Megszavazták: alaposan átalakul a közmédia 2015 nyaráig
A négy közszolgálati médiaszolgáltató - Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítéséről szóló törvénymódosítást fogadott el hétfői ülésén az Országgyűlés. A Ház 131 igen szavazattal, 63 ellenében szavazta meg a médiát érintő törvények változtatását, amelynek szükségességét az előterjesztők, a fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence az elmúlt négy év tapasztalataival és költséghatékonysági szempontokkal indokoltak.A javaslat összegző módosító csomagjának minősített többséget igénylő...Nőtt a jövedéki adó, korlátozták a trafikok dohánybeszerzését
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, hogy a trafikok kizárólag állami vagy azzal szerződésben álló dohány-kiskereskedelmi ellátóktól vásárolhatnak dohányterméket a jövő év szeptemberétől. A képviselők 130 igen szavazattal, 64 nem ellenében hagyták jóvá - Seszták Miklós fejlesztési miniszter javaslatára - a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges törvény módosítását. A Ház a változtatással egyben a kétharmados többséget igénylő sarkalatos törvények közé is emelte a jogszabályt.A miniszter az elfogadott javaslat indoklásában hangsúlyozta, a...
Alapvetően egyetértenek a megyei matricával a polgármesterek
Tizenkilenc települési önkormányzat képviselőit tájékoztatta hétfőn a tervezett útdíjrendszer kedvező változásairól Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára - közölte a tárca az MTI-vel. Az államtitkár kifejtette: az 5 ezer forintos éves megyei matrica megvásárlása havi szinten egyetlen liter benzin árának felel meg, 400 forintnyi kiadást jelent. Ez sokkal olcsóbb a majdnem 43 ezer forintos éves országos matricánál.Az autópályák elkerülése - az időveszteséggel nem is számolva - a hosszabb megtett út miatt ennél jelentősen magasabb költséggel...
Mégis csökken az...
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöksége hétfőn közölte: meglepetéssel és megdöbbenéssel olvasta, hogy a kormány Balog Zoltán miniszter ígérete ellenére nem...Nyomozás indult Vida Ildikó...
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének...
Orbán: "A dongó nem lenne...
A magyar gazdasági modell bizonyította, hogy a kétkedőknek nincs igazuk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Bloomberg...
Enyhe időre, kisebb esőre...
A jövő héten folytatódik az enyhe idő, több helyen továbbra is lehetnek 10 Celsius-fok körüli maximumok. Olykor előfordulhat...
Vasárnaptól már az új...
Mától változik a vasúti menetrend, amelyet a MÁV közlése szerint rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemez.A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az...Milliókkal gazdagodik, ha...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 50. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat...
Tóbiás szerint önkritika és változás szükséges az MSZP-ben
Az MSZP huszonöt évvel ezelőtti megalapításáról emlékezett meg Tóbiás József, az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten. A politikus szerint pártjának változnia kell.Tóbiás József a pártértekezleten azt mondta, ma Magyarország azt akarja, mint mindig, a szabadság és jólét harmóniáját, ezt szerették volna elérni a reformerek és a baloldali rendszerváltók, akik huszonöt éve megalapították az MSZP-t. "Illesse őket tisztelet! Meghajtom fejem a rendszerváltó magyar baloldal, a Magyar Szocialista Párt megalapítói előtt!" - fogalmazott. Hangsúlyozta, múlt...Orbán: meg kell védeni Magyarország szuverenitását
A következő időszak feladata egy gazdaságilag stagnáló Európában, egy geopolitikailag kiélezett helyzetben megvédeni Magyarország politikai szuverenitását és bővíteni gazdasági szuverenitását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány évzáró rendezvényén péntek este Budapesten. A kormányfő előadásáról sajtófőnöke, Havasi Bertalan számolt be az MTI-nek. Orbán Viktor arról beszélt, hogy 2010 és 2014 között megteremtették egy nemzeti, szuverén politika alkotmányos és pénzügyi alapjait. Sikerült beindítani a magyar gazdaságot, a növekedés ma már az egyik...
