"Más volt a helyzet, amikor meghozták a dublini rendeletet"
2015. június 24. szerda 10:14
Más volt a helyzet a világban, amikor meghozták a dublini rendeletet, azóta drasztikusan nőtt az illegálisan az országba érkezők száma - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
Nógrádi György - akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy Magyarország felfüggesztette a dublini rendelet alkalmazását - azt mondta: amikor ezeket a rendeleteket meghozták, teljesen más volt a helyzet a világban. Példaként említette, hogy négy-öt évvel ezelőtt csak "néhány ember" érkezett illegálisan Magyarországra, három éve kétezer, idén pedig az év első öt és fél hónapjában több mint hatvanezer.
Hozzátette: a rendelkezések szerint aki illegálisan érkezik az országba, annak kell bizonyítania, hogy indokoltan kér politikai menedékjogot, ami szavai szerint ma lehetetlen, mert olyan nagy a migránsok száma. Ezen rendelkezéseken az idő túllépett - mondta. Úgy fogalmazott: a magyar kormány azért hozta ezt az intézkedést, mert az ország megtelt.
Technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti "a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását" a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

