Bekeményít az ex-SZDSZ-es polgármester: nem fizeti tovább a sztráda bevezetőjének világítását

Budaörs önkormányzata nem fizeti tovább az M1-M7-es autópályák közös bevezető szakaszának közvilágítását az útdíj kiterjesztésével "egyoldalúan megváltoztatott" közlekedési feltételek miatt - közölte Wittinghoff Tamás, a település polgármestere (2009-ig SZDSZ, ma Budaörs Fejlődéséért Egyesület). Ez egyébként éves szinten mindösszesen kb. 7 millió forint, mondta Wittinghof kedd este az ATV-ben, hozzátéve, hogy valójában jelképes összegről van szó.  A városvezető máskülönben közleményében hangsúlyozta, hogy Budaörs annak ellenére hajtott végre jelentős, több milliárd...

320 forint fölé ugrott estére az euró árfolyama

Gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd estére a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama 320 forint fölé emelkedett. Kedd reggel hétkor az eurót 318,40 forinton jegyezték, a forint délelőtt gyengült, majd kora délután 319 és 320 forint között mozgott az euró árfolyama. Késő délután rövid ideig erősödni kezdett a forint, de délután ötkor újraindult a gyengülés, és este fél hétkor 320,65 forinton jegyezték az eurót. A többi fontosabb deviza árfolyama az euróhoz hasonlóan változott napközben. A dollár jegyzése a reggeli 266,23 forintról 268,40 forintra,...

Hoppá: hírtévé lesz az M1-ből, a Duna TV lesz a nemzeti főadó

Hoppá: hírtévé lesz az M1-ből, a Duna TV lesz a nemzeti főadó A közmédia közlése szerint az M1 az eddigi vegyes tartalomkínálat helyett a hírekre, hírháttér műsorokra, illetve a magazinműsorokra fókuszál márciustól. Mint a Médiapiac nevű szaklap online verzióján megjelent, "tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát". A híradók megújulnak, többek között napi tőzsdei, gazdasági, agrár, innovációs, kulturális híradók készülnek, a BBC-formátumokra építve. Az M1 éjszakai adászárását egy új, angol nyelvű híradó jelenti majd. Napközben...

Pótdíjfizetési felszólítást...

Pótdíjfizetési felszólítást kapnak a matrica nélkül autózók Pótdíjfizetési felszólítást kapnak azok az autósok, akik a fizetőssé vált útszakaszokat januárban matrica nélkül használják,...

7,2 százalék a...

7,2 százalék a munkanélküliségi ráta a KSH szerint Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezerrel 321 ezerre, a...

Schwezoff felmondott a...

FRISSÍTVE. Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak...

Útdíj: folyamatosan...

Útdíj: folyamatosan értékelik a tapasztalatokat A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) január elseje óta folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli az új útdíjrendszerrel...

LMP: a kormány csak ígérget...

LMP: a kormány csak ígérget a pedagógusoknak Az LMP véleménye szerint a kormány az elmúlt években háromszor szegte meg a pedagógusoknak tett ígéretét, akiknek a korábbi...

MSZP: februárig ne...

Az MSZP hétfőn felszólította a kormányt, hogy január 31-ig se a büntetést, se az azzal járó igazgatási díjat ne vesse ki a fizetőssé vált utakon megyei autópálya-matrica nélkül autózókra....

Most Afrikában vannak: a búbos banka lett az év madara

Most Afrikában vannak: a búbos banka lett az év madara A búbos banka lett 2015-ben az év madara egy tavaly lezajlott internetes szavazás eredményeként - tájékoztatta hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t. A búbos bankát nem először választották a szavazók az év madarának, 1989-ben és 1990-ben is rá szavaztak a legtöbben. A tavalyi online voksoláson a búbos banka a fekete rigót és a vörösbegyet előzte meg. Az MME 1979-ben indította el "Az év madara" programot azzal a céllal, hogy egyes fajokat vagy madárcsoportokat a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjenek, és szerepet vállaljanak a...