Goodfriend Polt Péternek sem adott érdemi információt
Reagált az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a legfőbb ügyész október 27-i megkeresésére, "érdemi információt nem jelölt meg" a beutazási tilalommal kapcsolatban, megerősítette ugyanakkor, hogy vízumügyről van szó, amelynek részletei bizalmasak - tudatta a Legfőbb Ügyészség (LÜ) péntek délután az MTI-vel. Egyúttal közölték azt is, hogy a választ megelőzően bűnügyi jogsegélyt kértek egy folyamatban lévő büntetőügyben az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától. Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre (LÜ) André Goodfriend ideiglenes ügyvivő Polt Péter...Hazánkban is...
Az egészségügyi kormányzat 900 millió forintos fejlesztése nyomán megkezdődhetnek a tüdőtranszplantációk Magyarországon - jelentette be a kormányszóvivő pénteken Budapesten. Ez azt...Pintér: az önkormányzatok...
Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére...
Már csak eszméletlen élő...
December közepétől nem vásárolható élő hal a boltokban, halat csak kábítást követően lehet eladni - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint...Orbán: ki kell szorítani a...
A drogmaffia kiszorításának szándékával indokolta a drogteszt bevezetéséről szóló felvetést Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában. A kormányfő a hazai drogmaffia...Megyei autópálya-matricát...
A januártól évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több, mint 400 forint, ennyi...
Szakszervezetek tüntetnek a...
Civil szervezetek és szakszervezetek tüntetnek vasárnap délután Budapesten a költségvetési törvény hétfői elfogadása ellen. A megmozduláshoz mintegy 30 szakszervezet - egyebek mellett az...A vizsgált fűszerpaprikák negyede kifogásolható volt
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtöki közleménye szerint 46-féle, hazai boltokban kapható fűszerpaprika őrleményt ellenőriztek és 11-nél találtak kifogásolnivalót. Kiemelték: a magyar fűszerpaprikák kimagaslóan teljesítettek a Nébih terméktesztjén. A Nébih csütörtöki közleménye szerint a karácsonyi időszakban a hazai boltok kínálatát ellenőrizték, 46-féle fűszerpaprika-őrlemény hatósági laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatát végezték el. A fűszerpaprika-őrlemények 48 százalékban kevert eredetűek voltak, Magyarországról és más uniós országból származtak,...
Ígéretének betartására szólították fel a kormányt a termelők
A kormányt ígéretének betartására szólítja fel a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) miután a jövő évi költségvetésben kisebb összeg szerepel az 1200 hektár felett gazdálkodó állattenyésztők támogatására, az eredetileg tervezettnél. A MOSZ az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében emlékeztet: a kormány ez év július 31-én kelt határozatában felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy az állattenyésztés és más munkaigényes ágazatok támogatására a költségvetési tervezés során a Földművelésügyi Minisztérium "Folyó kiadások és...Vida Ildikó feljelentette az amerikai ügyvivőt
Vida Ildikó feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője ellen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökének ügyvédje csütörtökön az MTI-t. Futó Barnabás elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt. Ugyanis - mint az ügyvéd kiemelte - André Goodfriend hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet - tette hozzá. A...
A rovat további témái
- Országos jégkár-elhárító rendszert építenének ki
- Elszámoltatná a Jobbik Hegedűs Zsuzsa alapítványát
- Ismét olcsóbb lett a benzin és a gázolaj
- Az osztrákok érdekes, a magyarok biztos munkahelyre vágynak
- Érvénytelenek a magyar-orosz paksi szerződések - véli az MSZP
- Vida Ildikó megteszi a szükséges intézkedéseket
« Előző
18225 | 18252 | 18279 | 18306 | 18333 | 18360 | 18387 | 18414 | 18441 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...

