Pécsi Arcok - Több lábon áll Csengeri Attila, a musical-sztár

Pécsi Arcok - Több lábon áll Csengeri Attila, a musical-sztár - Nem kimondottan művésznek készült, hiszen vegyiparit végzett. Felmerül a kérdés, ezek után hogyan került mégis a színpadra?- Már a nyolcvanas években is énekeltem egy klasszikus lakótelepi együttesben, a Géniusz nevű rockbandában. Meghatározta az életemet, hogy a katonaság után elsőre felvettek a színművészetire - ha ez nem történik meg, könnyen lehet, ma vegyészként dolgozom. A főiskola közben és után viszont folyamatosan érkeztek a jobbnál jobb szerepek, így elmondhatom: ki volt kövezve az utam a színészi, énekesi pályán. A Rockszínházban lett belőlem igazi, elismert énekes.-...

Hulladékszállítási rend az ünnepek alatt

2008. március 15-én (szombaton), május 1-jén (csütörtökön) valamint május 12-én (pünkösdhétfőn) lesz hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol ezekre a napokra esik a szállítási nap. Kérik a lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig helyezze ki az utcákra, mert a szállítási üzem teljes kapacitással dolgozik, és a járatok egyes körzetekbe a megszokottnál hamarabb érkezhetnek. Ezeken a napokon a Zöldhulladék-járat is szünet nélkül közlekedik a megszokott módon.2008. március 24-én (Húsvéthétfőn) a húsvéti ünnepre való tekintettel nem üzemel a szállítás. Ezen a...

Megkezdődött a Pécsi Tavaszi Fesztivál

Megkezdődött a Pécsi Tavaszi Fesztivál Szili Katalin az Országgyűlés elnöke pénteken este ünnepélyes keretek között nyitotta meg a Pécsi Nemzeti Színházban, a tizedik Pécsi Tavaszi Fesztivált. A fesztivál három hete alatt tizenöt helyszínen félszáz rendezvényt tartanak.A részletes műsort lásd a PROGRAM rovatban!

Tasnádi is ott lesz...

A műsorban közreműködik a Pécsi Ércbányász Koncert Fúvószenekar, a Pécsi Ifjúsági Központ és az Apolló Kulturális Egyesület diákszínjátszó csoportjai, valamint a Kodály Zoltán Gimnázium...

Pécsiek kitüntetései...

Pécsiek kitüntetései március 15.-én A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést kapta a 20. századi magyar és...

A székesegyház nagyheti...

Virágvasárnap barkaszentelés lesz a bazilikában, a gyerekmise előtt 9.15-kor, valamint a 11 órás püspöki szentmise keretében. Kérik, aki tud, hozzon magával barkát!Délután (virágvasárnap)...

Hiába várnak megoldást a...

Hiába várnak megoldást a háziorvosok „A kormány igyekszik minél humánusabban megoldani a kieső források valamilyen szintű pótlását, de idén bizonyosan csak...

Tíz év fegyház a...

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljárt Baranya Megyei Bíróság ítéletét és a ma 34 éves Sz. Zsoltot jelentős mennyiségű...

Megjelent a tízéves ECHO...

Megjelent a tízéves ECHO legújabb száma A rovat a továbbiakban a második elodázott pécsi felvezető év, a 2007-es „Tanítás és tanulás éve" elszalasztott...

Régészek vizsgálják a dunaszekcsői löszfalat

Gábor Olivér, a Janus Pannonius Múzeum vezető régésze elmondta: rajzokat, fotókat készítenek, valamint geodéták segítségével pontos méréseket végeznek, hogy feltérképezzék a területet alkotó rétegeket.A löszfal omlása során emberi csontok, koponyák és római-kori erődmaradványok kerültek elő, így nem kizárt, hogy a fal értékes leleteket rejt, írja az Új DN. A szakembereknek azonban sietniük kell, hiszen egy kiadós eső, vagy a Duna tavaszi áradása újabb omlást idézhet elő, s akkor a földtömeggel együtt a "kincseket" is elnyelheti a folyó.

Traffipaxos mérések pénteken Pécsett

08.15 - 09.00 óráig: Siklósi út09.15 - 10.00 óráig: Kozármisleny10.15 - 11.00 óráig: József A.út11.15 - 12.00 óráig: Zsolnay út13.00 - 13.45 óráig: Nagy L. király út14.00 - 14.45 óráig: Keleti elkerülő út15.00 - 15.45 óráig: Siklósi út16.00 - 17.00 óráig: Athinay út

Öszvérmegoldás ötszázmillióból?

