Zár alá veszik és kártalanításra fordítják a felelősök vagyonát
2015. március 31. kedd 11:59

Törvényt módosított kedden a parlament, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
A kormánypártok múlt héten benyújtott, a vagyonok zárolására vonatkozó javaslatát - amelynek előterjesztői között volt a két frakcióvezető, a fideszes Rogán Antal és a KDNP-s Harrach Péter - a mihamarabbi elfogadásért házszabálytól eltéréssel tárgyalta a Ház. A keddi szavazáson 157 képviselő támogatta, 12 ellenezte a büntetőeljárási, valamint a bírósági végrehajtási törvény módosítását. Nemmel LMP-s, valamint független képviselők voksoltak.
A törvény alapján ügyészi kezdeményezésre a bírósági elrendelheti azon pénzügyi tevékenységet végző szervezetek vagyonának zárolását, amelyeknél valószínűsíthető, hogy tevékenységi körükben 50 millió forintot meghaladó értékre elkövetett vagy 50 millió forintot meghaladó kárt, vagyoni hátrányt okozó bűncselekményt - vagyon elleni, vagy csődbűncselekményt, vagy tartozásfedezet-elvonást - követtek el.
Emellett bármely olyan szervezet vagyona is zárolható, amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez felhasználtak, vagy amely előnyt szerzett a bűncselekmény elkövetéséből.
A zár alá vétel vonatkozhat a kapcsolt vállalkozásokra is, továbbá az említett szervezetekben befolyásoló részesedéssel vagy ellenőrző befolyással rendelkezőkre, a szervezet vezető tisztségviselőire, képviseletre feljogosított tagjaira, képviseletre feljogosított alkalmazottaira, a szervezet nevében eljárókra, tisztségviselőire, cégvezetőire, felügyelőbizottsági tagjaira, ezek megbízottjaira, valamint a szervezet könyvvizsgálóira. A személyes vagyonnál akkor is elrendelhető a zárolás, ha a kapcsolat a bűncselekmény elkövetésének megkezdése után megszűnt.
Zár alá vétel rendelhető el arra a vagyonelemre is, amelyet valószínűsíthetően a büntetőeljárás vagy a büntetőeljárást megalapozó hatósági eljárás megindulása után feltűnő értékaránytalansággal, ingyenesen vagy közeli hozzátartozó javára ruháztak át.
A törvényalkotási bizottság hétfői ülésén beiktattak a törvénybe egy olyan szigorító passzust, amely szerint zárolható az a vagyonelem is, amelyet a zár alá vehető vagyon terhére a büntetőeljárás vagy a büntetőeljárást megalapozó hatósági eljárás megindulása előtti egy évben szereztek vagy amely e vagyonelem helyébe lépett.
A mostani törvénymódosítás alapján zárolt vagyon megőrzéséről zárgondnoknak kell gondoskodnia.
A kormánypárti előterjesztők indoklásukban hangsúlyozták: a zárolt vagyont minden esetben a brókerbotrányok áldozatainak kártérítésére kell fordítani.
A brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről címet viselő törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A brókerbotrányok károsultjainak kártalanításával kapcsolatban Rogán Antal hétfőn arról tájékoztatott, hogy a Buda-Cashnél a kártalanítás folyamata már 97 százalékban lezárult. A Quaestor esetében a Fidesz álláspontja az, hogy a Befektetővédelmi Alapnak 6 millió forintig kártalanítania kell az ügyfeleket. Azoknál, akik 6 millió forintnál többet helyeztek el a Quaestornál, a polgári igények érvényesítéséhez a vagyonzárolás biztosíthat kellő vagyoni alapot - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Képünkön: A győri ETO Park bevásárlóközpont parkolója 2015. március 31-én. Az ETO Park és a stadion a Quaestor-cégcsoporté, amelynek tulajdonosát, Tarsoly Csabát és két társát 2015. március 29-én előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként március 30-án a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.
MTI – Fotó: Krizsán Csaba
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egymás után lobbantak fel a...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Ismét számba veszik az erdei...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

