A húsvéti időszakban is résen lesznek a zsaruk

A húsvéti időszakban is résen lesznek a zsaruk A rendőrség április 2. és 6. között közúti ellenőrzéseket tart, amelyeken nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, agresszív, szabályszegő gépjárművezetőket kiszűrje a forgalomból, és ellenőrizze a passzív biztonsági eszközök használatát - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kedden a rendőrség honlapján. A cél a közlekedési balesetek megelőzése, a közlekedésben részt vevők biztonságérzetének növelése, valamint a zavartalan közlekedés biztosítása. Az ellenőrzés a gépjárművezetők mellett kiterjed a kerékpárosokra is -...

Zár alá veszik és kártalanításra fordítják a felelősök vagyonát

Zár alá veszik és kártalanításra fordítják a felelősök vagyonát Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért. A kormánypártok múlt héten benyújtott, a vagyonok zárolására vonatkozó javaslatát - amelynek előterjesztői között volt a két frakcióvezető, a fideszes Rogán Antal és a KDNP-s Harrach Péter - a mihamarabbi elfogadásért házszabálytól eltéréssel tárgyalta a Ház. A keddi szavazáson 157 képviselő támogatta, 12 ellenezte a büntetőeljárási, valamint...

Börtön helyett otthon tölthetnék utolsó hónapjaikat az elítéltek

Szerdán lépnek életbe a reintegrációs őrizet szabályai, ennek lényege, hogy ha a bíró arra lehetőséget ad, akkor azok az első bűntényesek, akiket kisebb súlyú cselekmények miatt ítéltek el, a szabadulásuk előtti utolsó hónapokat akár a saját otthonukban is tölthetik. A büntetések végrehajtásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint azok, akik legfeljebb ötéves fogház- vagy börtönbüntetést kaptak, és először kerültek összeütközésbe a törvénnyel, büntetés-végrehajtási (bv) intézeten kívül, kijelölt ingatlanban, akár a saját otthonukban is tölthetik büntetésük utolsó...

Gyurcsány intézkedéseit...

Gyurcsány intézkedéseit vizsgálnák a Quaestor-ügyben Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem...

Autót loptak, majd egy...

Ellopott egy autót három fiatal Sályról, a járművet később - a vallomásuk szerint - egy tóban rejtették el. A tolvajokat a rendőrök hat órán belül elfogták - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén...

Minőségellenőrzés miatt...

Minőségellenőrzés miatt késik a gyerekek védőoltása Időben megtörtént a szükséges mennyiségű, ötkomponensű kötelező védőoltás gyártása, a késedelem a legyártott oltóanyag...

Az ombudsman szerint...

Az ombudsman szerint nem sérti az emberi méltóságot a települési adó kivethetősége, ezért az ügyben nem is fordul az Alkotmánybírósághoz (Ab) - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának...

Optimista, ambíciózus...

Optimista, ambíciózus vállalkozások kellenek – mondta Varga Mihály Ambíciózus, a kilátásokat optimistán megítélő vállalkozásokra van szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy a növekedés...

Bejelentette, hogy megölte...

Bejelentette, hogy megölte a szüleit, majd elmenekült Megölte szüleit egy budapesti férfi, az elkövetőt a rendőrök elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján...

A brókerbotrány áldozatainak kártérítéséről szavaz ma a Ház

Az Országgyűlés ma tárgyalhatja a kormánypártok azon kedden elfogadni tervezett javaslatát, amely segítséget nyújthat a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában. A parlament ülése 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Molnár Lajos volt szabaddemokrata országgyűlési képviselőre és egészségügyi miniszterre történő emlékezéssel kezdődik, majd a napirend előtti felszólalásokat követően ezúttal is kétórás interpellációs időszak és az egy órán át elhangzó azonnali kérdések jönnek. A házelnök javaslata alapján a képviselőknek a napirend elfogadásakor arról is...

