Vasárnap este rendezik a Magyarország Szépe versenyt, komlói lány is szerepel a döntőben
2015. június 21. vasárnap 08:00

Ma este rendezik meg a Magyarország Szépe versenyt, amelyet a Duna csatorna élő adásban közvetít. A komlói Orosz Rea is döntős.
A 19.30-kor kezdődő műsorban 16 lány verseng a Magyarország Szépe címért, amelynek nyertese képviselheti majd Magyarországot a Miss World 2015 nemzetközi döntőjén a kínai Szanjában.
A több mint ezer jelentkező közül az első két szakaszban a zsűri 21 versenyzőt választott ki, szépségük mellett rátermettségük, nyelvtudásuk és tájékozottságuk alapján. A továbbjutók egy felkészítő táboron vehettek részt, ahol további öt versenyző esett ki, így a Tatár Csilla és Harsányi Levente vezette élő műsorban 16-an küzdhetnek a Magyarország Szépe címért.
A versenyen a zsűri egy királynőt és két udvarhölgyet választ ki, de a közönség is szavazhat a neki legjobban tetsző versenyzőre, így a komlói Orosz Reára is, többek között a www.hirado.hu oldalon.
Képünkön: Kulcsár Edina, a Magyarország Szépe tavalyi győztese (jobbra) az idei verseny résztvevőivel beszélget.
MTI - Fotó: Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

