Párta és a Demokratikus Koalíció jelöltjére 406-an (41 százalék) szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György 8, az LMP-s Ikolity István a voksok 4 százalékát kapta.

 

(mti)