Meghalt az elgázolt nagymama (II.)
2008. május 22. csütörtök 12:02

A 67 éves asszony életét az orvosok nem tudták megmenteni, a kórházban belehalt sérüléseibe. Mindössze húsz hónapos unokája továbbra is életveszélyes állapotban van - mondta el Zsobrák Péter.
A rendőr százados utalt rá: a nagymama a baranyai megyeszékhely kertvárosában, a Maléter Pál út és a Varsányi utca kereszteződésénél lévő gyalogátkelőn tolta át babakocsiban lévő unokáját, amikor egy személyautó elgázolta őket.
Hozzátette, hogy a rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására. A személyautó vezetője ellen csütörtökön halálos közúti baleset okozása miatt indítottak eljárást.
a 32 éves férfi szabadlábon védekezhet.
FRISSÍTVE:
(12:02)
A Baranya Magyei Rendőr-főkapitányság közleménye és felhívása:
A baleset egyik szemtanúja a rendőröknek azt mondta, hirtelen fékezésre kapta fel a fejét, majd látta, ahogy a kereszteződésben az autó elütötte az asszonyt, és a babakocsit kilökte a kezéből.
A babakocsiban magára maradt csecsemő nyolcvan métert gurult, végül egy jármű elejének koccanva állt meg.
A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. A szabadlábon védekező sofőr a rendőröknek tett elsődleges nyilatkozatában elmondta, nem érzi magát felelősnek.
A hatóság kéri azok jelentkezését, akik az esetről információval rendelkeznek.
Bejelentéseiket a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Pécs, Vargha D. 1. sz.) személyesen, vagy az ingyenesen hívható 107-en fogadják.
MTI - EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...