Hűvösebb lesz a jövő héten, akár hózápor is jöhet

Hűvösebb lesz a jövő héten, akár hózápor is jöhet A jövő héten sokszor kell esőre számítani, többször megerősödik a szél is. Április első napjaiban a hegyekben hózápor is lehet. A hőmérséklet is fokozatosan visszaesik, a húsvéti hétvégén hajnalban fagypont körül, néhol napközben is csak 5 Celsius-fok körül alakul az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, inkább csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Sokfelé várható eső, zápor. Nagyobb mennyiségű csapadék délen, a délutáni órákban...

Nem drágul a tojás a húsvéti időszakban

Nem drágul a tojás a húsvéti időszakban A tojás fogyasztói ára a múlt évihez képest 4-5 százalékkal nőtt, a húsvéti időszakban azonban az áruházláncok folyamatos akciózása miatt nem várható drágulás - mondta Földi Péter, a Baromfi Termék Tanács (BTT) tanácsadója az MTI-nek. Hozzátette: átlagosan 35-40 forintot kérnek darabonként az üzletekben és piacokon. A tojás általában a piacokon drágább. Emlékeztetett arra is, hogy a tojásvásárlás húsvét előtt a duplájára nő, ami 30-60 tojás vásárlását jelent háztartásonként hetente. A húsvét előtti két hétben eléri az 50-60 milliót az eladott tojások száma. A húsvéti magyar...

Zárolhatják a...

Zárolhatják a brókerbotrányban érintett vezetők vagyonát Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden...

Egészségügyi dolgozóknak...

Terrorelhárító és kommandós egységekben szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozóknak tart ötnapos képzést a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Semmelweis Egyetemmel és a Nemzeti...

Nem volt öttalálatos a...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 6 (hat) 18 (tizennyolc) 35 (harmincöt)...

Vasárnap döntenek Tarsoly...

Vasárnap döntenek Tarsoly Csaba letartóztatásáról Vasárnapra halasztották a döntést arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék-e a Quaestor-ügyben őrizetbe vetteket. Az...

Minden második utazó online...

Minden második utazó online foglal szállást Az utazok.hu becslése szerint a mintegy 60 milliárd forintos teljes belföldi szállásdíj-bevétel felét az online...

Csaknem az egész országban...

Öt megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős szél veszélye miatt. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint...

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás Vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás: hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani, emiatt változik a közösségi közlekedés menetrendje is. Az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járatát is. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy az óraátállítás módszerével egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztást, csaknem 40 ezer háztartás éves felhasználását lehet megspórolni. Az 1980 óta működő rendszernek köszönhetően eddig mintegy 4 ezer gigawattóra energiát spórolt az ország, ez mintegy 5 heti...

Együttműködik a magyar, a horvát és a lengyel közmédia

Együttműködik a magyar, a horvát és a lengyel közmédia A közmédia-társaságok közötti együttműködésről szóló megállapodást írt alá a Lengyel Televízió, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Magyar Televízió és a Duna Televízió vezérigazgatója pénteken Budapesten. Az MTVA vezetője hasonló megállapodást kötött a Horvát Rádió és Televízió első emberével is. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója az aláírásokat követően az MTI-nek elmondta, hogy a történelmi barátság mellett az ország mérete, lakossága és gazdasági ereje ad kiemelt szerepet Lengyelországnak. Hozzátette: elsősorban a régió államaira...

460 milliót nyeltek el a Magyar Posta automatái

460 milliót nyeltek el a Magyar Posta automatái A Magyar Posta csekkbefizető automatáin keresztül február elejétől több mint 43 000 csekket fizettek be az ügyfelek, több mint 460 millió forint értékben - közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel. A Magyar Posta országszerte jelenleg húsz csekkbefizető automatát üzemeltet, a szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek fele kettő, vagy annál több csekket fizet be egy tranzakcióval. A cég felmérése szerint az automatáknál a legforgalmasabb időszak a hónap első fele, illetve a 11-13 és a 16-18 óra közötti időszak. A legnagyobb forgalmat eddig a fővárosban a Nyugati pályaudvarnál lévő...