Nem okozott visszaesést a vasárnapi zárva tartás
Nem okozott visszaesést a kiskereskedelemben a vasárnapi zárva tartás - mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal áprilisi kiskereskedelmi adataira reagálva. Hozzátette: fontos eredmény, hogy egyaránt nőtt az élelmiszer- és a nem élelmiszer kereskedelem. Ez azt jelzi, hogy az emberek bíznak a jövőben, és vásárolnak olyan tartós fogyasztási cikkeket is, amelyek nem tartoznak a napi szükségleteikhez - hangsúlyozta. A kiskereskedelmi forgalom több mint 22...
Szijjártó: Magyarország elvárja az európai szolidaritást
Az uniós tagállamok közül jelenleg Magyarországra érkezik a legtöbb illegális bevándorló, ezért az ország elvárja az európai szolidaritást, az EU segítségét az ügyben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában. A tárcavezető kiemelte: elfogadhatatlan és érthetetlen, hogy miközben ide jön a legtöbb illegális bevándorló, a legnagyobb figyelem még mindig a Földközi-tengeren át érkezőkre jut. Itt lenne az ideje, hogy az unió végre komolyan vegye a helyzetet, mert bár Magyarország eddig is igyekezett felhívni a figyelmet a...
270 ezer forint lehet jövőre a szakorvosi minimálbér
Havonta mintegy nettó 270 ezer forint lehet a fiatal szakorvosok minimálbére 2016. január elsejétől - közölte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Zombor Gábor elmondta: problémát jelentett, hogy a rezidenseknek a szakvizsga letétele után már nem járt ösztöndíj, emiatt jelentősen csökkent a fizetésük. Ezt orvosolja az a rendelkezés, amely 2016 január elsejétől legalább öt évig havi 151 ezer forint plusztámogatást biztosít a fiatal szakorvosoknak. Ez azt jelenti, hogy körülbelül havi nettó 270 ezer forint lesz a szakorvosi minimálbér...
Előre megszervezték a...
A második világháború végén a délvidéki "még hidegebb napok" tömeggyilkosságait a legfelsőbb vezetés jóváhagyásával, előre megszervezve követték el a jugoszláv kommunista...Kósa: lehetetlen helyzetbe...
Magyarország lehetetlen helyzetbe került az illegális határátlépők és az ide visszatoloncolni tervezett bevándorlók miatt -...
Tavaly havi 253 ezer forint...
2014-ben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke -...Júliustól lehet pályázni...
Július elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra - hívta fel a figyelmet budapesti...
"Más volt a helyzet, amikor...
Más volt a helyzet a világban, amikor meghozták a dublini rendeletet, azóta drasztikusan nőtt az illegálisan az országba érkezők száma - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő...Csökkent a benzin ára, a...
Bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem...
MTA: nincs semmilyen nem nyilvános paksi tanulmány
Nincs semmilyen nem nyilvános, a paksi bővítéssel foglalkozó tanulmánya sem az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhelyeinek, sem tudományos bizottságainak - közölte az Akadémia kedden az MTI-vel. Hozzátette: nem tud ilyenről az MTA Energiatudományi Kutatóközpont sem, pedig ez az az akadémiai intézmény, amelynek az egyik kutatási témája a meghosszabbított üzemidejű paksi blokkok és az új magyarországi atomerőműblokkok biztonsága. Az MTA közleményével Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő hétfői állítására reagált, a politikus szerint az új paksi erőmű pénzügyileg...
Ez ám a bravúr! Meglett a lopott „napszemcsi”
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a „napszemcsi" tolvajokat megtalálták, a rendőrségi felhívást már törölték hivatalos weboldalukról. Mint arról korábban beszámoltunk, egy nyíregyházi gyorsétteremben ellopták egy vásárló pulton felejtett napszemüvegét. Az étterem biztonsági kamerája rögzítette a tetteseket, a rendőrök a felhívást közzé is tették a lakosság segítségét kérve a bűnösök megtalálásához. A lakosság és a rendőrség együttműködése kiváló, hiszen pár napon belül el is fogták a tolvajokat.Két és fél évre ítélték: rosszul lett a bíróságon S. Ábel
Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria kedden S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n. A szankció mértéke megegyezik a Fővárosi Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélettel, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben - S. Ábel tetteit közveszéllyel fenyegetésnek minősítve - ötven napi közérdekű munkára enyhített. Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség, így került az ügy a Kúria elé. Mészár Róza tanácsvezető bíró elmondta: az ítélőtáblai...
