Jól halad az M6-os építése

2008. május 24. szombat 22:25

Jól halad az M6-os építése
Teljes a pörgés az autópálya tervezett nyomvonalán, mióta lassan fél éve megkezdődtek az előkészítő munkálatok a Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszokon. Az építkezést végző konzorcium egyelőre minden ütemezési határidőt tartani tudott, s a beruházással a környékbeli falvak dolgozni akaró munkanélkülijének kenyérkereseti lehetőséget is ad.

Rakita András főmérnök a Pécsi Újság.hu-t arról tájékoztatta, hogy immáron a teljes szakaszon, összesen 81 kilométeren folynak a földmunkák, valamint a hidak, viaduktok cölöpözése, és a Bátaszék és Geresd nevű alagutak fejtése. Szekszárdon, Bátaszéken, Szajkon, Olaszban, Lánycsókon gyakorlatilag felépültek a keverőtelepek is, miközben különböző helyszíneken még kiegészítő régészeti munkák folynak.

Ez utóbbi ellenére is tartja a konzorcium az ütemterveket.

A terepen dolgozókkal kapcsolatban megtudtuk, hogy mintegy 200-250 szellemi munkás - azaz mérnökök, menedzserek, építésvezetők - és további 600-700 állandó fizikai munkás dolgozik. Emellett további 100-150 időszakosan alkalmazott dolgozót is igénybe vesznek. Bár kérdeztük, a bérezéssel kapcsolatban nem kaptunk információt.

Talán meglesz a "menekítő út"

Egyre valószínűbb, hogy az 58-as úttól Szentlőrincig tartó közel húsz kilométeres szakasz is megépül 2010-ig. Óriási szükség lenne erre, hiszen az eredeti tervek szerint Szentlőrincig tartott volna az autópálya, ám később ezt a részt kivették a programból. Út híján így a nyugat felől a sztrádára tartók teljes egészében Pécset terhelték volna. Ez pedig - annak tudatában, hogy Királyegyháza közelében addigra a kontinens egyik legnagyobb cementműve is megépül - beláthatatlan következményekkel járna a város számára.

Mint azt a megkérdezett polgármesterek lapunknak elárulták, igazi, ritkán látott vendégjárást hozott a falvakba a beruházás, hiszen az ország más részeiről érkező szakemberek a kistelepülések szállásadóinál hajtják álomra fejüket. Bár több településen varázsütésre megoldódtak a munkanélküliségi problémák, annak már kevésbé örülnek, hogy a nehézgépjárművek valósággal ízekre szedik a több évtizede épített, kis teherbírású műútjaikat.

Váradi János, Véménd polgármestere lapunknak úgy nyilatkozott - bár akadnak bosszúságok a fenti problémák kapcsán, teljes mellszélességgel támogatják az építkezést. Mint mondta, a konzorcium és az állami közútkezelő munkatársai nagyon korrektek: a beruházás előtt felmérték az utak, és a lakóotthonok állapotát, s minden, az autópálya-építéssel kapcsolatban keletkező esetleges kár megtérítésére kötelezettséget vállaltak.

Ezt erősíti meg a konzorcium munkatársa is. Mint mondta, nyolc-tíz esetben kellett sürgősen beavatkozni, Nagypall, Szellő, Kisnyárád, Véménd, Máriakéménd és Feked voltak érintve Baranya megyében, míg Szálka, Őcsény és Alsónyék Tolnában.

Mint a polgármesterektől megtudtuk, a sérült útburkolatok kijavítását valóban folyamatosan végzik, de ettől még egyes lakóingatlanok statikailag sérülhetnek. Váradi János utalt rá: bizonyára közel sem lenne annyi repedező ház a falvakban, ha a földszállító teherautók sofőrjei lassan hajtanának. Szerinte ugyanis a rezgések azért olyan nagyok, mert a sofőrök fittyet hánynak a sebességkorlátozásokra - a sajtón keresztül is azt kéri ezért: ügyeljenek a tempóra!

A közeljövőben megjelenik egyébként a beton is a pálya vonalában: a hidak pillérei kerülnek ugyanis nemsokára a helyükre.

Korb Zoltán