A határsávban élők nagyon várják a kerítést

A határsávban élők nagyon várják a kerítést A homokhátsági tanyavilágban élő gazdálkodók türelme elfogyott. Ahogy a Vasárnapi újságban elmondták, a naponta érkező harminc-negyvenfős bevándorlócsoportok egyre nagyobb károkat okoznak a földeken.  Mórahalomtól néhány kilométerre délre, a magyar-szerb határ bokros-fás, magas fűvel benőtt sávjában száz méterenként széles csapások mutatják az illegális határátlépők nyomát. A 30-40 fős csoportokban érkező bevándorlókat eleinte megértően és segítő szándékkal fogadták a tanyavilágban élő gazdálkodók, mostanra azonban elfogyott a türelmük, mert - mint mondják - a földeken...

Szeretnek az osztrákok Budapesten pihenni

Szeretnek az osztrákok Budapesten pihenni A Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai irodájának becslése szerint az idén először haladja majd meg éves szinten a 200 ezer vendégéjszakát az Ausztriából érkezett vendégek által generált forgalom a főváros szálláshelyein - ismertette hírlevelében az MT Zrt. Az MT hivatkozik a statisztikai hivatal friss jelentésére, amely szerint az idei év első harmadában közel 14 százalékkal több osztrák vendégéjszakát regisztráltak a központi régió kereskedelmi szálláshelyein, mint a tavalyi - rekordnak számító - év hasonló időszakában. Kiemelik, hogy Ausztria piacvezető túraszervezője, a RUEFA...

Mesterlövészek világversenyét rendezi Magyarország

Mesterlövészek világversenyét rendezi Magyarország Tizennyolc ország katonai és rendőr mesterlövészei vesznek részt a vasárnaptól keddig tartó, Magyarország által rendezett világversenyen. A XIV. Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa megnyitóját vasárnap 9 órakor tartják Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Rendészeti Szervek kiképzőközpontjának nagytétényi lőterén. Megnyitó beszédet mond Meichl Géza rendőr dandártábornok, majd 10 órakor megkezdődik a verseny. A verseny katonai napja hétfőn 8 órakor kezdődik a táborfalvi lőtéren, majd kedden lesz a rendőri nap. A világkupán 70 csapat indul. Az eredményhirdetést...

Vasárnap este rendezik a...

Vasárnap este rendezik a Magyarország Szépe versenyt, komlói lány is szerepel a döntőben Ma este rendezik meg a Magyarország Szépe versenyt, amelyet a Duna csatorna élő adásban közvetít. A komlói Orosz Rea is...

Ketten is eltalálták mind...

Ketten is eltalálták mind az öt számot a lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 25. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat...

A szakértő szerint lenne...

A szakértő szerint lenne hatásos permetszer a kullancsok ellen Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az...

Döntöttek a tavalyi...

Tavalyi költségvetési maradványok felhasználásáról döntött a kormány: egyebek mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak és az Országos Mentőszolgálatnak juttatnak pluszpénzt - derült a...

Vitorlások kerültek bajba a...

Vitorlások kerültek bajba a Balatonon az erős szél miatt Két vitorlás került bajba a Balatonon - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton. A...

Nem lehet többé trükközni...

Nem lehet többé trükközni az óvodai helyekkel Eddig többen trükköztek azzal, hogy nem a valós tartózkodási helyüknek megfelelő óvodába íratták be a gyereküket, hanem abba,...

Több mint százezren vállaltak munkát iskolaszövetkezetekben

Több mint százezren vállaltak munkát iskolaszövetkezetekben Tavaly 1587 iskolaszövetkezet 120 ezer tanuló foglakoztatásában vállalt szerepet - közölte a NAV az MTI kérdéseire. Kifejtették, hogy az iskolaszövetkezetek nappali tagozatos tanulóinak, hallgatóinak fizetését csak a 16 százalékos személyi jövedelem adó (szja) terheli, más járulékot nem vonnak le keresetükből. A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkaszerződéssel teljes munkaidőben foglalkoztatott diák bére nem lehet kevesebb, mint a minimálbér (2015-ben 105 ezer forint/hó), részfoglalkoztatás esetén pedig a minimálbér arányos része. A legalább középfokú végzettséget...

