"Jobb, ha nem tudjuk" - mondja Gyurcsány az MSZP-s pénzekről
2013. október 16. szerda 07:33

Hogy honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk - ezt maga Gyurcsány Ferenc mondta egy pódiumbeszélgetésen.
"Jobb, ha nem tudjuk" - ezt mondta Gyurcsány Ferenc arról: honnan vándorolt pénz az MSZP-hez az ő elnöksége idején. A Demokratikus Koalíció elnöke a budapesti sajtóházban beszélt, ahol a moderátor arról faggatta: az MSZP kapna-e európai pénzeket, ha egy időben lennének az országgyűlési és az európai parlamenti választások.
"Én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk" - mondta erre a DK elnöke.
Megismételte Gyurcsány Ferenc szavait a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. Az egykor szintén szocialista Varju László arra a kérdésre, hogy mit tud arról, honnan vándorolt pénz az MSZP-hez annak idején, azt mondta: nem tud róla semmit, és nem is akar találgatni.
A Híradó megkérdezte Mesterházy Attilától, az MSZP mostani elnökétől is, mire gondolhatott Gyurcsány Ferenc, amikor a fenti mondatokat mondta, Mesterházy Attila úgy válaszolt: ezt tőle kell megkérdezni.
A Híradó kereste Gyurcsány Ferencet, ám a Demokratikus Koalíció elnöke eddig még nem reagált.
Honnan jött a szocialista lé? - ezt a kérdést teszi fel közleményében a Fidelitas. Azt írják: azt kérik Gyurcsány Ferenctől - ahogy fogalmaznak - a velejéig korruptnak látszó párt velejéig korruptnak látszó volt elnökétől, hogy ha tudomása van illegális külföldi szponzorációkról, legyen bátor és számoljon be róla a nyilvánosság előtt.
Forrás: M1 Híradó - Fotó: Bruzák Noémi/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Pécsi Arcok - Borza Endre, az...