Elindult Lengyelországba a Fekete Madonna zarándokvonat
2015. június 22. hétfő 09:13

Több mint kilencszáz utasával elindult Budapestről Lengyelországba, a magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhelyre a Fekete Madonna zarándokvonat hétfő reggel.
A zarándokvonatot megáldó Székely János római katolikus püspök kiemelte: abból az útból, amely Magyarországot összeköti Lengyelországgal, rengeteg áldás fakadt a történelem során.
Ezen az úton jött haza Szent László király, akinek édesanyja lengyel volt, ezen az úton ment ki Szent Kinga és Szent Hedvig, akik a "lengyel történelem csillagai", ezen az úton jártak azok a magyar pálosok is, akik 1382-ben megalapították a czestochowai Mária-kegyhelyet - idézte fel. Székely János felelevenítette, hogy ezen az úton mentek ki 1920 augusztusában azok a magyar katonák is, akik a visztulai csatában segítettek a lengyeleknek megvédeni függetlenségüket a Szovjetunióval szemben.
Szólt arról is, hogy Lengyelország adta a világnak Szent II. János Pál pápát, akinek fontos szerepe volt abban, hogy a közép-európai kommunista diktatúráknak végük lett.
A zarándokokat búcsúztató Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: az idei, ötödik czestohowai zarándoklat különlegessége, hogy a zarándokokhoz csatlakoztak gyermekvédelemben gondozottak, fogyatékossággal élők és katonák is.
A zarándokoknak Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kívánt jó utat.
A zarándokok két teljes napot töltenek majd Czestochowában, ahol szerda délben Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét.
Csütörtökön Krakkóba utaznak, ahol az újonnan épült Szent II. János Pál-bazilikában szentmise keretében a nemzeti egyházak képviselői ünnepélyesen megajándékozzák egymást a Győrből hozott Szent László-ereklyével és a lengyel Szent Hedvig-ereklyével.
Képünkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Roman Kowalski Lengyelország budapesti nagykövete (balról jobbra) a lengyelországi Czestochowába induló Fekete Madonna zarándokvonat mellett a Keleti pályaudvaron június 22-én.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