Egy nap alatt elítéltek egy...
Jogerősen két év börtönre ítélt a Komáromi Járásbíróság a büntetés végrehajtását négy évre felfüggesztve hétfőn egy szerb embercsempészt, akit vasárnap fogtak el az M1-es autópályán, öt...Levelet kaphatunk az...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Október végéig több mint másfél millióan kapnak értesítést az...Kevesebb dolga lesz a...
A parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága egyhangú szavazással kivette a közfoglalkoztatási törvényt módosító javaslatok...
"Magyarország mindig...
A politikai menekülteket Magyarország mindig befogadta, mindig menedéket adott nekik - hangsúlyozta a külgazdasági és...
Kiengedték a kifutóba a...
Kiengedték hétfőn a kifutóba a Nyíregyházi Állatparkban született afrikaielefánt-bébit, a kis bika láthatóan jól érzi magát a...
Hatvanezer fő fölött az...
Meghaladta a 60 ezret a magyar határt illegálisan átlépők száma, döntő többségük a szerb határszakaszon érkezett - közölte...
Száznyolcvanmilliót raboltak el egy vietnámi férfitól
Különösen nagy értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség három férfi ellen, aki a vád szerint 2013 novemberében csaknem 180 millió forint értékű készpénzt rabolt el egy vietnami állampolgártól. Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 2013 őszén figyelt fel a vietnami férfire, aki az egyik IX. kerületi bankfiókban naponta nagyobb összegeket fizetett be. Elhatározták, hogy kirabolják. Több alkalommal megfigyelték a sértettet, feltérképezték...
A szerb és a magyar rendőrség közösen lép fel a menekültek ellen
Az illegális migráció elleni közös határrendészeti és bűnügyi fellépésről állapodott meg a szerb és a magyar rendőrség vezetője hétfőn Szegeden. Papp Károly magyar országos rendőrfőkapitány a megbeszélést követően elmondta, a jövő héttől négy mobil hőkamera és húsz magyar rendőr teljesít szolgálatot Szerbiában, a macedón határon. Az embercsempészés elleni fellépés érdekében a magyar, a szerb, valamint az osztrák rendőrség közös nyomozócsoportot hoz létre - közölte az altábornagy, miután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon találkozott Milorad Veljoviccsal, a szerbiai rendőrség...
Maga helyett az unokatestvérét ítéltette el egy férfi
Vádat emeltek Kecskeméten egy férfi ellen, aki az unokatestvére adatait felhasználva igényelt személyazonosító okiratot, majd Ausztriában bűncselekményt követett el - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. Négyessyné Bodó Marianna közleménye szerint az osztrák hatóság által készített okiratokba az unokatestvér adatai kerültek, akit a rokona által elkövetett bűncselekmények miatt ártatlanul ítéltek el Ausztriában. A külföldi ítélet érvényét az illetékes magyar bíróság is elismerte, továbbá a bűnügyi nyilvántartó szerv a tagállami ítéletek...A rovat további témái
- Szeptembertől egy órára rövidül az átutalások ideje
- Elindult Lengyelországba a Fekete Madonna zarándokvonat
- Hétfőtől két hétig zárva lesz a Nyugati pályaudvar
- Nem jön vissza a kánikula, csak a zápor és a szél
- Lezárták a Nyugati csarnokát egy gyanús csomag miatt
- A határsávban élők nagyon várják a kerítést
« Előző
17307 | 17334 | 17361 | 17388 | 17415 | 17442 | 17469 | 17496 | 17523 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...