Öszvérmegoldás ötszázmillióból? A szakma részéről óriási felháborodást váltott ki a miniszteri döntés, hiszen a megvalósíthatósági tanulmány elkészítői is indokoltnak látták a Nagy Kiállítótér megépítését, s annak fenntarthatóságát a megye biztosítottnak látta. Az eredeti elképzelések helyett a pécsi önkormányzat legutóbbi döntése szerint a Papnövelde utcai Modern Magyar Képtár II. épületének felújítására szánnának ötszázmilliót. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke viszont azt mondja, a múzeumi szakembereik szerint a város által a felújításra szánt ötszázmillió - melyből ötven...

Eladják a kertvárosi iskolát

Eladják a kertvárosi iskolát Az iskola megszüntetése után az volt a terv, hogy az épületben egy közalapítvány - haszonkölcsön szerződés keretében -...

Kezdődik a Pécsi Tavaszi...

Kezdődik a Pécsi Tavaszi Fesztivál A rengeteg esemény közül leginkább a jazz-kedvelők figyelmébe ajánljuk a kortárs jazz-színtér egy kiemelten kultikus...

Pécsett is betiltanák az...

Pécsett is betiltanák az utcai dohányzást Mint azt Kaposvár aljegyzőjétől megtudtuk, a belvárosban és a település játszóterein, az oktatási, kulturális és...

Lezárult a globális nevelés...

A program célja volt felismertetni a tanulókkal Földünk és jövőnk iránti felelősségüket, az új ismeretek, átélt tapasztalatok révén formálni a világról alkotott képüket. Az extrém...

Tüntetést szerveznek a...

A rendőrségnek már bejelentették a demonstrációt, melyet a városi SZDSZ-iroda előtt tartanak. Drávapiski polgármesterének ekkor lesz a fegyelmi tárgyalása, melyen azért kezdeményezik a...

Pénteken Pécsett a Márciusi...

Az Élő Pécs Társasága és az Összefogás Pécsért Egyesület szervezésében 2008. március 14-én 17 órakor a Pécsi Református Gimnázium tornatermében Márciusi Charta 2008 címmel ünnepi...

Ma este: Tasnádi Péterék az ÉK-ban

Meghívott vendégek: Tasnádi Péter (P.M.J. Város Polgármestere), Dr. Merza Péter (Pécs Fejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója), Dévényi Sándor (P.M.J. Város Önkormányzata, a Városfejlesztési bizottság tagja), Hódosi Vera (P.M.J. Város Önkormányzata, a Városfejlesztési bizottság elnöke), Molnár Géza (a Forum Sopianae Egyesület elnöke), Sík László (P.M.J. Város Önkormányzata, a Kommunális bizottság elnöke)

Dr. Jelenits István nagyböjti lelkigyakorlata Pécsett

A tematika:Márc. 14. péntek 18,00: „Valóban az Isten Fia volt ez!"19,30: „Isten, aki megvilágítja ifjúságomat" (A fiatalság esélyei és kísértései)Márc. 15. szombat 9,00: Kereszténységünk és hazaszeretetünk16,30: A Biblia éve18,00: „Aki elveszi a világ bűneit" 19,30: Az ünnep és a családMárc. 16. vasárnap 16,30: Egyház a posztmodern világban18,00: „Hogy aki él, ne önmagának éljen!"

Önvédelmi képzés időskorúak számára Pécsett

A kurzusok az IRM Rendészeti és Bűnmegelőzési Intézet Bűnmegelőzési Akadémiájának támogatásával és felügyeletével kerülnek lebonyolításra.A képzés helyszíne: Integrált Nappali Szociális Intézmény Idősek Klubja (Pécs, Felsőbalokány u. 1. sz.).A képzés ideje: 2008. március 6 - június 19.Előadások időpontjai: 15.00 - 19.00 óraA képzés szervezője: Dr. Ambrus Zoltán r.alezredes osztályvezető (tel: 72/504-441; BM: 23/11-99)A képzés tematikája és előadók:1. 2008. március 20.Az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények jellemzőiEa: Selényi Miklósné r.alezredes. 4.ó.2. 2008. április...