Új Pécs2010.hu: ígérik, jó lesz

2008. május 16. péntek 21:47

Új Pécs2010.hu: ígérik, jó lesz
Már ezeken a hasábokon is beszámoltunk róla, de az Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatója, Mészáros András is többször beharangozta azóta: nemsokára egy merőben új, a közösséget megcélzó honlapon mutatkozik be a 2010-es főváros. Az új szájt nyárra lesz elérhető.

Mint azt Szász Andrea kommunikációs igazgató lapunknak elmondta, egy sokkal áttekinthetőbb, egyszerűen kezelhető weblapot alkottak meg. A régi szájtot ugyanis több kritika is érte: többen sérelmezték, hogy nehezen igazodnak el rajta, kevés a fotó, nem kielégítőek az információk - vagy éppen a városi programokat nem tudják rajta nyomon követni.

A kevesebb mint kétmillió forintból, közbeszerzésen felkért pécsi vállalkozás által készülő új honlap egyben turisztikailag is bemutatja a várost. Hasznos információk - mint szálláshelyek, éttermek, szórakozóhelyek és kulturális intézmények elérhetőségei, nyitva tartása, térkép - is lesznek majd a rajta. Mindezeket folyamatosan töltik fel 2010-ig. A megrendelők reményei szerint - ugyancsak a jeles év kezdetéig - rendezvény- koncert- vagy éppen kiállítási jegyeket is lehet itt rendelni. Emellett webshopként is funkcionál majd a Pécs2010.hu, hogy a logóval ékesített ajándéktárgyakhoz könnyebben hozzájuthassanak az emberek - magyarázza a kommunikációs igazgató.

Mint megtudtuk, megtalálható lesz rajta majd az összes aznapra vonatkozó városi program és eseménynaptár is. A manapság igen ritkán cserélődő hírek frissességét is fokozni akarják, s sok letölthető fotót, valamint videókat, és a legfontosabb dokumentumokat (mint például a közhasznúsági jelentés, az arculati szabályzat) is megtalálhatjuk majd a lapon.

De nemcsak az egyirányú kommunikációra építenek majd, ugyanis az olvasók is küldhetnek fotókat, videókat, a fórumban pedig véleményezhetik is a program aktuális állását, a híreket. Szász Andrea ígéretet tett rá, igyekeznek majd megválaszolni is a feltett kérdéseket.

A megszokott, Czakó Zsolt által tervezett dizájnelemekkel megjelenő honlap üzemeltetése az egyszeri díjon túl havi ötvenezer forintba kerül. A technikai karbantartáson túl plusz személyzetet valószínűleg nem igényel a hírek folyamatos frissítése, azt minden bizonnyal a menedzsment központ már meglévő sajtómunkatársai végzik el napról napra.

A többnyelvűség megteremtésére törekszik a központ, ám a kezdeti időszakban leginkább angol és német nyelvű felületekkel találkozhatnak a külföldiek. Később - ha a kommunikációs keret megnyílik - a tartalmat és a híreket szerb, horvát és a Pécsett jelenlévő kisebbségek nyelvén is elérhetővé teszik - mondja Szász Andrea.

Májusban a tervek szerint a város hivatalos honlapja is megújul. A részletekért lásd kapcsolódó írásunkat - jobbra fent!

Kép és szöveg: K. Z.