Két rétisas is elpusztult Béda-Karapancsán

Az állatok a saját fészkük alatt, a földön hevertek egymástól néhány méterre, jellegzetes, mérgezésre utaló testtartásban. Egyelőre nem lehet tudni, mi volt az állatok elhullásának oka, ezt a laboratóriumi vizsgálatok fogják kideríteni.A rétisasok eszmei értéke (természetvédelmi értéke) példányonként egymillió forint.

Látogatható lesz a bezedeki Naptábor

A „Naptábor" cseh, magyar és szlovák fiatalok részvételével kerül megrendezésre Bezedeken március 26. és 30. között. A tábor résztvevői napenergiával működő berendezéseket építenek meg viszonylag egyszerű anyagokból.Nyílt nap március 30-án:A következő programokkal várják a látogatókat:• A tábor keretében elkészített szerkezetek (napkollektor, napkonyha, aszaló, sörkollektor, kerti zuhany) bemutatása • A szerkezetek gyakorlatban való alkalmazása, kipróbálása• Beszélgetés a fenntartható fejlődésről, napenergiáról a tábor résztvevőivel és...

Folyik a Mecsekben is az erdőfelújítás

Ahol nincs a korábban lehullott makkból kikelt csemete, ott az erdészek makkvetéssel, vagy csemete-ültetéssel pótolják a hiányt. Így minden kivágott fa helyén akár 50 csemete is megkezdheti életét - ez az erdészeti társaság területén több mint négymillió fát jelent.A munka a kitermelés helyének gondos letakarításával kezdődik. Ezt sok esetben a környék lakói végzik, akik így jutnak tűzifához. A takarítás után az erdész kijelöli a vetésre és ültetésre szoruló területeket - a szakemberek általában a vetést részesítik előnyben, hiszen a helyben kikelt csemete jobban fejlődik, mint az...

Tolvajra ment 380 voltos...

Kedden mégiscsak kihívta a rendőröket, mert telephelyéről rézkábeleket loptak. Ekkor derült fény a barkácsolt vagyonvédelmi rendszerre, mely vaselemekből és a rácsatlakoztatható...

Szieszta helyett: Délutáni...

Előbb a folyóirat múltját idéző filmeket vetítenek a szervezők, mégpedig olyanokat, amelyek a lap meghatározó szerzőit, szerkesztőit elevenítik meg: Csorba Győző és Pákolitz István nem...

Húsvéti ajándék: behajtókat...

Húsvéti ajándék: behajtókat küld az önkormányzat Az önkormányzat döntése miatt a tartozással rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak nem csak a hátralékot kell...

Árpádsávos tüntetés a pécsi...

Árpádsávos tüntetés a pécsi SZDSZ iroda előtt A háromtagú bizottság lefolytatta az eljárást és a párt alapszabálya értelmében harminc napon belül hoz határozatot. Ez lehet...

Traffipax-mérések szerdán...

08.15 - 09.00 óráig: Zsolnay út09.15 - 10.00 óráig: Siklósi út 10.15 - 11.00 óráig: Somogyi B. út11.15 - 12.00 óráig: Dr. Veress E. út13.00 - 13.45 óráig: Megyeri út14.00 -...

Indiába küldték a mohácsi...

Indiába küldték a mohácsi romavezetőt "Örömmel látjuk azokat, akik látogatóba vagy tanulni jönnek hat hónapra Kanadába. De a bevándorlás szándékával érkezőknek...

Szent Mór-csarnok: milliós bírság?

Szent Mór-csarnok: milliós bírság? Mayer Mihály megyéspüspök kérdésünkre elmondta: sok mindenre van Magyarországon törvény - de sokat nem is tartanak be, hiszen forrást már nem rendelnek a fejlesztésekhez a jogalkotók. Példaként felhozta, hogy a közintézmények akadálymentesítésére is érvényes jogszabály van, mégsem lehet betartatni a rendelkezéseket.A püspök elmondta, forrás hiányában éppen ezért idén még semmiképpen sem kezdhetnek hozzá a csarnok építéséhez. „Vannak terveink, de forrásunk még nincs hozzá, így 2010 év végére épülhet csak meg a létesítmény" - mondja Mayer Mihály. Addig így,...

