Négy év az erőszakoskodó nagyapának
2008. május 16. péntek 12:43

A bíróság Folbert Csaba vezette tanácsa a 64 éves férfit a gondozására, felügyeletére bízott személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülésben mondta ki bűnösnek. Mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, s kötelezte a több mint félmillió forint perköltség megfizetésére.
Az ítélet ellen vádlott és védője felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy a Baranya Megyei Bíróságon folytatódik - tájékoztat az MTI.
A tényállás szerint a pellérdi K. István 2006 júniusában megerőszakolta tizenhárom éves unokáját. Az esetre úgy derült fény, hogy a kislány teherbe esett, ezért vizsgálat indult az apa kilétének felfedésére. Genetikai elemzések nyomán bizonyossá vált: a bűncselekményt a nagyapja követte el.
A ma gyermekotthonban lakó lány tavaly adott életet kislányának, őt nevelőszülőknél helyezték el.
A vádlott bírósági meghallgatásakor először elismerte bűnösségét, majd tagadta azt. Azt mondta, a bűncselekmény "a sátán műve", az ügyben ellene felhozott bizonyítékok, tanú- és szakértői vallomások pedig hazugságok.
A bíróság a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a nagyapa tettét hozzátartozója sérelmére követte el, s azt is, hogy korábban volt már büntetve. Enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor idős korát, valamint enyhe fokú szellemi korlátoltságát.
MTI - MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...