Életbe lép a nyári menetrend a balatoni vasútvonalakon

Életbe lép a nyári menetrend a balatoni vasútvonalakon Szombattól augusztus 30-áig érvényes a nyári menetrend a balatoni vonalakon, ami jelentősen megkönnyíti a tóhoz utazók közlekedését. A MÁV az MTI-vel azt közölte: a Balaton déli partjára utazók mindennap igénybe vehetik a kétóránként Keszthelyre közlekedő Balaton Expresszt. A naponta ötször induló sebesvonatokkal a déli part összes üdülőhelye elérhető. Az ország több pontjáról is közvetlen vonatokkal lehet elérni a dél-balatoni területeket. Mindennap közlekedik az Ezüstpart Expressz Miskolcról Siófokon át Keszthelyig. Átszállás nélkül, a hét bármely napján gyorsvonatokkal lehet...

Hidegfront: fellélegezhetnek az allergiások a hétvégén

Az országon átvonuló hidegfront miatt a hétvégén várhatóan országszerte mérséklődik a levegőben lévő virágpor mennyisége, ugyanakkor a pázsitfüvek pollenkoncentrációja továbbra elérheti a közepes-magas szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel. A csalánfélék virágporának mennyisége jellemzően a közepes, az útifűé és a lóromé pedig az alacsony tartományban alakul. Már elkezdődött a libatopfélék és a kenderfélék virágzása is, de pollenjükből egyelőre csak egy-egy szem fordul elő a levegőben. A kevésbé jelentős allergének közül...

Tarlós Orbán Viktorhoz...

Tarlós Orbán Viktorhoz fordul a BKV finanszírozása miatt Budapest főpolgármestere a miniszterelnökhöz fordul a BKV finanszírozása és a vizes világbajnokság kormány által kért...

Egymillió eurós...

Több mint egymillió eurós pénzmozgás volt azokon a bankszámlákon, amelyeket zárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a számlatulajdonos ellenőrzésekor megakadályozza az esetleges...

Puccsot gyanít leváltása...

Puccsot gyanít leváltása mögött a VDSZSZ volt elnöke A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) volt elnöke szerint rasszista, a Jobbikhoz köthető emberek tevékenysége...

SMS-sel is kifoszthatják a...

SMS-sel is kifoszthatják a bankszámlákat Egyetlen bank sem kér SMS-ben vagy mobiltelefonon személyes banki adatokat, ha valaki mégis ilyen SMS-t vagy telefonhívást...

Kiadvány készült a...

Kiadvány készült a fogászati ellátásról A lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében a fogászati ellátásról szóló általános tájékoztatót készített az Országos...

Hidegfront miatt lesz...

Pénteken újabb hidegfront éri el a térséget, emiatt a hétvégén több helyen várható csapadék, s többfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél is - közölte az Országos Meteorológiai...

Elveszettnek hitt Ady-kéziratot mutattak be Budapesten

Elveszettnek hitt Ady-kéziratot mutattak be Budapesten A Májusi zápor után című Ady Endre-vers elveszettnek hitt eredeti kéziratát mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) csütörtökön. Baróthy Zoltán, a könyvtár kézirattárának munkatársa elmondta: a dokumentum irodalomtörténeti jelentőségét részben az adja, hogy a költeménynek eddig csak nyomtatott verzióit ismerték. Mint fogalmazott, az 1908 tavaszán született kézirat valódi ereklye a modern magyar irodalom születésének időszakából. A kéziratot az Ady család egy Kanadában élő leszármazottja adományozta az OSZK-nak, ahol a közönség először a szombati Múzeumok...

Tragédia: saját családját végezte ki egy balmazújvárosi férfi

Tragédia: saját családját végezte ki egy balmazújvárosi férfi Megölte a feleségét és a két fiát, majd magával is végzett egy balmazújvárosi férfi csütörtökön - közölte a rendőrség a honlapján. A mentők jelezték a rendőrségnek, hogy Balmazújvárosban, egy Szoboszlói utcai családi házban négy holttestet találtak. A kirendelt orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 36 éves nő, valamint a 8 éves és a 10 éves kisfiú halálát idegenkezűség okozta. A 42 éves férfi önkezűleg vetett véget életének. A nő és a két gyerek esetében emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, a férfi esetében közigazgatási...

Több mint négymillió forintot gyűjtött a Szent György Lovagrend

Négymillió-kétszázezer forintot gyűjtött össze a kárpátaljai segélyprogramja keretében a Szent György Lovagrend. Az összegből vásárolt adományok kiosztására hétfőn kerül sor Kárpátalján, Munkács, Ungvár és Beregszász városokban, illetve környékükön. A Szent György Lovagrend Rendi Tanácsa márciusban határozott a teljes rendet érintő adománygyűjtő akció elindításáról. Mivel bármilyen segélyszállítmány Ukrajnába történő eljuttatása rendkívül nehézkes (sőt, sokszor lehetetlen, mert az ukrán hatóságok egyszerűen visszafordítják az ilyen szállítmányokat), ezért a lovagrend kizárólag...