Meghalt egy 62 éves jégszörfös a Balatonon

Meghalt egy jégszörfös a Balatonon vasárnap Örvényesnél - közölte az MTI-vel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője. Tar Mihály tájékoztatása szerint a 62 éves férfi a mindössze 4-5 centiméteres jégen jégszörfözött az örvényesi szabadstrand előtti területen, majd eltűnt. Holttestét a riasztást követően nem sokkal megtalálták, ám speciális eszközök nélkül nem tudták megközelíteni. A VMSZ munkatársai egy felfújható mentőplatform használatával érték el a parttól 200-250 méterre levő holttestet, majd a partra vitték, ahol átadták a hatóságoknak. A VMSZ közleményében...

Nem volt ötös a lottón, ezek a számok fogtak ki a játékosokon

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 46 (negyvenhat), 54 (ötvennégy), 55 (ötvenöt), 70 (hetven), 85 (nyolcvanöt). Joker: 246932 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 6 127 020; a 3 találatos szelvényekre 34 490; a 2 találatos szelvényekre 1910 forintot fizetnek. Az egy darab Joker-telitalálatra 42 245 990 forintot fizetnek.

Az olajbotrány...

Az olajbotrány kirobbantóját indítják Schmuckék Veszprémben Karancsi Tibor volt rendőrt, az "olajbotrány kirobbantóját" támogatják a szociáldemokraták a veszprémi időközi...

Öt-, hatezer ember tüntet a...

Öt-, hatezer ember tüntet a kormány ellen az Operánál FRISSÍTVE. Ha igaz, amit az index.hu hírportál ír, miszerint a Nagymező utcától az Operaházig megtöltötték az Andrássy utat a...

Nem áll össze a baloldallal...

Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson - jelentette be az LMP társelnöke pénteken a városban....

Ónos esőre és havazásra...

Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a meteorológia Több megyére és a fővárosra az ónos eső, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a havazás veszélye miatt adott ki elsőfokú...

Hét hosszú hétvégénk lesz,...

2015 első hosszú hétvégéjét kezdtük meg január elsején. A január másodikai szünnapért cserében 10-én, szombaton kell dolgozni. Hét hosszú hétvége lesz idén, csak a március 15-i és a...

Újabb, erősebb földrengés...

Újabb, erősebb földrengés volt Nógrád megyében Újabb, a Richter-skála szerint 4.0-ás erősségű földrengés volt 11 óra 45 perckor Nógrád megyében - tájékoztatta a Nógrád...

Földrengés volt Nógrád megyében Szécsény mellett

A Richter-skála szerint 3,9-es erősségű földrengés volt Nógrád megyében , melynek epicentruma a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium mérése szerint Iliny község közelében, Szécsény és Balassagyarmat között volt, 7 óra 43 perckor. A földrengést a lakosság is érezte, folyamatosan érkeznek a bejelentések. A katasztrófavédelmi igazgatóság szakemberei a nap folyamán helyszíni szemlét tartanak a térségben található víztározók gátjainál, a veszélyes üzemeknél, a köz- és a vasúti közlekedés, valamint a távhő, víz-, gáz-, áramszolgáltatás esetleges meghibásodásainak feltárására -...

Áder János köszöntője: "Nagyobb tisztelettel legyünk a másik iránt!"

Áder János köszöntője: Áder János köztársasági elnök televíziós újévi köszöntője 2015 első perceiben hangzott el. Az alábbiakban közöljük az elnöki köszöntő teljes szövegét. Tisztelt Honfitársaim! Boldog új évet kívánok minden magyarnak, minden barátunknak és jóakaratú szomszédunknak! Hozzon könnyebbséget az új esztendő a szükséget szenvedőknek, egészséget a betegséggel küzdőknek, sikert és békességet szeretett hazánknak! Jó kedvet, bőséget Magyarország minden polgárának és a magyar nemzet minden tagjának! Ezekben a percekben, amikor - Kányádi Sándor szép szavával - kezet fog múlttal a jövendő,...

Holnaptól közkinccsé válnak Radnóti Miklós versei

Többek között Radnóti Miklós költő, Antoine de Saint-Exupéry francia író és Edvard Munch norvég festő művei is közkinccsé válnak január 1-jével, a 70 éves szerzői jogi védelem lejártával. A 70 éve elhunyt Radnóti Miklós (1909-1944) verseit 2015. január elsejétől bárki szabadon, tehát engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül felhasználhatja, akár könyvkiadásról, internetes közlésről, megzenésítésről vagy éppen hangoskönyv készítéséről van szó - olvasható az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. Az Artisjus adatbázisában mintegy...