Betörtek egy ékszerboltba a belvárosban

Az ismeretlen elkövető járólappal betörte az üzlet kirakatát, összeszedte az ott talált értéktárgyakat, majd kereket oldott. A rendőrség azóta keresi - mondta el Zsobrák Péter.Hozzátette: a bűncselekmény érdekessége, hogy az üveget törésbiztos fóliával látták el, azt kézi szerszámokkal, kővel, vagy emberi erővel elvileg nem lehet betörni. A rendőrség így vizsgálja azt is, hogy az elkövető a kirakat esetleges szerelési hibája, vagy anyagfáradása következtében juthatott hozzá az ékszerekhez.

FIAT 500: kislányosan nagyfiús

FIAT 500: kislányosan nagyfiús Ám ha alaposabban elmélyedünk a 2008-as év autójának rejtelmeiben, kiderül, az új 500-as nemcsak divataautónak, hanem kellemes hétköznapi - elsősorban városi - közlekedési eszköznek is elsőrangú.Azért ne titkoljuk, bár a FIAT valóban egészen új műszaki alapokra helyezte új minijét, bár az 5-ös számmisztikájának jegyében fogant 5 év vagy 500 ezer kilométer garancia a különleges minőséget és a rendkívüli tartósságot, az 5 csillagos törésteszt a kiemelkedő biztonságot sugallja, a megmentőként tisztelt új cégvezér, Sergio Marchionne által életre hívott kisautó mégis a szemén és a...

Közlekedésbiztonsági ellenőrzés Baranya útjain

Az akció a járművezetők általános ellenőrzésén túl a különböző okmányok ellenőrzésére és cselekmények felderítésére irányul, így különösen: - menetíró készülékkel kapcsolatos szabályszegések;- vezetési és pihenőidő szabályainak a megsértése;- sebességtúllépés;- túlsúlyos járművek;- rakományok rögzítésével kapcsolatos szabálytalanságok;- ADR szabályszegések;- jármű műszaki állapotának hiányosságai.  A közlekedésbiztonsági helyzet javítása, és a közlekedési balesetek megelőzése érdekében megszervezett demonstratív közterületi jelenlét a Nemzeti Közlekedési Hatóság...

Kiszerkesztette az MTV a...

Kiszerkesztette az MTV a pécsi polgármestert A fenti mondatok Tasnádi Péter pécsi polgármester száját hagyták el, amikor frakciótársával, a képviselői irodaház előtt,...

Hétszázan demonstrálnak a...

Az arcukat sállal és csuklyával eltakaró, feketeruhás, bakancsos fiatalok árpádsávos zászlóik rúdjával mutogatnak a rendőrök felé, néhányan leköpték a rohamsisakos rendőröket és...

PVV Zrt.: tetemes...

PVV Zrt.: tetemes leépítések, EKF-es ejtőernyők „Ne kerteljünk. Az általam véltnél kedvezőtlenebb kép tárult elém, amikor a PVV-hez érkeztem. A pénzügyi helyzet...

Al Gore-film: Kellemetlen...

Al Gore-film: Kellemetlen igazság Ez a film szenvedélyes és lelkesítő alkotás egy emberről, akinek feltett szándéka, hogy eloszlatja a globális felmelegedést...

Szili: már hétfőn meg kell...

"A politikának és a Parlamentnek kötelessége a népakaratnak megfelelően határoznia" - hangsúlyozta az Országgyűlés szocialista elnöke, miután leadta szavazatát a pécsi...

Kampánycsendsértő bolti...

A bejelentő telefonon arról tájékoztatta a választási iroda munkatársát, hogy éppen az üzletben vásárolt, amikor hallotta, hogy a dolgozók agitálják az embereket. Ekkor ő a pénztárosok és...

Szili is megfestette az EKF "jövőkövét"

Szili is megfestette az EKF Mészáros András, az EKF főigazgatója tavaly októberben jelentette be "Hagyjunk nyomot" című akciójukat. Ennek lényege, hogy a belvárosban bárki vásárolhat a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által előállított pirogránit járólapokból, azokra kedve szerint írhat, rajzolhat és festhet. A "jövőköveket" ezt követően a gyárban kiégetik, 2010-re pedig egy sétányt burkolnak velük, az alkotók így üzenhetnek a jövő emberének - írja az MTI.A járólapok darabonként 2010 forintba kerülnek. Előállítási áruk 650 forint, a vételár fennmaradó része egy, az EKF-program sikeréért...

Utazási Börze: még megnézheti!

