Két és fél évre ítélték: rosszul lett a bíróságon S. Ábel
2015. június 23. kedd 15:21

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria kedden S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n.
A szankció mértéke megegyezik a Fővárosi Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélettel, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben - S. Ábel tetteit közveszéllyel fenyegetésnek minősítve - ötven napi közérdekű munkára enyhített. Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség, így került az ügy a Kúria elé.
Mészár Róza tanácsvezető bíró elmondta: az ítélőtáblai döntéssel szemben konkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát, azt pedig, hogy ettől elállt volna, több, ismerőseinek tett kijelentése is mutatja. Nem tudható, hány embert ölt volna meg S. Ábel az ELTE jogi karán, de legalább két esetben a szándék megállapítható - közölte.
Testi sértésben azért marasztalták el S. Ábelt, mert olyan súlyosan bántalmazta nagyanyját, hogy az asszony állkapcsa eltörött, garázdaságban pedig amiatt, mert egyszer kilőtt lakásajtajukon gázpisztollyal - ismertette.
Az ítélet szerint súlyosbító körülményként vették figyelembe a négyszeres halmazatot, a bántalmazott sértett idős korát, az emberölés előkészületének "kitartó magatartását", míg enyhítőként a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, kóros elmeállapotát, valamint az időmúlást.
A tárgyaláson S. Ábel a vádpontok alóli felmentését kérte, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a tömeggyilkosságra utaló verse az alkotói szabadság része, szándékáról pedig egy senki által nem látogatott blogban írt. Semmit nem tett azért, hogy az egyébként is csak általa olvasott blogját bárki más is lássa - jegyezte meg.
A vádlott az ítélet kihirdetése után jelezte, hogy nem akarja végighallgatni az indoklást. Végül rosszullét miatt vezették ki a tárgyalóteremből.
Egy másik ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság április végén első fokon öt év börtönre ítélte S. Ábelt. A vádlott 2013 augusztusában egy budapesti gyorsétteremben - személyi sérülést nem okozva - több lövést adott le a mennyezetre.
MTI - Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Teherautót lopott egy részeg...
- Harmincnégy éve özönlötték el...
- Egy baranyai városban fagyizgatnak ma...
- Ma éjjel is csodás égi jelenség...
- Drogkereskedőket ítéltek el jogerősen...
- Évente kétszer ingyen segít a...
- A pécsi püspök, Udvardy György...
- Apa és fia árulta a drogot Pécsett...
- Pécsi tudósok szerint igenis mérhető...
- Elfogadta a 2026-os költségvetést a...