Ígéretének betartására szólították fel a kormányt a termelők
2014. december 11. csütörtök 14:54
A kormányt ígéretének betartására szólítja fel a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) miután a jövő évi költségvetésben kisebb összeg szerepel az 1200 hektár felett gazdálkodó állattenyésztők támogatására, az eredetileg tervezettnél.
A MOSZ az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében emlékeztet: a kormány ez év július 31-én kelt határozatában felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy az állattenyésztés és más munkaigényes ágazatok támogatására a költségvetési tervezés során a Földművelésügyi Minisztérium "Folyó kiadások és jövedelemtámogatások" fejezeti kezelésű előirányzatán 2015-ben 82,6 milliárd forint összeget tervezzen be.
Ezzel szemben - állítja a mezőgazdasági érdekképviselet - a jövő évi költségvetési javaslatban az említett soron csupán 77,7 milliárd forint szerepel. A kormány ígéretei szerint pedig ez az összeg - a szóban forgó 82,6 milliárd forint - jelentett volna fedezetet az 1200 hektár felett gazdálkodó - támogatásmegvonással sújtott - állattenyésztők kompenzációjára.
A MOSZ-nál megjegyzik: az Országgyűlés a hét elején - december 9-én - megszavazta a költségvetés keretszámait. A fő számok elfogadásával már kizárólag a fejezeteken belüli átcsoportosításokról lehet dönteni.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy tartsa be saját határozatát, és a jövő évi költségvetési törvényben a gazdálkodók érdekében érvényesítse a zárolási tilalmat, és a támogatási előirányzaton biztosítsa a 82,6 milliárd forintot - olvasható a tájékoztatóban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