Utazási Börze: még megnézheti! Tavaly az Expo Centerben 156 kiállító, 1000 szakmai látogató és több mint 10 000 érdeklődő tekintette meg a rendezvényt. Ez évben, a pénteken indult kiállításra eddig több mint hatezren jöttek el, igen jó hangulat uralkodik az eseményen; a nagy- és kis-standok kiállító is egyformán elégedettek - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Helschtáb Klára, az Expo Center marketing menedzsere. Hozzátéve, hogy a vasárnapi zárónapra érkező látogatók sem maradnak le semmiről, ugyanis az eseményt kísérő kiegészítő programok a három nap alatt folyamatosan ismétlődnek.A legnagyobb érdeklődésre - a már...

Nem csak a focijuk remek

Nem csak a focijuk remek Aperitif - GrappaA Grappa a maga nemében igen különleges ital, hiszen az olaszok szerint az egyetlen olyan párlat, melynek desztillálásakor szilárd alapanyag kerül a lepárlóüstbe (no meg a magyar törkölypálinka). Ez a szilárd alapanyag a szőlőtörköly, tehát a szőlő zúzása és préselése után megmaradó részei, elsősorban a héja, a magja és némi must. A tökéletes párlat készítéséhez szükség van friss, lágy törkölyre, ami nincs nagyon kipréselve, ezt azonnal a lepárló üzembe szállítják. Itt folyamatos ellenőrzés mellett erjesztik és majdnem folyamatos párlással desztillálják. A grappák...

Mészáros András: Pécs...

Hiller István kulturális miniszter jelenlétében egy hete mutatták be azt a hat főből álló tanácsot, amelynek feladata lesz elkészíteni a 2010-es EKF-program művészeti...

Pécs és Harkány között...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 2008. március 9-én vasárnap 11 órától 15 óráig az 58-as számú főközlekedési úton a futóverseny miatt...

Irodalom a Páholyból (9.)

Irodalom a Páholyból (9.) SzigetI.És partot érÉs partot ér a homokmarkoló öröm.A tenger lassúdad somolygásait bőrén átA nyirkos, esőszagú párába...

P. Müller Péter: Fénylő...

P. Müller Péter: Fénylő kulturális évad - Mi módon, milyen poszton vett részt a Luxembourg2007 - Európa Kulturális Fővárosa projektben? Hogyan jutott ehhez a...

Gondnokokat kapnak a...

Gondnokokat kapnak a városrészek "Ezentúl minden városrésznek lesz önálló városgondnoka, azaz egy olyan személy, aki folyamatosan „járőrözve"...

Vörös csillagért kapott...

A csütörtökön kihirdetett, nem jogerős ítélet szerint Fratanolo János annak dacára viselte egy 2004 május elsejei felvonuláson zakója hajtókáján ezt a szimbólumot, hogy tisztában volt...

Nemet mondtak a Trigránitnak

Nemet mondtak a Trigránitnak Nemrégiben, a Vásárcsarnok esetleges elköltöztetésének felmerülésekor került szóba a Bőrgyár területének jövője. Akkor Varga Péter PVV-vezérigazgató a piac hurcolkodása ellen tiltakozók előtt mondta azt, hogy az értékes telek iránt a Trigránit érdeklődik, s a tervezett új - kulturális és szórakoztató - létesítményben majd a piac is elhelyezhető lesz; így került csak szóba a vásárcsarnok áthelyezése - mondta akkor.Az egész azért vetődött fel, mert a bőrgyár nem fejlesztheti szennyvízderítőjét, ezért mindenképpen költözni szeretne. A cég menedzsmentje már hosszú évek...

Orbán Viktor: az EKF Pécset illeti

Orbán Viktor: az EKF Pécset illeti - Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere az Európa Kulturális Fővárosa kapcsán többször is hangot adott azon szándékának, hogy szívesen átvenné a címet Pécstől. Nem véletlenül indult el tehát a "suttogó propaganda": ha 2010 előtti kormányváltásra kerülne sor, az új Fidesz-kormány átadná a címet Debrecennek. Kell-e ilyesmitől félniük a pécsieknek?- A pécsieknek, ha egyáltalán félniük kell valamitől, az csak saját városvezetőik ügyetlensége. Ettől az egytől lehet csak tartani. A sikerre most minden lehetőség megvan: olyan kormány van Magyarországon, amely összetételét...

„Ballada a senki fiáról"

„Ballada a senki fiáról A költő még annak idején azt kérte Hobótól, hogy a temetésén ők játsszák a verseit, és a fiatalok szerelmeskedjenek a temető füvén. Kérésének első fele teljesült. Ez látható az esten.Pécs méltóképpen ünnepli a Hobo Blues Band harminc éves fennállásának jubileumát. A 2007. december 8-ai lemezbemutató koncert egy egész éves sorozatot nyitott meg. A havonta megrendezésre kerülő kulturális, irodalmi és zenei csemegének egyaránt ígérkező Hobo-estek korábban alkalmilag már nagy sikert arattak a Művészetek és Irodalom Házában is, idén egy év alatt megtekinthetik az érdeklődők a művész...