Benkóék jubileumi koncertje a POTE-n

Benkóék jubileumi koncertje a POTE-n Népszerűek, kollégáik szeretik őket és felnéznek rájuk, a társművészetek tagjaival felhőtlen viszonyt alakítottak ki. Komoly szerepük volt és van a fiatalok, az utánpótlás nevelésében, számos szólista és együttes nekik köszönheti karrierjének kezdetét.A jazz műfajának legkiemelkedőbb amerikai sztárjaival dolgoztak együtt, koncerteztek, készítettek lemezeket. Lemezeik száma, TV show műsoraik páratlanok korosztályukban. Legutóbb George W. Bush amerikai elnök gratulált nekik ahhoz, hogy a Benkó Dixieland Band a New-Orleansi tradicionális jazz egyik legkiválóbb nagykövete lett. Hazai...

Havazott a Mecsekben

A hidegfronttal érkező sarkvidéki levegő hatására havazott a Mecsekben. A pár centis hó a közlekedésben nem okozott fennakadást, de betakarta a rügyező és virágzó bokrokat, fákat.

Telefonvezetékekbe akadt...

A jármű a Kaposvár utcában haladt, amikor gémje elakadt az út fölött vezetett telefon- és internetkábelekben. Több vezetéket elszakított, kidöntött négy, vezetékeket tartó oszlopot,...

Ilyen nincs: orrba verte...

Az éjszaka leple alatt orrba verte anyját B. Cs. pécsi lakos, mert zavarta annak horkolása. Március 16-án reggel arra ébredt egy negyven éves asszony, hogy az éjjel álmában valaki eltörte...

Fegyelmi a rendőrségen: az...

A Pécsi Rendőrkapitányság vezetője fegyelmi eljárást rendelt el március 14.-én, a hajnali órákban kertvárosban történt rendőri intézkedés kapcsán. A tényfeltáró vizsgálat iratanyagát...

Hírzárlat a Kossuth téren

Hírzárlat a Kossuth téren Az osztrák beruházó egy több mint kétszáz férőhelyes mélygarázst épít majd a Kossuth tér felszíne alatt. A...

Magasház: lebontanák és...

Magasház: lebontanák és újraépítenék A gazdasági bizottság és a pécsi közgyűlés döntésére vár a Wallis ingatlanfejlesztő-csoport leányvállalata, a WPR Furmint...

Veszélybe került a...

Az öt baleseti sebész az "arcpirítóan alacsony" bérek miatt mondott fel és további szakemberek távozása várható. Nyárády József, a központ igazgatója az Új DN-nek elmondta:...

Pécsre jön a keresztény-iszlám-izraelita kiállítás

Schweitzer József kiemelte, hogy a zsinagóga "legfőbb díszét az abba betérő ember adja meg, aki itt erőre, vigaszra és reménységre lel". Felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidóság szent épületeinek kettős funkciója van: itt tartják az istentiszteleteket, és ezen a helyen tanítják a fiatalokat, akik a Tóra könyveit olvassák, s az ezeket magyarázó iratokat tanulmányozzák. Beszédében emlékeztetett arra, hogy "a monoteista vallás magvát Isten Izrael kertjében vetette el", amelynek szent épülete a zsidóság számára a zsinagóga. Utalt arra, hogy a bibliai őskorban is...

Traffipax-mérések kedden Pécsett és Kozármislenyben

08.15 - 09.00 óráig: Nagy L. király út09.15 - 10.00 óráig: Kozármisleny10.15 - 11.00 óráig: Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Makay I. út13.00 - 13.45 óráig: Zsolnay út14.00 - 14.45 óráig: Nagy L. király út15.00 - 15.45 óráig: 5816-os út16.00 - 17.00 óráig: Megyeri út.

A reneszánsztól a jazzig

A reneszánsztól a jazzig A reneszánsz és barokk kor műveit dzsesszisták és metallisták egyaránt "maguk alá gyűrték", hol több, hol - és inkább ez a jellemző - kevesebb sikerrel, pedig maga a megközelítés, az improvizáció, a vertikálisan vagy horizontálisan kibomló harmóniák, a laza vagy szigorú ellenpont a mai napig élő része a muzsikának. Az efféle modernizációkból gyakran hiányzó magától értetődőség, no meg a zenei alázat az, ami megkülönbözteti a Balázs Elemér Group hasonló próbálkozását a többitől. Balázs Elemérék és a Voces4 nem tesznek erőszakot az eredeti műveken (melyek többsége másoknál...